MÉFIBÓSET 2Sámuel 9:1-13

És felrémlik a gyermekkori emlék, riaszt borzongat lázas éjszakán…
Ötéves volt… felkapta őt a dajka, és futott vele át a palotán,
sikongva, mint ki eszét vesztve száguld, mert Jezréelben rettentő csatán
elesett Saul, a megszállott király is, a nagyapa, – és apja: Jonathan.
A dajka fut, reszket már gyenge karja, és hirtelen: rettentő zuhanás!
Rémült sikoly! Vad fájdalom hasít át Mindkét lábán, mint a villámcsapás.
Felemelik, mert talpra állni nem tud, a dajka vonja-rántja őt tovább…
– Árvaság, jajszó, csúfos összeomlás, és dermedten csüng a két béna láb.
Évek telnek, ő csak tengődik árnyként. Naponta reszket, teste-lelke fáj.
Mi vár reá, bukott királyi sarjra? Az országban most Dávid a király!
S hirtelen kemény léptek zaja koppan, Királyi testőr menten ott terem,
– Uram reád lelt, küldi a parancsot: színe előtt sürgősen megjelenj!
Véget ér hát a boldogtalan élet?  Saulért most Dávid rajta bosszút áll?
- Asztalomnál lesz naponta étked, Saul minden birtoka rád visszaszáll!
– Reám, holt ebre? – dadog Méfibóset, az ámulattól elakad szava.
– Többé ne rettegj. Megterítve vár rád  a királyi kegyelem asztala.
***
(Jaj, hányszor voltam jótettekre béna,  bukott Ádámnak lázadó fia,
de hívat töviskoronás Királyom – kenyérbe-borba rejtve, látom:
Vár reám a Kegyelem asztala!) Siklós József

 

 

 

VÁGYAKOZÁS

Uram, e parány földi élet úgy elsuhan, mint fuvallat.
Lassan Tehozzád hazatérek, fogadd megtérő fiadat!
Mert oly gyorsan múlik el éltem,rohan időm, könyörtelen.
Szelek szárnyán röpül itt minden… Így érek Hozzád, Mesterem.
Fogadj gyermekként szent házadba, bár bűnöm szennyét hordozom.
Tékozló, gyarló földi sorsom kezedbe tettem, Jézusom.
Te vagy egyetlen reménységem, megtartóm és vigasztalóm.
Rád hitem sziklára építem, hisz értem haltál, Krisztusom.
Fogadj majd gyermekként hazádba, hol az uralmad végtelen.
Örökké ott legyek Tenálad, s dicsérhesselek szüntelen!