A JÉZUST SZOLGÁLÓ CSALÁD

Lázár, Márta és Mária mindig kaput tártak
betániai házukban az Emberfiának.
Mikor Márta vacsorával szolgált köztük egyszer,
Mária hű Urunk lábát dús drága kenettel
öntözte meg, s törölgette saját szép hajával.
Megtelt a ház a kenetnek csodás illatával.
Görbe szemmel nézte Júdás, ki is mondta nyomban,
hogy használta volna ő a kenet árát jobban:
„Szegényeknek kellett volna! Mért így tékozolni?“
Pedig azért mondta csupán, legyen miből lopni.
Jézus Mária mellé áll, így szól s rá nagy csönd lesz:
„Temetésem idejére tartogatta ő ezt.
Mert nem akkor tisztel csupán majd ha eltemetnek:
míg itt élek, adja jelét igaz tiszteletnek.“
Jézusra a papi tanács jaj, még itt is “rászállt“,
amiért feltámasztotta halálából Lázárt.
Ők is meg akarták ölni, hisz puszta élete
bizonyság volt Jézus mellett; érte hittek Benne.
Lázár, Márta és Mária példáját követve,
Szolgáljunk az Úr Jézusnak s örömünk lesz Benne! Balog Miklós

 MIT TUDUNK JÉZUSRÓL?

Amit Jézus tanít, legszebb a világon,
ha szavát hallhatom, szívemet kitárom.
Ahogyan Jézus élt, az a legszebb élet,
követem példáját, ameddig csak élek.
S midőn Jézus meghalt a kereszten értem
mennyország kapuját nyitotta ki nékem! Siklós József

BOLDOG TUDÁS

Tudom, Jézus szeret engem, éjjel-nappal vigyáz rám,
szeme bajban is fölöttem, Mint esőben szivárvány.
Nem félek hát, boldog vagyok, Jézust én is szeretem,
templomban és iskolában, s itthon is Ő van velem. Siklós József

KÖSZÖNTŐ

Tele most a mi templomunk, Tele most a mi szívünk.
Minden elért eredményért Hála Néked, Istenünk.
Ki közelről és távolról Összehoztad népedet,
Hogy tanítson, s gazdagítson, Áraszd ki ránk Lelkedet.
Isten hozott, Isten áldjon, Véren váltott drága nép!
Jézusunkkal ünnepelni Ó, de kedves, ó de szép Győri József

Ezer alkalmat temetünk Templom  (ea: Mendel György)

Mert minden ember templom, melyben zengve

Harangszó zúg reggel és estelente.

Harangszó, mely egészen betölti,

És belsejét sugárral elönti.

Harangszó, de nem magányos oltár,

S az ég-kupola mindent egybefog már.

Mert templom ő, és örökmécse lebben,

És válaszfény a csillag-fellegekben.

És fénye száll, mely égi és e földi,

Parányi pont, s a végtelent betölti.

minden temetésen. Hiába koszorú, virág
síron, ravatalon… Verik a koporsófödelet
fagyos téli göröngyök… Elmúlt az alkalom. Túrmezei Erzsébet