Árvácska

Dűlőút poros szélén,
várostól távol,
kereszten feszül, fején
töviskoronától
kínozva néz a porba…

Virágos szellő játszik,
suhan a réten,
katicabogár mászik
gólyahír kelyhében,
repesve száll az égre…

Falusi lányka épp ma
mezítláb jár itt,
válogat buzgón, látva
mező szép ˝virágit˝,
szedi, szoborhoz viszi…

Határban szellő se rezzen,
nyugalom honol,
virággal kis kezében
szobor elé omol,
küszködik, mindhiába…

Csorduló könnye csurog
kis arcán végig,
bimbózó szíve dobog,
egyért imádkozik…
csak EGYÉRT!… hogy SZERESSÉK!

Herjeczki Géza - Hegyről hazafelé

Szelíd leszek, ha megaláznak.
Nem gyötörnek emésztő vágyak,
nem diadalt: - békét kívánok,
s a mennyek országára várok.

Naponta célom: azt keresem,
mi igaz s elveszíthetetlen.
Valódi gazdagságra vágyva
építem házam kősziklára,

Lelkemben szent szavak égnek,
hazamegyek hát - sónak, fénynek,
s ha árad felém szitok, átok:
őszintén mindent megbocsátok.

Nem törekszem fénylő babérra.
Szolgálni rejtve: lelkem célja.
Homlokomon nincs gond-barázda,
ráhagyatkozom hű Atyámra.

Őre madárnak, liliomnak:
kezében jó helyen a holnap.
Szívemben béke, számon zsoltár,
a keskeny utat vállalom már.

Más hintón vágtat? Gyalog baktatok.
És mint még soha, oly boldog vagyok.

József Attila - Imádság megfáradtaknak
Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jó szándékában.
Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
Akár az égben laksz, akár a tejben,
A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
Te is tudod, hogyha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
Most mégis, megfáradván
Dicséreteddel keresünk új erőt
S en magunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadíts meg a gonosztól.
Akarom.