NOVEMBER 5.  Isteni családegyesítés 2Korinthus 6,11–18 Korábban Pál írt már azzal kapcsolatban a korinthusi gyülekezetnek, hogy mit gondol azokról, akik nem akarják őt elfogadni, illetve különféle indokokkal elítélik. „A legkevésbé sem törődöm azzal...” – írta. E mostani sorait olvasva helyrebillenni látszik az egyensúly. Nem egészen úgy van tehát, hogy egy ilyen lelki óriás, mint ő, szemrebbenés nélkül veszi tudomásul, hogy van gyülekezet, ahol némelyek nem tisztelik, nem ismerik el őt (sőt talán még örül is, hogy Krisztusért szenvedhet). Azt gondolja természetesnek, hogy ha ő megnyitotta előttük a szívét, megosztotta velük olykor nagyon is belső titkait (szomorúság, félelem, kétség), akkor viszonzásul valami hason- lót vár. Ma sem teljesen elítélendő hát hasonló vágyakat, várakozásokat megfogalmazni gyülekezeteinkben. Különösen is éles megvilágításba kerül a korinthusiak mérsékelt tisztelete, nyíltsága Pál iránt, ha a hívők-hitetlenek közösségének emlegetése mögött azt sejthetjük, hogy ezen a területen az ottani keresztyének már korántsem voltak ennyire tartózkodók. Valami mindenképpen helyesbítésre, változtatásra szorul, ha a kapcsolati rendszerünk- ben ilyen féloldalasság jelentkezik... Nem sebez meg a kárhoztató ítélet Róma 8,1–11 Igen határozott szavak ezek az apostoltól. Különösen is, ha az előző fejezet tépelődő soraira gondolunk. Az itt megszólaló bizonyosság jól mutatja, mennyire hatékony segítséget kapott, amikor Istenhez kiáltott szabadulásért. Ebben a szakaszban inkább azokat szólítja meg, akiket nem a nagy érzelme- ket kavaró formák és stílus ragadnak meg, hanem inkább a végsőkig letisztult és pontos, elsősorban az értelemre ható gondolatok. Azért nem fenyegeti az ítélet a hívő embert, mert Krisztus Jézusban van. Ennek megvannak a hamisíthatatlan velejárói, következményei. Őbenne, és csakis őbenne igaz: más törvényszerűség alatt élünk. Amikor Krisztuséi leszünk, voltaképpen egy másik jogrendszerbe lépünk be. Addig a törvény és a halál rendjében éltünk, majd pedig az élet Lelkének rendjébe kerülünk. Ilyen rendszerváltás szükséges ahhoz, hogy ne maradjunk vád alatt, a kárhozat fenyegetésében. Ehhez Isten Fiának kellett meghalnia. Csak így szűnt meg, így lett kiegyenlítve a törvény (mögötte Isten) követelése. Belátjuk-e en- nek igazságát, elég-e ez nekünk a bizonyossághoz?