2011. november 28., hétfő

ígei bozonyság


-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-
NOVEMBER 27.  Kenet a Szenttől 1János 2,18–25 Soha ne feledjük, hogy pünkösd óta abban az utolsó világkorszakban élünk, amely az Úr Jézus dicsőséges visszatérésével fog lezárulni, amikor is e mulandó világ átadja helyét az eljövendő új égnek és új földnek. Bizonyára láttunk már szorgos embereket, akik a nappal utolsó órájában minden erejüket megfeszítve dolgoztak, hogy befejezhessék azt, amire vállalkoztak. E példa késztessen minket is lelki összeszedettségre. Készüljünk föl arra is, hogy nemcsak az Úr ügyét szívükön hordozók érzik az idők sürgetését, hanem a sátán szolgái is! Döbbenetes az, hogy a gyülekezetekben tagként számon tartott, de az élő Krisztus-testbe valójában soha be nem tagolódott el- len-Krisztusok is rohamra indulnak, hogy megtévesztő szavaikkal elvitassák az egyszülött Fiú és az Atya titokzatos, üdvszerző egységét. Így akarják el- orozni hitünk szilárd alapját. Bátorító felismerés, hogy hitvédő harcunkat nem a magunk erejére és értelmére támaszkodva kell megvívnunk, hanem – mert kenetünk van a Szent- től – a Szentlélek minden igazságra elvezérlő, hathatós segítsége által. „Úr Jézus, óvd egyházadat... Hogy sátán s bűn ne ártsanak...”  Vérontó fejedelmek, megromlott nép Ezékiel 22,1–9.12–16 Isten azért választotta ki Izraelt, hogy a népek világosságává legyen. Ám átvette a bálványimádó népek szokásait, szégyent hozott az Örökkévaló ne- vére, könnyűnek találtatott. Ez jellemzi az Isten mai népének szerepében tetszelgő világkeresztyénséget is. Miközben korunkban egyre szemérmetlenebbül van jelen a minden erényt kigúnyoló és lábbal tipró újpogányság – a végpusztulás előtt álló, császárkori görög-római világ modernkori mása –, mi, ahelyett hogy Ezékiel példáját követve már-már illetlenül tiltakoznánk, arra törekszünk, hogy szalonképesekké legyünk e romlott világban. Az idomulás szándéka érzékelhető módon van már jelen (1) az Úr napjának laza kezelésében; (2) istentiszteleti zenélésünkben, amelyet a világunkat elborító zűrzenétől csak a szövege különböztet meg. Ma még kissé rejtetten, de már előfordul a pénzszeretet, a hazugság, a spiccesség, az abortusz, a flört, az elválás... Mi lesz így velünk? A keresztyénség kihagyása az Európai Unió alkotmányából előrevetíti, hogy talán a megízetlenült só végzete, a kidobás vár ránk. Ám van másik út is: megtérhetünk. „Uram, szánj meg, összetörve kérem Irgalmas szíved bocsánatát!”




Nálad vagyok otthon
Istenem, Te mindenütt jelen vagy. Jézus Krisztusom, Megváltóm, ki oly
közel vagy hozzám szereteteddel, egész napi szétszórtságom után hazahozom
Hozzád a szívemet. Nálad vagyok otthon, Istenem és Atyám. A jóért, amelyet
kegyelmeddel cselekedtem, hálát adok neked. Jóságos Istenem, Te
ajándékoztad azt nekem. A rosszért, amelyet elkövettem gondolattal,
szóval, cselekedettel és mulasztással, bocsánatodat kérem. Segíts, hogy
jobb legyek!



Méltó szenvedély
Legszebb,
emberhez legméltóbb szenvedély:
örömöt szerezni.
Gyógyító kúra ez
betegségben, szomorúságban.
Biztos védelem
az érdektelenség köde,
az önzés fagya ellen.
Boldog, ki ebben égeti magát!
Élete füstje,
mint jó illatú áldozat
száll fel az égre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése