„Akik meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától, és az ő hatalmának dicsőségétől,”

2 Thessalonika 1: 9.

Hogy ez a büntetés örökké tart és lehetetlen megváltoztatni, más Igék is mutatják.

„Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, a kik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, a kiknek nincsen reménységük.”

1 Thessalonika 4: 13.

„Aki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.”

János 3: 36.

„És az ördög, a ki elhitette őket, vetették a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.”

Jelenések 20: 10.

Az „örökkön-örökké” szavak a Biblia Isten vég nélkül való, mindörökké tartó lényének kifejezésére is használja, de a megváltottak örök örömének a leírása is.

Te mit választasz 

A békeszerzők

Sok évvel ezelőtt Amerikában élt két kislány. Ők nem ismerték egymást, sőt szüleik ellenségek voltak. Róluk akarok most beszélni.

Az egyik apa, mint az apacsok törzsfőnöke sátorban lakott, a másik apa katonatiszt volt. Abban az időben az amerikai kormány ki akarta utasítani az indiánokat az országból s emiatt sok viszálykodás volt.

Az apacsok nem voltak megelégedve az utasításokkal és ezért megtámadták a fehérek erődjét. Ezekben a nagy és biztos támaszpontokban gyakran a fehérek családtagjai is ott laktak. Mikor a férfiak úton voltak, az egyik tiszt kislánya az új babájával játszott. Szeretettel simogatta Mary selymes szőke haját és nézte kék szemeit. Még ilyen szép babája nem volt.

 Az egyik nap a katonák elhozták az első foglyot, egy kis indián leánykát. A legfiatalabb gyermeke volt az apacsok törzsfőnökének. Messzire eltévedt a sátoroktól, az erőd irányába, és nem tudott visszatalálni. Fáradtan és félénken kucorgott egy bokorban. A különös fehér arcoktól félt a kicsi és egyre jobban sírt. A férfiak tanácstalanul álltak a jajgató gyermek körül.

- Várjatok csak! – kiáltott az ügyeletes tiszt hirtelen. - Támadt egy ötletem! 

Eltűnt és hívta a kislányát.

- Mary, itt van egy kislány, aki meg akar téged látogatni.

Óvatosan a kis indián leányhoz vezette. Mary félve ment a kislány elé, miközben babáját szeretettel ölelte magához. Amikor a kislány meglátta a babát, elfelejtette a félelmét és kitárta karjait a baba után. De Mary szorosan a karjaiba tartotta kedvencét.

- Nem adnád egy kicsit kölcsönbe a babádat? – próbálkozott kislányát rábeszélni a tiszt. A kislány küzdött magával, majd vonakodva a törzsfőnök kislányának kitárt karjaiba tette a szép új babáját.

Ettől a perctől kezdve a két gyerek összebarátkozott. Ezen a napon együtt játszottak, együtt ettek, együtt aludtak. A következő reggel a kis indián leánykát visszavitték a törzsfőnökhöz. Boldogan ugrált a gyerek ide-oda és boldogan mutatta az új babát, amelyet a kis fehérarcú lánytól kapott.

A másik napon megjelent a fehéreknél egy indián a babával. A parancsnok elé vezették.

- Nem, nem – védekezett a tiszt – ez a baba a leányom ajándéka az ő vörösőrű barátnőjének. Tartsa csak meg. – Az indián elment a babával.

Sokáig várták a katonák az indiánok új támadását. Hirtelen jelentették az őrök:

– Az indiánok felszedik táborukat és elvonulnak. – Elképedve és hitetlenül néztek a katonák egymásra. Talán hadicselről van szó?

Ó, nem. A gyerek barátsága annyira meghatotta a törzsfőnököt, hogy befejezte a háborúskodást és visszavonult. Egy gyermek, aki egy másik gyermeknek azt adta oda, ami a legkedvesebb volt számára, békét teremtett.

Milyen gyakran tudnánk mi is békét teremteni, békét szerezni, ha nem lennénk önzők, ha nemcsak magunkra, hanem másokra is gondolnánk!