ígei bozonyság

OKTÓBER 13.  Adakozók a templomépítésre 1Krónikák 29,1–9 Talán nincs is olyan imaház baptista közösségünkben, amelyik nem ilyen lelkületű összefogással épült föl, mint amiről itt olvashatunk. A szent cél és a vezető példaadása megnyitja a szíveket és a pénztárcákat. Mert mit is mond Dávid? Azt, hogy „teljes tehetségem szerint...”, valamint hogy „nagy kedvem van az én Istenem házához”. Ez a hozzáállás magával ragadta a népet is, amely örvendezett, hogy szabad akaratából szintén adakozhatott. Ezt látva Dávid is „nagy örömmel örvendezett”. Túlzónak tűnhetnek a jelzők, pedig csak abból a lelkületből próbál visszaadni valamit a krónikás, amibe bele- ágyazódott ez a gyűjtés. Könnyű Dávidnak! – mondhatja valaki, hiszen a királynak volt miből adakozni, maradt neki még így is bőven. Valószínűleg így van. A lelkület azonban nem attól függ, hogy kinek mennyi pénze van, ha- nem a szív állapotától. „Tiszta szívükből adakoztak az Úrnak” – ebben van a ti- tok nyitja. Legyen bátorítás ez a mai ige minden gyülekezet számára: ha van Isten- től nyert lelki látás, ha ezt a vezetők saját példaadásukkal nyomatékosítják, akkor nincs lehetetlen, hiszen Isten kincstára kiapadhatatlanul gazdag! „Enyém az erdő minden vadja, és ezernyi hegynek minden állata” – írja a zsoltáros Istenről (Zsolt 50,10). – Ugye, te is így tekintesz mindarra, amid van?  Megigazulás a templomban Lukács 18,9–14 Nekünk, mai olvasóknak már alig tűnik föl a példázatban elénk állított két ember közötti óriási kontraszt. Hiszen a farizeus szóhoz a képmutató jelző társult, a vámszedést meg egy olyan foglalkozásnak tekintjük, ahonnan még tanítvánnyá is válhatott valaki. Pedig a farizeusok valóban mintahívők voltak, akik igazán törekedtek a szent életre. Amit itt imádságában elmond, mindaz igaz volt, Jézus nem is kérdőjelezi meg a felsorolás igazságát. Ilyen gyülekezeti tagokra lenne ma is szükség – gondolhatnánk a külsőségek alapján. A vámszedőkre úgy tekintettek, hogy eladták lelküket az ördögnek, mert az elnyomó hatalom szolgálatába szegődtek, a társadalom alja voltak, egy sorban a paráznákkal. És mégis: a templomban tett látogatásuk eredménye éppen fordított volt, mint gondolni lehetett volna. Mert a megigazulás tekintetében a kérdés nem az, hogy milyen háttérből jövünk, hanem az, hogy milyen lelkülettel. Érdemeinkre hivatkozunk, vagy a kegyelemre szorultságra? Mi vagyunk a középpontban, vagy Isten? A tanulság pedig így foglalható össze: legyél olyan szent életű, mint a farizeus, és olyan alázatos lelkületű, mint a vámszedő!