ígei bozonyság

OKTÓBER 8  Istentiszteleti munkatársak 1Krónikák 23,1–6.31–32 Igénk nem csupán a történetírás rendjéből adódó folytatása a tegnapinak, ha- nem témájában is rokon a kettő. Itt is arról van szó, hogy a szolgálat érdekében némelyek engedelmesen vállalják az alárendelt szerepet. A babiloni fogság utáni időre a szolgálatok fokozatosan differenciálódtak az ószövetségi zsidó kultusz- ban, különös tekintettel a papság és a léviták munkaterületére. Áron leszármazottaié lett az örökös papság, míg a többi lévita feladata visszaszorult az éneklés, az őrködés és az áldozati segédkezés területére (28–32. v.). Egy törzsön/családon belül különösen nehéz lehetett alázatban és engedelmes szolgálatkészségben elhordozni ezt a kényszerű különbségtételt. Mindazonáltal a léviták nem voltak mellőzöttek, hiszen Dávid király számított rájuk a kultuszi élet szervezése során, sőt, mondhatni, nélkülük az ároni papok nem tudták volna ellátni az összes, tör- vényben előírt feladatot. Egy gépezetben – amilyen az istentisztelet is – a legkisebb alkatrészre is nélkülözhetetlen szükség van. Az apró elemek integrált rend- szere adja az alapját a fő részek teherviselésének és munkavégzésének. Persze a zökkenőmentes működéshez gondos tervezés (lásd 1–6. v.) és engedelmes végre- hajtás szükséges. Kedves Testvérem! Be tudsz-e illeszkedni az Úr magasztalását és népe megerősödését szolgáló istentiszteleti életbe? Tudod-e vállalni a kizárólag emberileg(!) alacsonyabb rendű feladatokat is? Szükség van erre! /VE/ Az igazság áldása Példabeszédek 11,1–11 A létfenntartásért és a megélhetésért folytatott küzdelemben az ember hajlamos egyoldalú kompromisszumokat kötni, azaz a földi haszonszerzésért gondolkodás nélkül – vagy inkább ösztönösen – kész szellemi-etikai károkat elszenvedni. Így jön létre a „hamis mérleg” (1. v.), a „hűtlenség” (3. v.) és a „mohóság” (6. v.). Bevallhatjuk, hogy sokszor hívőként is nehéz kitartóan úgy élni, hogy „nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Kor 4,18). Igen nagy kihívás távlatokban mérlegelni és megélni a hétköznapok döntéseit, mikor a mindent könnyen és azonnal elérni akaró türelmetlenség közege vesz körül bennünket. No de hiába jut bárki is látszólag messzebbre rövidebb idő alatt, az Úr végső igazságszolgáltatásának pillanatában hirtelen beérjük egymást, sőt... „Nem használ a vagyon a harag napján, az igazság azonban megment a haláltól” (4. v.). Van-e elég türelmünk kivárni a becsületes és igaz élet áldását – az isteni időzítés szerint, vagy hitetlenül a hamarabbi és biztosabbnak vélt kézzelfogható reményében engedünk a dolgok etikai vetületéből? Még a népi bölcsesség is kreált vezérigét a hazug ember gyors kudarcáról. Mennyivel inkább kell törekednünk nekünk, Isten gyermekeinek arra, hogy ne csak az emberek előtt, hanem a Mindenható szemében is feddhetetlennek bizonyuljunk!?