verses bizonyság

Fényvarázs

Éterekben kavargó szerelmünk

ragyogásából érlel koszorút sorsaink köré
Éjjel is izzó Napba merítve csillagpiramisom lépcsőin át visz

Hozzád utam
Sugarunk szárnnyá feszül szét bennem felhasítja az űrök lepleit
Fehér madarak serege tör ki szívem fészkéből
Ligeted fáira szállnak némán szikrázik a csend
Tárt virágkelyhek porából nektár: életünkbe igézett méz pereg -
Megérintelek  S amint megérintesz - fellegekről
szakadnak le és hullanak alá azúrkék fátylak
Különös édes dús illat árad omlik a légbe - ömlik a földre -
fon minket körbe
Sorsaink köré koszorút érlel éterekben kavargó szerelmünk:
Fényvarázs  Pató Selam

-,-,-,-,-,-,-,-,,-,-,-,-,-,-,-,-

Kiűzetés után

Haza csakis oda érkezhetsz, ahol egykor már otthon voltál...
Honnan csak tested vihetted el, s hol lelked tovább őrzi oltár.
Csakis oda érkezhetsz haza, honnan a szíved el sose jött...
Miért is lennél bizonytalan, ha útjaidra hull sűrű köd?
Miért ne várnád esendően a megváltóan fehér telet,
s mért ne hinnéd, hogy benső tüzed utak nélkül is hazavezet?!
Befelé folyó könnyeidről mért ne remélnéd: partot mosnak?!
S mért ne szeretnél, mikor benned már Isten segít, hogy térdre roskadj?!

 Pató Selam

Jelenkori Pál

Nem Damaszkusz felé, csupán két kis falu közt vitt utam -,
éjfélre járt, s az elmúlt nap mint mókuskeréknyi futam
örvénylett idegszálaim zilált labirintusában,
lelkem már-már vérzett a szél- malmokkal vívott tusában.

Elmémben szinte burjánzott kételyek kusza vadonja,
tudást szomjazó lépteim nyomán sorsok dőltek romba,
képzeletem vásznán feszült számlálatlan áldozatom,
s mégsem, mégsem láthattam át a Titkot rejtő falakon!
Járművem volánja mögül az úttalan éjbe néztem,
kormányozni képtelenül hirtelen a fékre léptem;
mert józan eszem elhagyott, talán... ezt be kell vallani -,
a vezetőülés mellett, üres széken -, ül VALAKI!
Testtelen, mégis arca van... Idegen, mégis ismerem...
Tudatomból vetül ki, de nem én vagyok! Ki Ő nekem?
Vonásaiban ötvözi mindazt, akit csak ismerek!
Ellenség, barát, férfi, nő, egyszerre agg és kisgyerek!

Mindenkinél jobban ismer; s tévedek: nem mellettem ül,
hanem szívemben, agyamban él, a lényemben legbelül!
Jelenlétének tudata szívhasító hajnali fény -:
Ő az ÉLET bennem s köröttem, Őröm, míg árnya vagyok én!

Nem Damaszkusz felé, csupán két kis falu közt vitt utam - ...
Épp éjfél múlt -, de örök zenitként fedte fel Magát létemben URAM!

 Pató Selam