verses bizonyság

ÍGY TÖRTÉNT

Lukács 24:36-52/a
ELŐSZÖR: megjelent
békességet kívánva
s a régi tizenegy
hódolattal imádta.
Első rémületük:
– valami lelket látnak –
eltűnt, mikor szemük
hitt már a nagy csodának.
Lábait, kezeit
sebeinek helyével
megmutatta nekik
s ők hallal, lépes-mézzel
megkínálták Uruk,
Aki elébük tárta
saját útját, utuk, –
készülve búcsúzásra.
A nagy parancsot is
hogy majd tanúi lesznek
vértanú papjai
a győzelmes keresztnek.
Saját maga helyett
Szentlelkét megígérte,
AZTÁN azt a helyet
velük elhagyva, ére
szelíd Betánia
szeretett határába.
VÉGÜL áldania
kezeit amint tárta
hirtelen elszakadt
a földtől. Sehol nem volt.
Kéklő felhő alatt
átölelte a mennybolt.
Ők néztek utána.
A megnyílt égben látták
Atyja jobbján állva –
s hódolttal imádták.
Kárász Izabella

MEGLÁTJUK AZ ÚR JÉZUST

Vértanú István Szentlélekkel telve
szemeit az ég felé függesztette
s Istennek jobbján a fényes mennyekbe’
Urunkat látta!
Idézzük vissza a régi időket!
Mint búcsúztatta a hű követőket,
Jeruzsálemből mint vezette őket
Betániáig.
Kísérjük most el, nézzük, amint mennek,
hogy hová, merre, semmit nem kérdeznek.
Fülükbe cseng még: – küldelek követnek,
lesztek tanúim!
Betániánál amint megáldotta,
két áldó karját föléjük tartotta,
szemük láttára tőlük távolodva
beitták felhők.
Dicsőségében ezután meglátták,
ígért Szentlelkét együttesen várták,
Jeruzsálemet boldog hírrel járták:
– Felment a mennybe!
…Mi is, ha Szentlélekkel vagyunk telve
szemeinket az ég felé függesztve
Atyjának jobbján a dicső mennyekbe’
Urunkat látjuk!
Kárász Izabella