verses bizonyság

Nem ejt hibát

 Ha különösnek, rejtelmesnek

látszanak Isten útjai,
ha gondok örvényébe vesznek
szívem legdrágább vágyai,
ha borúsan búcsúzni készül
a nap, mely csak gyötrelmet ád …
egyben békülhetek meg végül:
hogy Isten sosem ejt hibát.

Ha tervei igen magasak,
s irgalma kútja mély nekem …
ha a támaszok mind inognak,
ha nincs erő, nincs türelem,
s tekintetem sehol célt nem lát
vaksötét, könnyes éjen át …
egy szikrácska hit vallja mégis,
hogy Isten sosem ejt hibát.

És ha szívem megoldhatatlan
kérdéseknek betege lett,
mert elkezd kételkedni abban,
hogy Isten útja szeretet …
minden elfáradt sóvárgásom
békén kezébe tehetem,
s elsuttoghatom könnyek közt is:
Ő nem ejt hibát sohasem.

Azért csend, szívem! Engedd múlni
a földi múló életet!
Majd a fényben látni, ámulni
kezdesz: Mindig jól vezetett!
Ha a legdrágábbat kívánja,
a legsötétebb éjen át
menekülj a bizonyosságba,
hogy Isten sosem ejt hibát!

(ismeretlen költő verse)
 

Fordította: Túrmezei Erzsébet

 Nem mondott fel nekem

Szolgálatára angyalok sietnek,

Parancsol viharoknak és szeleknek.

Megérteni, felfogni nem lehet,

Hogy meglátott, parányi porszemet,

És szolgálatába vett.

Szívemben ujjongva dalol a hála.

Kerek világon nincs jobb gazda Nála!

Mikor szolgálatába fogadott,

Nem csak munkát, drága feladatot,

Erőt is Ő adott.

Szentlelkét adta, segítsen, vezessen,

Sürgessen: soha ne időzzek resten.

Tekintete rajtam volt szüntelen,

Mindenre elég volt a kegyelem.

Ő maga járt velem!

Talált volna annyi hűségesebbet,

Parancsainak engedelmesebbet…

Csodairgalmát áldja énekem,

Hogy szolgálhattam hosszú éveken,

És nem mondott fel nekem.

Pedig annyiszor megtehette volna!

S én szegény, gyenge, engedetlen szolga

Türelmét, irgalmát dicsérhetem…

Mert ezután sem mond fel… sohasem!

Övé az életem!

„NEM TEHETETT MÁSKÉPP!”

                                     

Kiszögezte, s nem tudta, mit cselekszik.

Tudós vitát és tisztulást akart.

Világoljon az Evangéliom!

Aranyért nincsen kegyelem!

Bűnbánat nélkül nincsen bocsánat!

Ha látta volna már,

Hogy 95 tétele,

Mint vihar süvítő szele,

Söpör végig országokon, világon,

Ha látta volna a nyomában támadt

Viharos zivatart,

S mint vérfagyasztó vízió

Szemébe lobbant volna máglyák lángja,

Gályarabság és inkvizíció,

Vajon megtette volna akkor is?!

Nem verte volna vissza látomása?

Nem hullott volna ki csontos kezéből

Tételszögező, súlyos kalapácsa?!

Lehet… Ha nem a Hatalmas keze

Vezette volna

Tételíró kezét,

Akivel ellenkezni kárhozat,

Aki előtt csak térdre hullni jó…

Lehet… ha nem a Hatalmas szava

Mondta volna: Legyen:

Világosság és reformáció!

Kiszögezte, s nem tudta, mit cselekszik.

Nem tudta, hogy a 95 tétel

Útnak indul, és századokon átlép.

Megírta, mert meg kellett írnia.

S kiszögezte, mert „nem tehetett másképp