bizonyság

SZEPTEMBER 4. Megújító kegyelem Ezékiel 36,13–32 Isten népének szüksége van Isten megújító kegyelmére. Izrael népéhez hasonlóan a ma keresztyénsége is sok tekintetben hűtlenné vált Istenhez. Megalkuvóvá lettünk Isten igazságainak képviseletében, és ezzel hiteltelenné az evangélium hirdetésében. Nem érdemeljük ugyan, de Isten saját neve tisztességéért új jövőt akar munkálni. Az Úr tisztító munkája azonban nem elsősorban a külső jegyek át- formálását jelenti. Ne gondoljuk, hogy ha kegyességi gyakorlatunk formáit átalakítjuk, akkor végbe is ment rajtunk Isten megújító munkája! Bármilyenek lehetnek a külső megnyilvánulásaink, ha szívünkben nem ment végbe a változás, akkor nem történt semmi. Urunk nem egyszerűen istentiszteleti formáinkat, evangéliumhirdetési módszereinket akarja megváltoztatni, hanem a szívünket megújítani. Olyanokká akar tenni bennünket, akik meghallják Isten hívását, és válaszolni tudnak arra. Szükségünk van a Szentlélek megelevenítő munkájára, hogy megszabadulva megalkuvásainkból fakadó minden tisztátalanságunktól valóban Isten népeként élhessünk a világban. Imádkozzunk őszinte lélekkel kérve: „Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget szeretetedért és hűségedért! Miért mondanák a pogányok: Hol van az ő Istenük?” (Zsolt 115,1–2)  Az édesanyjáról gondoskodó Megváltó János 19,25–27 Jézus különös módon tanít bennünket arra, hogy miként viszonyuljunk a „tiszteld apádat és anyádat” parancsához. Isten arra neveli népét – úgy Izraelt, mint a mai gyülekezetet –, hogy a családi kötelékeket mindenkor az ő ajándékaiként szemlélje. Ahogyan igaz az hogy „az Úr ajándéka a gyermek, az anya- méh gyümölcse jutalom” (Zsolt 127,3), úgy igaz az is, hogy a gyermek számára pedig a szülő Isten ajándéka. Mindazok, akik a Mindenható ajándékaként tekintenek a szüleikre, nem teherként élik meg a róluk való gondoskodást – amikor már megfordul a gondoskodás iránya –, hanem felelősséggel vállalják, míg csak lehetőségük van rá. A kereszten függő Jézus az egyedül maradó édesanyját rábízza szeretett tanítványára, Jánosra. Gondoskodó megnyilvánulása arra ad követésre méltó példát számunkra, hogy egy gyermek életében sincs – a szülőhöz hasonló- an – olyan körülmény és élethelyzet, amikor az odafigyelés, a gondoskodás, a tisztelet vagy a szeretet alól felmentést kapna. A szülő iránti tisztelet parancsa minden időben, helyzetben és körülmények között érvényes... Vajon mi hogyan fordulunk szüleinkhez, mennyire őszinte a törődésünk irányukba? Tudunk tisztelettel teljes szeretettel és gondoskodással lenni, ha kell, akár a legvégsőbbig?