verses bizonyság

DICSÉRET

 Meghódolok Uram előtted.
Hatalmad látom, ismerem.
Neked köszönhetem, hogy lettem:
Te vagy a teremtő Istenem.

Neked köszönhetem, hogy élek,
s ezer halálos buktatón
nem vesztem el, - hiszen Te voltál
megtartóm és oltalmazóm.

S mert az ördög zsákmánya lettem
és veszni tért az életem,
- hogy megszerezd - a véred árán
megváltóm is lettél nekem.

Áldásodat meg nem becsültem,
eltaszítottam kezedet,
Te türelmesen csak megáldasz,
mert Jóság vagy és Szeretet.

Vigasztalás az is, ha /méltán/
meg-megdorgálsz, s ha néha versz
mert biztat a hit: gyermekednek
tekintesz, s mint Atyám, nevelsz.

S ha majd az életem kialszik,
nem zár örökre sírhalom,
Tenálad vár az üdv, az élet,
mert magad vagy az Irgalom

-,-,-,-,-,-,,,,,,,-,-,-,-,-,-,-,

ÉN SEM VAGYOK JOBB

Sokszor vad, lázadó szavak

sisteregnek az ajkamon.

Ha kimondanám, vért, világot

gyújtana fel egy-egy dalom.

Feldúlnak sokszor engem is

lidérces, szörnyű álmok, vágyak,

lelkem sötét bozótja közt

indulatok csordái járnak.

Sokszor parázna a szemem,

gondolatom, szennyes az álmom,

úgy érzem, szemétdomb vagyok

és magamat is megutálom.

Úgy szégyenlem, ha jónak láttok,

nemesnek, tisztának, igaznak

s nem halljátok, hogy bennem is zúg

őserdeje hínárnak, gaznak.

És rettegek: mi lesz, ha egyszer

kitör belőlem rontás, átok?

Hogy futnak mard irtózva tőlem

szülők, fiak, hívek, barátok?

Nem vagyok én se jó, se tiszta,

ne várjatok semmit se tőlem.

Ha nem fogna a Kegyelem,

ugyan, mi lett volna belőlem?

Ne csaljon meg, ha szép, „szelíd’’,

,,tiszta fehér’’ minden dalom.

Ami rossz bennem - Valaki

nem engedi kimondanom!

Valaki, Aki úgy akarja,

hogy szelíd virágot teremjek,

s gyarló, bűnös voltomban is

hirdetője legyek a mennynek.

Ha Ő nem óvna, belőlem is

kitört volna régen az állat.

Kegyelem csak, ha „jónak’’ látszom.

Rosszabb vagyok, Testvér, tenálad.

-,-,-,-,-,-,,-,-,-,-,-,-,-,-,-