bizonyság

Imádság humorért 

Csorgattál hitet fejemre,  (Vajha frissen őrzeném!)
Koszorúztál kegyelemmel (Volna fogytig bár enyém!)
Hetven éves fiatalnak  Még valami kellene:
Humort, humort önts szívembe,  Meghallgatás Istene!
Nézni tanulj, vaksi lelkem,  Míg csak meg nem láthatod
Emberben az angyal-embert  És az ember-állatot.
Egy szemeddel egyet látni,  Másikkal a másikat.
Nagy az Isten vadaskertje,  A mennyország tágasabb.
Egybelátni mind a kettőt  És eggyé ölelni át:
Erre kérd, míg kérheted még  A Szentlélek humorát.
Több ez, mint távolbalátás,  Közelnél is közelebb,
Ez tanít meg mosolyogni  Szenteket és bölcseket.
Hát az öreg, aki hordoz  Harminchárom nyavalyát
S kétszer annyi gyengeséget,  Honnan vegye mosolyát?
Honnan erőt elviselni,  Kinevetni önmagát,
Megmaradni emberszinten  Éjek éjszakáin át!
Nincs itt más, mint bölcsnek lenni,  Ha csak egy hüvelyknyinek,
Semmi más, csak szentnek lenni,  Ha csak egy babszemnyinek.
Uram, egy babszemnyi lélek  küldi Hozzád sóhaját:
Csorgasd cserepes ajkára Öregeid humorát.
 

ÓVJ, ÖLELJ ÁT!  

Óvj, Uram, sablonoktól, rögtön-kész válaszoktól,

tévesztő látszatoktól, szédítő mámoroktól!

Óvj eszme rendszerektől, megkövült kegyszerektől,

lélektelen seregtől, magam-vágta sebektől!

Óvj nyárspolgáriságtól,meddő-maró vitáktól,

be nem vallott hibáktól,Tőled elsodró vágytól!

Ne legyek magabiztos. szavad váratlan, titkos,

mihelyt megszólal itt, most . . .Ölelj át Jézus Krisztus!  

 Vigasztalás

Egy leányka hazajött a szomszédasszonytól, akinek nyolcéves kislánya nem
régen tragikus körülmények között halt meg.
- Mit keresel ilyenkor a szomszédasszonynál, van annak elég baja, Te nem
hiányzol neki!
- Azért mentem át, hogy megvigasztaljam a nénit.
- Hát, gyerek létedre, hogyan tudod megvígasztalini a bánatos asszonyt?
- Az ölébe ültem és együtt sírtam vele.

Értékesebb, mint egy drágakő

Egy bölcs asszony, amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral.
 Az éhes utas meglátta a drágakövet az asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jó
szerencséjén továbbállt, hiszen tudta, a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie.
 Ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. „Gondolkoztam…” – szólalt meg. „Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb.
 Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.”

Egy nemes ember hagyatéka

Egy bizonyos hegyi faluban évszázadokkal ezelőtt egy nemesember azon gondolkodott, hogy milyen örökséget hagyjon a falu lakóinak. Végül eldöntötte, hogy templomot épít hagyatékként.
A templomépítés tervét titokban tartotta egészen a befejezésig. Amikor az emberek összegyűltek, csodálkoztak a templom szépségén és tökéletességén. Sok dicsérő megjegyzés után egy jó megfigyelő megkérdezte:
"De hol vannak a lámpák? Miként világítják meg a templomot?"
Anélkül, hogy válaszolt volna, a nemes rámutatott a falon lévő lámpatartókra, aztán minden egyes családnak adott egy lámpát, hogy vigyék magukkal az istentiszteletre és függesszék fel a falra:

" Valahányszor itt vagytok, az a hely, ahol ültök, világos lesz" - felelte a nemesember." Amikor pedig nem lesztek itt, az a hely sötét lesz. Amikor távol maradtok a templomtól, Isten házának bizonyos része sötéten marad."

Vajon a mi lámpásunk meg van gyújtva? Azon a helyen világítunk ahová Isten helyezett minket?
Ha a megfelelő helyen világítunk , akkor igazi a mi Krisztusra mutató életünk..