Boldog remény, visszatérsz majd,
nem hagysz árván idelent,
hamarosan új éneket
zeng majd ajkunk odafent.
Szívünk tiszta kívánsága
lesz életünk boldogsága!
Ott már nem lesz nyomorúság,
nem lesz sírás, fájdalom.
Krisztus áldott közelsége
a legdrágább nyugalom!
A szívekben boldogság:
az Örökkévalóság!
Imádattal énekel majd
Isten minden gyermeke:
Krisztus vérén megváltott nép:
hívők boldog serege.
Ennél nagyobb öröm nincs:
amit Ő ad, drága kincs!
Ott toporogtak a szélfogó ajtajában - két gyerek rongyos, kinőtt kabátban.
- Néni kérem, nincs fölösleges újságpapírja?
Nem értem rá, már a nyelvemen volt, hogy nincs. . . míg le nem néztem a lábukra. Vékony talpú cipőjüket átáztatta a havas eső.
- Gyertek be, kaptok egy csésze forró kakaót.
Több szó nem esett köztünk. Átázott lábbelijük foltot hagyott a kőpadlón. Kakaóval és vajas-lekváros pirítóssal vendégeltem meg őket, hogy kicsit átmelegedjenek, hisz majd megvette őket az isten hidege. Aztán igyekeztem vissza a konyhába, háziasszonyi teendőimhez. . .
Hirtelen feltűnt a nagy csönd az utcai szobában. Bekukkantottam. A kislány az üres csészét forgatta. A kisfiú bátortalanul kérdezte :
- A néni. . . . gazdag?
- Hogy én gazdag? Ugyan, dehogy! - néztem le kitaposott papucsomra.
A kislány óvatosan helyére tette a csészét.
- A csészék összeillenek a csészealjjal - állapította meg, s koravén hangjából időtlen, étellel nem csillapítható éhség csendült ki.
Azután távoztak, újságkötegeiket szélvédő pajzsként tartva maguk elé. Meg sem köszönték a szíveslátást, bár nem is hiányoltam. Többet kaptam ennél. Olcsó kék keménycserép csészéket és csészealjakat. De egymáshoz illőket. Megszurkáltam a krumplit, megkevertem a mártást. Burgonya és barnamártás, födém a fejem felett, férj jól fizető, biztos állással - ezek is mind szépen összeillenek.
Visszatoltam a székeket a tűz mellől a helyükre, rendet raktam a nappaliban. A sáros kis lábnyomok még mindig nedvesen csillogtak a kövön. Nem bántam. Legszívesebben otthagytam volna őket örök emlékeztetőül, hátha elfelejtem, milyen gazdag is vagyok.
FECSKE
Figyeljetek! Tanulságos lecke:Berepült az ajtómon egy fecske,
Aztán neki az ablaküvegnek!
S bennem, láttán, gondolatok keltek:
,,Mámorában szédülő fejednek
Fejjel mentél az ablaküvegnek.
Föl nem érted, hogy ahol nincs semmi,
Hogy lehet ott akadálynak lenni?
Hogy ott, ahol látnivaló szemmel
A nagy semmi: nekimegy az ember
Valaminek, ami oly nagyon van,
Hogy az ember feje belekoppan.’’
Mert nem látja, azt gondolja, nincsen
Se’ mennyország, se’ pokol, se’ Isten.
Mind megannyi valóság, mit ember
fel se’ foghat fecske-értelemmel.
Sík Sándor;
a két középső versszak: Balog Miklós
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése