bizonyság

Bűn és örökkévalóság: 139.zsoltár
Dávid zsoltára a 17-18. versek csúcspontja után még mindig a csúcson marad. Itt a csúcsból gerinc lesz.
Igaz, a zsoltárnak ezt a részét nem minden fordítás és kommentár tekinti együtt érző szemmel. Vannak kiadások, melyek a 19-22. verseket apróbb betűszedéssel hozzák, jelezve, hogy a z úgynevezett átokzsoltárok közé sorozzák, s mint nemkívánatos testet különböztetik meg. Itt különösen magunk előtt kell tehát látnunk a szöveget:
"Vajha elvesztené Isten a gonoszt!
Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!
Akik gonoszul szólnak felőled,
és nevedet hiába veszik fel, a Te ellenségeid.
Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket?
Az ellened lázadókat ne utáljam-é?
Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket,
ellenségeimmé lettek!"
(19-22. vers)

A zsoltár e folytatásának gondos vizsgálatából ki kell, hogy derüljön: semmiféle ellentmondás nem húzódik itt a Hegyi beszéd ellenségszeretetről szóló tanításával szemben. Dávid a gonoszsággal azonosuló emberekre mond ítéletet, ahogyan Isten is ítéletet mond mindarra, "aki szereti és szólja a hazugságot" (Jel. 22:15). "Vérszopók"- ról, Istenről gonoszul és hiábavalóan beszélőkről hallunk itt, vagyis olyan emberekről, akik arcátlanságaik leplezésére a vallást használják fel. A megkeményedésről, a megátalkodottságról szóló tanítás nem általában a gonoszt, cselekvőket, még csak nem is az időlegesen gonoszokat helyezi a kárhoztatás ítélete alá, hanem csupán azokat, akik a gonoszságot cselekedve másokkal, akik ugyanazt teszik, egyet is értenek (Rm. 1:32).
Szükségszerűen került a zsoltárba ez a rész.
Mert ha Isten gondolatai valakinek kedvesek és az életben elvszerűen a jóra törekszik, ebből a magatartásból természetszerűen ered mindenfajta rossz, bűn, csúfság gyűlölete. Ez a gyűlölet nem a szeretet ellentéte, hanem tartozéka. Aki lenézi a rosszat, az- az ember nem szeret, hanem gyűlöl. Aki alkalmasint kinyilvánítja a rosszal szembeni állásfoglalását, teljes, tökéletes szeretetre törekszik.
Jézus földi életében többször is példát adott erre a nemes haragra, szeretetteljes gyűlöletre. A megszáradt kezű embernek a zsinagógában való meggyógyításakor "elnézvén őket [a farizeusokat] haraggal, bánkódván szívük keménysége miatt" (Mk. 3:5) - szól róla a tudósítás. A Jelenések könyve is "a Bárány haragjáról" beszél (Jel. 6:16-17). Egyáltalán nem egyedülálló tehát az utolsó jeruzsálemi templomtisztítás jelenete, ahol Jézus haragjáról értesülünk (Mt. 21:12-14). Jézus üzenete ez is: "De az megvan benned - írja a hét levél bevezetőjében az efézusiaknak és a velük jelölt korszaknak -, hogy a nikolaiták cselekedeteit gyűlölöd, melyeket én is gyűlölök." (Jel. 2:6, 15)
A Biblia Jézus istenfélelméről (Zsid. 5:7) és a hívő emberek istenfélelméről egyaránt beszél. Márpedig a hit legmagasabb rendű alakjának, az istenfélelemnek a meghatározása rendre így szól:

"Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot" (Zsolt. 45:8)
"Akik szeretitek az urat, gyűlöljétek a gonoszt." (Zsolt. 97:10)
"Az Úrnak félelme a gonosznak gyűlölése." (Péld. 8: 13)
"Az Úrnak félelme: ez a bölcsesség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás." (Jób 28:28)

Talán még egyértelműben érthető ez a tanítás, ha mintegy másik oldaláról közelítjük meg. Onnan, hogy lehet-e az élet alapjáról, a szeretetről beszélni akkor, ha vele egyidejűleg az élet pusztítását is igeneljük? Az élet megtűr-e rombolást közben? Megmaradhat-e örökre a mostani állapot, melyben az építés és a rombolás szinte együtt jár, és "a népek a tűznek építenek, és a nemzetek a hiábavalóságnak fáradoznak." (Hab. 2:13). A vagy-vagy-okban való gondolkodást is egyre jobban elveszítjük, és az is-is- ekkel próbáljuk felváltani. Létezik a földön is-is: az egyformán jó és az egyformán rossz kezelésében. A jó és a rossz között azonban csak a vagy-vagy- nak van, lehet helye.
Ezzel azonban egy újabb gondolathoz, s vele a zsoltár befejezéséhez érkezünk.