„Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy ne menjen be akármikor a szentélybe a kárpiton belül, a ládán levő födél elé, hogy meg ne haljon, mert a födél fölött jelenek meg felhőben. Úgy menjen be Áron a szentélybe, hogy vigyen egy bikát vétekáldozatul és egy kost égőáldozatul. Öltözzék gyolcsból készült szent köntösbe, gyolcsnadrág legyen rajta, gyolcsövvel övezze magát körül, gyolcssüveget tegyen a fejére. Szent ruhák ezek, mosakodjék meg azért vízben, és úgy öltse fel ezeket.” (3Móz 16,2-4)
Vajon hányszor készülünk az Úr elé menni? Többször is elhangzott már, hogy bűnös természetünk sajnos gátat szabhat gondolkodásunkban az Úr elé járulásunkban Viszont attól függetlenül, hogy bűnösen/ megváltott bűnösen / megyünk Teremtőnk színe elé, igenis meg kell adni a módját. Nem mindegy ugyanis, hogy hogyan járulunk oda. Úgy mintha egy hétköznapi sima látogatást tennék valakinél, vagy pedig úgy mint aki tudom ,hogy a legszentebb helyen az Úr színe előtt állok meg.
Itt ismét a különbségtételről van szó. A tiszta tisztátalan megkülönböztetéséről. Mert hát attól még hogy Áronnak magára kellett öltse a papi öltözékeket, bikát és kost áldozott, még mindig csak egy halandó, gyarló ember volt. Ezekkel a szertartásokkal azonban kifejezte és felkészítette saját magát arra, hogy hova is megy be éppen, kivel is fog ott találkozni. Milyen nagyszerű folyamat! Egyáltalán nem a szertartásossága miatt, hanem a miatt, amit jelképez!
Tegyük szívünkre a kezünket és válaszoljuk meg őszintén, hogy mi hányszor készülünk az Úr elé menni? Nem arra gondolok, amikor eltervezem, hogy vasárnap elmegyek a templomba, vagy amikor elhatározom, hogy legközelebbi alkalommal én is Úrvacsorát veszek. Amikor tényleg azzal a lelkülettel készülünk, hogy tudjuk, hogy a bűnös gyarló méltatlan fog találkozni a tökéletesen Tisztával. Készítjük testünket, lelkünket minden igehirdetés előtt, minden találkozás előtt, minden őszinte leborulást megelőzően? Mert ezeket a parancsokat Áron két fiának halála után kapta meg Mózes, akik meghaltak, mert az Úr elé mertek lépni meggondolatlanul. Úgy járuljunk elé, mint akik tudjuk, hogy bármikor odamehetünk Hozzá gondunkkal, bűneinkkel, nyavalyánkkal. Viszont emellett készítsük is magunkat, hogy a tökéletlenség fog találkozni a Tökéletessel. Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, hogy méltóan borulhassunk elé és fogadhassuk kegyelmét. Ez nem játék! Isten elé megyünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése