2010. november 15., hétfő

bizonyság


Csak hívő vagyok.. vagy TANÍTVÁNY is.
-A hívő megtart magának bizonyos területeket az életéből és így egy vagy több területen is engedetlenségbe lázadásba kerül Isten akaratával. 
Egy Tanítvány fő jellemzője hogy ENGEDELMES Isten beszédének. /nem tradícióknak nem emberi rendeléseknek, hanem csak és kizárólag Isten beszédének./
-A hívő hallgatja az igét... de egyáltalán nem  biztos, hogy cselekszi is.
Egy igazi  tanítványa az Úr Jézus Krisztusnak  cselekszi, megtartja és beépíti az életébe a szentírás szavait.
-A hívő vagy semmi vagy csak minimális áldozatot hoz az Isten országáért Isten tervének megvalósulásáért itt a mai jelenben. S nem igazán kíváncsi Isten életére szóló személyes vezetésére és akaratára.
Egy igazi tanítvány tud és hoz is  bármikor áldozatot Isten akaratáért. Ha kell szenvedést vállal , de  tovább megyek kész életét feláldozni Uráért.  /mint ahogy ezt teszik azok a mártírok akik Kínában, Indiában és más helyeken ma meghalnak az evangéliumért./
A hívő, mint nevében is benne van hisz Isten beszédének igazságában, / Krisztusi,Krisztus követő / de ez a hit inkább nevezhető egy értelmi elfogadásnak bizonyos dolgokról megállapított igazságok helyesnek tartásával. Ami legyünk őszinték nem teljesen az a hit, amit Isten jogosan elvár az Öt követő emberektől.   Mégpedig azért nem mert eme hitnek nincsenek Isten akarata szerinti cselekedetei melyek a lelki területről a súlypontot  a szellemi területre áthelyezve Isten dicsőségére szolgálnának. S így a  hit cselekedetek nélkül halottá működésképtelenné válik.
Pár éve, mint egy divathullám sokan állítják magukról, hogy hisznek, én nem is akarom ezt kétségbe vonni.
Csak arra hívnám fel a figyelmet, amit a Biblia állít határozottan, hogy eme állapot még nagyon kevés hiszen  mint látjuk a Bibliában maga Sátán is a bukott gonosz szellemi lények is hisznek Istenben azaz tudják hogy létezik hogy az Ö beszéde igazság.  DE  NEM  IS AKARJÁK , ÉS GONOSZSÁGUK FOLYTÁN NEM IS TUDJÁK CSELEKEDNI ISTEN AKARATÁT.  Ahogy az ige mondja, róluk várják a rettenetes ítéletüket
hiszen tudják, hogy ez következik rájuk.
De visszakanyarodva a témánkhoz: Egy hívőnek nem elég hogy csak úgymond hisz. Egy hívőnek az kell, hogy életcélja legyen, hogy  Tanítvánnyá váljon, hogy az igének ne csak hallgatója vagy ismerője legyen  ...
HANEM CSELEKVŐJE, betöltője , megtartója valóságosan megélője legyen. 
Egy igazi tanítvány engedelmes  amit megért azt legjobb tudása szerint elkezdi megvalósítani megcselekedni.
Egy tanítvány tanul! Tanulja Isten beszédét akaratát vezetését, tanulja a hívő életet  Isten dicsőségére élni itt a Földön. Az igének szó szerint CSELEKVŐJE! A hívő meg csak annyit mond: de hát én hiszek. 
Nos sok esetben ezért nem változik semmi ezért nem tud megvalósulni Isten akarata akár egy személy akár egy társadalom életében.
Isten támogasson minket az engedelmesség szellemével hogy Igazi TANÍTVÁNYOK legyünk.
Legyen így az Úr Jézus nevében! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése