bizonyság

Vörösmarty Mihály                                                                                                                              

 A szegény asszony könyve/részlet /
Egy szegény nő, Isten látja, Nincs a földön egy barátja,
Agg, szegény és gyámolatlan, Ül magán a csendes lakban. (...)

Hajh azóta csak bút látott, Hogy a gazda sírba szállott:
Gyermekei szétfutottak Napkeletnek, napnyugotnak,
S a szegény nő elhagyatva Úgy maradt, mint a szedett fa. (...)

Most ott ül az asztal mellett, Imakönyvében keresget.
Könyvét hívják Rózsás-kertnek, Melyben szent rózsák teremnek.
Régi, jó, de kopott jószág, Melyet még csak a barátság
S egypár ernyedt szál tart össze, Oly igen meg van viselve.
S ím kopognak, és köhentve Az öreg jó Sára lép be:
"Isten áldja meg, nagyasszony! Most ugyan csak legjobb itthon.
Jó, hogy ilyenkor ki nem jár, Majd elvesztem, oly nagy a sár."
"Hát mi jót hoz, Sára néni?" "Istenem! bár tudnék hozni.
Egy kéréssel jöttem volna, Ha miatta meg nem szólna.
Oly nehéz most a szegénynek, Tán jobb volna, ha nem élnek.
Imádságos könyvet kérnék, Higgye meg, most oly jólesnék.
Mert hiszen ha már az ember Szép szerint jóllakni sem mer,
Már ha szűken él kenyérrel, Éljen Isten Igéjével,
Így legalább árva lelkünk Az imádság tartja bennünk.
Itt, tudom, van heverőben: Adjon az Isten nevében."
"Jó asszony, felelt az özvegy, Könyvem nincs több, csak ez az egy,
De ha már úgy megkívánta, És ettől függ boldogsága,
Vegye egy felét jó névvel, Én beérem más felével."
S fele ide, fele oda, Könyvét kétfelé osztotta.

Most a két jó öregasszony, Hogy semmi jót ne mulasszon,
Fél könyvből, de nem fél szívvel, Imádkoznak este, reggel,
S ha van Isten mennyországban, Nem imádkoznak hiába.
"Nem csak prédikálni kell, de lelki eledelt kell adni"

 "Nézz magad körül -és látni fogod, milyen sokan vannak, akik barátságodra, mosolyodra, szíves vigasztaló szavaidra várnak"    Arsene Garnier

 "Megnyertem Isten barátságát és ez nagyobb dolog annál, mintha megnyertem volna az egész világ barátságát."   Martin Luther

 "Aki szeret, az már nem akar többé a saját élete központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a központja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi." Walter Trobisch

 "Az emberiség ma egy könnyebb megoldást keres, ami teljesíthetőbb, mert a jézusit nem tudja teljesíteni. Olyan megváltásra vágyik, ami mellett lehet bármit cselekedni, hisz van rá magyarázat. De mégsem megy."   Boros Miklós

 "Olyan a közösségben a csak magára gondoló ember, mint az emberi testben a rákdaganat: Ahelyett, hogy az egész test életét munkálná, elkezd önálló életet élni." Sarkadi Nagy Pál

 "Tér és idő végtelenén kel át Isten végtelen szeretete, hogy megkeressen minket magának. Hatalmunkban áll befogadni vagy elutasítani közeledését. Ha nem fogadjuk, újra és újra jön, akár egy koldus, de akár egy koldus, egy napon ő sem jön többé." S. Weil

A SZIGET
Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. Ő megkérdezte:
-Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
-Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:
-Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
-Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! -válaszolt a Büszkeség,- itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
-Bánat, kérlek, vigyél el magaddal! -Oh, Szeretet!- mondta a Bánat- Én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon! A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a szeretet kérését. Hirtelen megszólalt egy hang:
-Gyere Szeretet, én elviszlek téged! Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte,sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
-Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
-Az IDŐ volt- mondta a Tudás.
-Az IDŐ?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ?
A Tudás válaszolt:
-Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!