2010. szeptember 3., péntek

levél


 Kezdő bölcsességek
 "Különös! Az ember felháborodik a kívülről, másoktól eredő gonoszságokon, amit meg nem szüntethet, de nem küzd saját gonoszsága ellen, pedig az módjába volna." Lev Tolsztoj               "A bölcs ember legelső ismertetőjele: Beismeri, hogy sokan, jóval okosabbak nála, és, hogy mindig tanulni, tapasztalni óhajt, nem pedig tanítani. Azok ellenben akik tanítani, vagy dirigálni vágynak, sem jól tanítani, sem vezetni nem tudnak." John Puskin                            "Vannak, akik vágyaik erejével dicsekszenek és nem azzal az erővel, mellyel legyőzhetik vágyaikat" Lev Tolsztoj                                                                                                                         "Arra törekedj, hogy igaz légy, ne arra, hogy igazad legyen." Josep Joubert                                      "Amit úgy őriztünk, mint szemünk fényét, kiderül róla, hogy vakságunk volt."  Marek Orel           "Ahhoz valamennyien erősek vagyunk, hogy a mások baját elviseljük." La Rochefoucauld       "Bírálni annyit jelent, mint megpróbálni meggyőzni a szerzőt arról, hogy nem úgy tesz valamit, ahogy én tenném, ha tudnám." Capek                                                                                         "A példa a leghatékonyabb tanítók egyike, noha szótlanul tanít." Smiles                                              "A szépség mindenütt ott van! Nem rajta múlik, hogy nem tudjuk megtalálni." Rodin                            "Jó ember nem az, aki jót tud tenni, hanem az, aki nem tud rosszat tenni." Kljucsevszkij    "Nem az a ostoba aki nem tud, hanem az, aki nem akar tudni." Szkovoroda  "Szerencsétlenségbe ismerjük meg a barátot." Herder                                                                                                   "Az okos ember előbb tesz, azután beszél."   Jókai                                                                         "Minden mulatságos, míg mással esik meg." Rogers                                                                    "Három dolog soha nem tér vissza: A kilőtt nyíl, a kimondott szó, és az elmúlt nap." Daumer

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése