2010. augusztus 31., kedd

köszöntő



BÉKESSÉG, NYUGALOM, BIZTONSÁG
Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek
miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek
miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az
eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait!
Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek -
mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti
náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy
könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat
miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők
liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnekfonnak,
mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt
dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül.
Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a
kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor
benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább? Ne
aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit
eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei
Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti
elsősorban az Isten országát és annak igazságát
keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne
aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd
gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja. Mt(6:25-34)
Ha tehát még az egészen kis dolgokban is tehetetlenek
vagytok, mit aggódtok? Lk(12:26)
Szemem előtt az Úr mindenkor, ő áll jobbomon, hogy
meg ne inogjak. ACs(2:25)
Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A
nap ne nyugodjék le haragotok fölött. Ef(4:26)
Ne félj, csak higgy! Mk(5:36)
Mindent elviselek abban, aki erőt ad.Fil(4:13)
Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni,
hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is
megadja, hogy kibírjátok. 1Kor(10:13)
Az Úr azonban hűséges, megerősít benneteket és
megoltalmaz a gonosztól. 2Tessz(3:3)
Hiszen ő maga ígérte: "Nem távozom el tőled s nem
hagylak magadra.Zsid(13:5)
ÚTMUTATÁSOK
Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban
megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az
Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a
Tökéletes .Róm(12:2)
Újuljatok meg gondolkodástok szellemében.  Ef(4:23)
Erősödjetek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből.Ef(6:10)
Erősödjetek meg a hitben, ahogy tanultátok, s
bővelkedjetek a hálaadásban. Kol(2:7)
Vigyázzatok, tartsatok ki állhatatosan a hitben,
viselkedjetek bátran, legyetek erősek. 1Kor(16:13)
Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és
nem embereknek tennétek. Kol(3:23)
A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban
béketűrők, az imádságban állhatatosak. Róm(12:12)
Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is
tegyétek velük. Mt(7:12)
Aki a legkisebb köztetek, az az igazán nagy. Lk(9:48)
Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly
rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a
tolvajok. A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem
rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be
és nem lopják el a tolvajok. Ahol a kincsed, ott a szíved
is. Mt(6:19-21)
Az élet több, mint az eledel, a test több, mint a ruha. Lk(12:23)
Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha
a lélek kárát vallja? Mk(8:36)
Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is
megvallom majd mennyei Atyám előtt. Mt(10:32)
ISTEN ORSZÁGA
Az Isten országa közöttetek van. Lk(17:20)
Én vagyok az út, az igazság és az élet. Jn(14:5)
Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig. Mt(28:20)
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Zsid(13:8)
Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten
Lelke lakik bennetek? 1Kor(3:16)
Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek
temploma, akit Istentől kaptatok? 1Kor(6:19)
Mi az élő Isten temploma vagyunk. 2Kor(6:16)
Isten országa nem szavakon alapszik, hanem erőn. 1Kor(4:20)
Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Róm(8:14)
Krisztus ugyanis nem kézzel épített szentélybe lépett,
amely a valódinak csak előképe, hanem magába a
mennybe, hogy most az Isten színe előtt közbenjárjon
értünk. Zsid(9:24)
Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte
áll, mindent áthat és mindenben benne van. Ef(4:6)


Ez a nagyon kedves vers ,ismét a kezembe került, Még kis iskolás koromban tanultuk ,az egyházi iskolában ahová járta a háború kezdetén.

Vörösmarty Mihály    
]A szegény asszony könyve/
részlet
Egy szegény nő, Isten látja,
Nincs a földön egy barátja,
Agg, szegény és gyámolatlan,
Ül magán a csendes lakban. (...)

Hajh azóta csak bút látott,
Hogy a gazda sírba szállott:
Gyermekei szétfutottak
Napkeletnek, napnyugotnak,
S a szegény nő elhagyatva
Úgy maradt, mint a szedett fa. (...)

Most ott ül az asztal mellett,
Imakönyvében keresget.
Könyvét hívják Rózsáskertnek,
Melyben szent rózsák teremnek.
Régi, jó, de kopott jószág,
Melyet még csak a barátság
S egypár ernyedt szál tart össze,
Oly igen meg van viselve.
S ím kopognak, és köhentve
Az öreg jó Sára lép be:
"Isten áldja meg, nagyasszony!
Most ugyan csak legjobb itthon.
Jó, hogy ilyenkor ki nem jár,
Majd elvesztem, oly nagy a sár."
"Hát mi jót hoz, Sára néni?"
"Istenem! bár tudnék hozni.
Egy kéréssel jöttem volna,
Ha miatta meg nem szólna.
Oly nehéz most a szegénynek,
Tán jobb volna, ha nem élnek.
Imádságos könyvet kérnék,
Higgye meg, most oly jólesnék.
Mert hiszen ha már az ember
Szépszerint jóllakni sem mer,
Már ha szűken él kenyérrel,
Éljen Isten Igéjével,
Így legalább árva lelkünk
Az imádság tartja bennünk.
Itt, tudom, van heverőben:
Adjon az Isten nevében."
"Jó asszony, felelt az özvegy,
Könyvem nincs több, csak ez az egy,
De ha már úgy megkivánta,
És ettől függ boldogsága,
Vegye egy felét jó névvel,
Én beérem más felével."
S fele ide, fele oda,
Könyvét kétfelé osztotta.

Most a két jó öregasszony,
Hogy semmi jót ne mulasszon,
Fél könyvből, de nem fél szívvel,
Imádkoznak este, reggel,
S ha van Isten mennyországban,
Nem imádkoznak hiában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése