köszöntő

Kor.II.5:7…” Mert hitben járunk nem látásban !”                                             

A keresztyén ember általában tudatában van annak,  hogy Isten törődik vele, de mikor Isten elkezd bennünket felhasználni vállalkozásaiban, szánalmas képet vágunk, próbákról és nehézségekről beszélünk. Holott Isten  egész idő alatt a kötelességünket végezteti velünk csupán, jelentéktelen emberekkel „.Mert ha mindent megteszünk is csupán csak rest szolgák vagyunk „Senki nem szeretne szellemileg jelentéktelen lenni, ha segíteni tudna magán. De elvégezhetjük – e kötelességünket, amikor Isten már bezárta az üdvösség kapuját ?   Sokan keresztyének közül mindig szeretnének dicsfényben kivilágított szentek lenni, már itt e földi életben Túláradó ihletettséggel, hogy Isten angyalai folyton velük foglalkozzon csupán.  Az aranyba metszett szent nem jó semmire nem igazi, nem alkalmas a hétköznapi életre, egyáltalán nem hasonló Istenhez. Pedig” Isten az Ő képére és hasonlatosságára formálta az embert. „    Mi itt a földi életben férfiak és nők vagyunk, nem földre szállt angyalok, hogy elvégezzük a munkát a világon, mégpedig azzal a végtelen hatalommal végezzük el, amely szembe tud nézni a nehézségekkel, hiszen felülről születtünk. „Mer mindent néktek adott az én Atyám!”  Ha megpróbáljuk vissza idézni az ihletettség ritka pillanatait, ez annak a jele, hogy nem Istent magát keressük. Bálványunkká lettek azok a pillantatok amikor Isten jött és beszélt hozzánk, és makacskodunk, hogy tegye meg újra, holott Isten azt kívánja,hogy hitben járjunk.   Sokan keresztyének közül leheveredve megállapítják, „ Addig mitsem tehetnek, míg Isten nem jelenik meg nekem ,” Nem fog megjelenni, és ihletettesség nélkül kelünk majd fel megint anélkül, hogy Isten csak átfutóan is érintett volna.    De azután meglepődünk : „ Ó, hiszen Ő egész idő alatt itt volt és én nem is vettem észre !”  

….” Lábnyomok…”!

Álmomban Mesteremmel tengerparton jártam, s az életem nyomai rajzolódtak ki mögöttünk : Két pár lábnyom a parti homokon,ahogy Ő mindi9g ott járt velem.

De ahogy az út végén visszanéztem, itt – amott csak egy pár láb nyoma látszott, éppen ahol az életem próbás,nehéz volt, sorsom mostoha.

Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz : „ amikor életem kezedbe tettem, s követődnek szegődtem Mesterem, azt ígérted, soha nem hagysz el engem, minden nap ott leszel velem.

S most visszanézve,a legnehezebb úton, legkínosabb napokon át mégsem látom szent lába nyomát ! Csak egy pár láb nyoma látszik ott az ösvényen. Elhagytál a legnagyobb ínségben ?

Az Úr kézenfogott, szemembe nézett : „Gyermekem, sose hagytalak el téged ! Azokon  a nehéz napokon át azért látod csak egy pár láb nyomát , mert s a legsúlyosabb próbák alatt téged vállamon hordoztalak !                              / németből : Túrmezei Erzsébet ford./

 Ne a ritka pillanatoknak éljünk !   Azok csak meglepetések. Isten megérint majd minket  sugallatával, amikor  látja, hogy már nem vagyunk abban a veszélyben, hogy az elfordítana minket tőle. Nem kell szabályt csinálnunk a sugalmazás pillanataiból !     

Szabályunk a kötelességteljesítés