A lámpa tovább ég

Éjfél felé járt az idő S a zivatar is elállt. A család rég lenyugodva Már álomországban járt. Míg kint a korom-sötétében Csak az esőcsepp látszott, Addig velem gondolataim, Pislogó lámpám játszott.

Visszagondoltam mindenre, Múltra, gyermekkoromra. Napsütötte verőfényre, S átélt zivatarokra… Az Úr tudja, hány villámlást Vezetett le életemben, Mióta megkapaszkodtam, A Mester keresztjében.

Míg én farkasszemet néztem Az éjjel, sötétséggel, És azokon túlszárnyalva Beszélgettem az éggel, Egy hosszú tűzcsík kígyózva Az eget átfutotta, S egy-a drótba vágott- villám Izzómat eloltotta.

De a másik fény megmaradt, Égve tovább is – rendben. Köztük párhuzamot vonva Térdre borultam csendben, Majd a hajnalpirkadásnál Az ablakom kitártam. S a fényért a viharokért Az örök Istent áldtam.

1951.04.07

- 8

A megtérés

Nemcsak lemondás megszokott dolgokról, Nemcsak leszállás a magas ormokról, Nemcsak észrevenni azt, akit kerültünk, Nemcsak ott hagyni, akikért hevültünk, Nem szemlecsukás és világámítás: Nem egyszerű újabb váltóállítás, Nemcsak templomjárás, Krisztus-hirdetés, Nem nyögés nélküli teherviselés.

Részemre alázatos szívkitárás, Egy szent, csodálatos isteni áldás. A megtérés nekem világesemény, Melyben énbennem zajlott le szívrengés, S ledönti bennem magam: kit szerettem, Kit gyakran toronymagasba emeltem. A megtérés egy nagy felfedezése annak, Hogy utak között különbségek vannak.

A megtérésben magunkévá tesszük, Hogy néki élünk s erőnk Tőle vesszük… és bár e világ forró katlanjában Hevít s perzsel is sistergő árjában, A sárra, mely ránk freccsent, legyen gondunk, Hogy minden folt nélkül leégjen rólunk… Istenben élni a legszentebb dolog, S megmaradni… bár a prés recseg-ropog!

1949.03.02

- 9

A Mester útja

Tegnap is olyan volt, mint ma És holnap sem lesz más. Térkép nem jelzi határit, S nincsen indító ház.

Ismertetőjel: egy vonal, Ez rajta végig fut, Melyet a Mester már régen A keresztjével húz.

Jobbról és balról göröngyök S bukdácsoló lények. És itt-ott, de nem elrejtve: Picike kis fények.

Egy-két ismerős úttörő Zúzza a rögöket, És a fáradt zarándokba Új erőt öntöget.

Az útra padot nem tettek, Bár a király útja. Pihenésre vágyódóknak A Mester ezt mondja:

Ezen az úton csak menni, Vagy térdelni lehet, Rajta a legkisebb értem Nagy dolgokat tehet.

A hajlásában még mindig Ott állnak a hegyek, De ne feledd, hogy én most is Teelőtted megyek.

1948. 03. 23.

- 10

A nyelv

Beszélni sokszor sokat tudunk, és ezért gyakran bajba is jutunk. Nyelvünk, ez a kicsiny finom műszer Pattog, mint a tűzbe dobott lőszer. Földrengést jelzőként kileng jobbra, Ellenhatásra karcolgat balra. Ki láva- árjába belekerül, Az biztosan többször el is merül.

Beszélni sokszor sokat tudunk, Nyelvünkkel tűzre új csóvát dobunk. Míg mást égetünk, befelé égünk, Pernyével beszórjuk egész lényünk. Ki hozzánk ér, hamarosan megég, Bár hidegek vagyunk, akár a jég. Az ellenszer?! Ismerd meg énedet, és sokszor harapd meg nyelvedet.

Beszélni sokszor keveset tudunk, S az imádságig csak ritkán jutunk. Vigaszt nyújtó szóval fukarkodunk, Vallást tenni néha bátorkodunk. Bocsánatot kérni nem bír a nyelv, Miatta megakad sok nemes terv. Sértődöttséget hamar észrevesz, Durcásságból gyakran néma lesz.

A nyelv kicsi, de nagy dolgokat tehet, Ember – Isten között kapocs lehet. Egy szóval is kötözhetsz sebeket, Egy szóval is könnyíthetsz terheket. Egy jó szóval már csodákat tehetsz, Egy jó szóval a szívekig mehetsz. A legszebb, mit ember vele végez, Ha válaszol, mikor Isten kérdez.

1947. 12. 06.

- 11

A rügy éneke

A tél után tavaszt várok, És bimbó-hívó nap sugarát, Levetem téli köntösöm, Mi fogva tartott és bezárt.

Ha majd azt, mit a gyökér küld, Átadja a törzs és az ág. Akkor én is bimbó leszek, S bimbóból egyszerű virág.

Ha majd a kelyhem szétnyitom, Jöhetnek a kicsi méhek. Nem féltem virágporomat. Tudom, hogy ők abból élnek.

Bár magamból adok nekik, S asztalukra ételt teszek. Mégis nekik köszönhetem, Hogy virágból gyümölcs leszek.

Engedj magadhoz méheket, Hogy te is gyümölcs tudj lenni. Nem csukva kelyhet… a szívet. Az ember sok jót tud tenni.

1951. 03. 18.

- 12

A Te igád?

Uram… Nem tudom, miért. De érzem, hogy a Te igád most oly nehéz. Annyira más ez, mint amit ígértél. -lehetetlen, hogy felcserélték?

Te azt mondtad „ gyönyörűséges”, mikor álmodozva húzni kezdtem: A bevert szegeket észre sem vettem, csak ma látom, hogy sebes lettem.

Utam lefelé, a mélybe visz: s könnyű terhed mégis húzni kell. Bocsásd meg nekem, hogyha megkérdezem: -a kerékkötők nem ültek fel?

Olyanok akik a Te nevedben saját terhüket rakják reám. Hallják, de nem akarják észrevenni, hogy a küllők is recsegnek már.

Ugye, figyeled, hogy igéddel képmutatón fejemet mossák? De hiába mutattál példát nekik: a lábmosó vizet nem hozzák.

Ne haragudj rám, ha azt mondom, hogy tanításod elvetették, és a gyönyörűségest,-ami könnyű, a Te igád… Már kicserélték.

1963. 09. 08.

------------------------------------------------------------

Egy az Isten

Egy az Isten s mindenki egy,
Egy a szőlő, az alma s a meggy.
Egy a postás, a pék s a kéményseprő,
„Mindenkire szükség van!”, mondá a Teremtő.
Egy a szeretet, a fájdalom s a harag,
Ám Istennel haladva csak a szeretet marad!
Egy a test, a lélek és a szellem,
Egy a jóakarat s az isteni jellem.
Egy az újszülött, a fiatal s az öreg,
Nem egy a felszálló lélek s a levetett köpönyeg!
Egy az élet és a halál,
Mert a halállal az ember új életre talál!

A legnagyobb szépség

Te is én is egyek vagyunk
egy az örömünk, egy a bánatunk;
s mivel testvérek vagyunk e földi családból,
bocsássunk meg mindenkinek Isten igazából!!!
Tanuljunk meg örülni egyásnak,
akkor is, ha nem megy könnyen;
S legyen mindig a kérdés a fejünkben:
Erre a világra én miért is jöttem?
Mert a végén innen, mind egy helyre megyünk,
S nem mindegy, hogy itt a földön mit és hogyan teszünk!
Elfogadunk-e másokat, látjuk-e a szépet,
Rohanunk a vesztünkbe vagy tapossuk a féket?
Repülünk-e szárnyakkal vagy csak álmodozunk róla,
szurkálódva cselekszünk vagy törekszünk a jóra?
Te is én is egyek vagyunk, nincsen nagy különbség,
s pont abban a kis másságban van a legnagyobb szépség.

Döntés

Merre menjek Uram? Balra vagy jobbra? Szeretnék tisztán látni, taníts a jóra,

A tiszta lélek s tiszta szellem, mely vonz engemet,

Vezess Uram, mint szülő vezeti a gyermeket.

Segíts felnőni a feladatokhoz, akkor is ha fáj,

Tanítsd nekem mi a szeretet, s mi az, hogy női báj.

Puhítsd szívemet, taníts szorgalomra,

Adj rengeteg isteni erőt lankadt karjaimba.

Áldom az Urat teljes szívemből, tudom, hogy vigyáz ránk,

S ha épp zöldség kell az erőhöz, elfogadom,

Még akkor is, ha jobban esne a lekváros fánk.

Istenem, köszönöm azt amim van, s azt is amim nincs,

Mert az Isten által vezérelt élet a legnagyobb kincs!

Isteni fény

Látok két csillagot, úgy fénylenek,

ragyognak, mint az Isteni szemek.

Isten szeme néz le ránk az égből,

s erőt meríthetünk az ő fényéből.

Milyen jó, hogy van Istentől kapott kegyelem,

angyali szeretet, csend és fegyelem.

Minden vita után legyen béke,

szeresd felebarátodat, Isten ezt kérte!

Az még jobb, ha nincs vita, sem harag,

mert utána csak rossz érzés marad.

Fontos viszont a kommunikáció s az egyetértés,

bomló, romboló gondolatoktól való megtérés.

Ha tiszta a lélek, tiszta a tekintet is,

Isten fénye ott ragyog a te szemedben is!

-----------------------------------------------------------------

Úgy kérem Istent ...

Imákba merítem reszkető lelkem
Ég felé nyújtom ha fáj már a Lét:
úgy kérem Istent: árassza rá
megbocsájtó, irgalmas Szeretetét.

Úgy kérem Istent: gyógyítsa be rajta
a vadság-adta, millió élő sebet
hogy élhessen benne egy percre még
a Hit; a Reménység s a Szeretet .

Úgy kérem Istent: rejtse el óvón
reszkető szívem, ha rámtör a félsz' :
Úgy kérem: mutassa meg újra és újra:
az Ő szent Szívén még ma is
van számomra menedék ...

Úgy kérem Istent: vonjon magához,
emeljen fel, ha már nem bírom tovább:
Emeljen fel, ne hulljon végleg sárba
az egykor Tőle reménykedve útrakelt,

de e hamis valóságban meggyötört
tán már százszor is megölt
rettegő lélek-madár ...
(Tandari Éva)

-----------------------------------

 

Várnai Zseni - Ne irigyelj...

Ne irigyelj, púpos ember,
amiért egyenes vagyok,
a lelkemen oly nagy púp van,
hogy majd belészakadok.

Te nem látod, de én érzem,
hogy ez a púp mily nehéz,
bele van ám gyömöszölve
egy mázsányi szenvedés.

Te vak ember, ne haragudj,
én sem látok messzire,
bukdácsolok, botorkálok,
s nem találok semmire.

Fogadj engem testvérednek,
szegény néma, s hidd nekem,
én is csak dadogva szólok,
s nem érti meg senki sem.

Szeressetek engem, bénák,
nyomorultak, szegények,
ügyefogyott vagyok én is,
össze-vissza beszélek,

képzelődöm, álmodozom,
mint az őrült, s azt hiszem,
üvegből van, s összetörik

------------------------------------

 

Isten kezében

Felvett az Isten az út
porából, s a kezére tett
félénk ázott bús kis
verebet,
Sokáig egyebet sem tett,
csak melengetett.

Lassan - Ó de lassan! -
minden csepp véremet,
átjárta melege,
kimondhatatlan hűsége,
atyai szeretete.

Kezéből etetett.
Igéjéből itatott.
Csipogni, repülni, hordani
tanított. Mindez sokáig
ó, de sokáig tartott.

Kezében vagyok.
Kezéből élek.
Bár szédít sokféle veszély,
Ujjai közt, ha kinézek,
de nem félek!

Tudom, - vihar is megtépáz,
Héja is kerülget,
Kétség, bú gond, nyomor,
szívemre feküdhet,
de Isten kezéből
semmi ki nem vehet!

S így "lelkem szép csendesen
nyugszik csak az Úr Istenben."
Kezében csupán eszköznek lenni,
Ugyan-e kezekbe lelkeket vezetni,
Megtanít az Isten!
(Túrmezei Erzsébet)