Ján--15--19--Ha e világból valók volnátok, a világ szeretne titeket, mint az övéit, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én kiválasztottalak titeket magamnak e világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek arra a beszédre, amelyet mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd, ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.

A tulajdonképpeni ellenség.

Nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai ellen, a gonoszság szellemei ellen, amelyek a magasságban vannak.
(Ef 6, 12)
Az Ószövetségben Isten népének külső, látható ellenséggel kellett harcolnia: a Kánaánban és körülötte lakó népekkel. Az Újszövetség népének láthatatlan ellenséggel van dolga. Végső fokon harca a Sátán és a sötét hatalmak ellen irányul. Eredetileg az lett volna az ember rendeltetése, hogy legyőzze a Sátánt és visszaszerezze Istennek a földet, amit a Sátán megrontott. Ehelyett a Sátán győzte le az embert és ismételten győzött felette, amíg az asszony magva, a második Ádám, Jézus Krisztus, aki erősebb, le nem győzte az erőset és zsákmányát el nem vette tőle. Most Jézus győzelmének erejében nekünk is győznünk kell a Sátánon, de végül is Isten bénítja meg és kapcsolja őt ki teljesen.
Az óember mögött a Sátán áll. Ő szítja fel a gonosz szenvedélyek tüzét, ő indítja fel a bennünk rejtőző gonoszt. Azonnal kezdeményez, ahol erre alkalma nyílik. Ravaszul és módszeresen fog a munkához. Gyakorlott ellenség, aki évezredek óta sok millió esetből gyűjtött tapasztalatokat. Megkeresi gyenge oldalunkat, ahol könnyű bukást előidéznie. Kikutatja a legkedvezőbb időpontot, amikor a legjobban megközelíthet. Talán nem állunk az őrhelyünkön, kicsit szabadjára engedjük magunkat, hanyagok vagyunk, szinte félálomban ringatózunk. Vagy talán kimerít a munka és túl fáradtak vagyunk. Ő mindezt kihasználja.
Eközben a gonosz dolgokat ártalmatlannak tünteti fel, hogy gyanútlanná tegyen; nem a legsúlyosabb csábításokkal jön, hanem finom kísértésekkel, amelyek nem látszanak veszélyesnek. Aztán lépésről lépésre halad előre és mindig több teret nyer. Szívós, állhatatos, tolakodó és fölényesen viselkedik. Hatalmas szellemi erő, akit bizonyos értelemben respektálnunk kell.
Legalábbis őrizkedjünk attól, hogy megvetően és lekicsinylően beszéljünk róla, szidalmakat szórjunk rá. Ez sokba kerülhetne és csak a rövidebbet húznánk az ilyen merészséggel. A Sátánnak és gonosz szellemi hadának a földfeletti területeken van birodalma, tehát a földi teremtmények felett állnak. Csak az Úr Jézus tud megküzdeni ezzel az ellenséggel. Hittel kell megragadnunk az Ő győzelmét, hogy azt magunkévá tegyük. Jézus elől menekül a Sátán.
Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből

--------------------------------------------------     

Vetés és aratás: 1999. -3-sz-

  Szentségtelen és üres beszédek.

Milyen rosszul eshetett Pál apostolnak, amikor a hívőkkel folytatott számos beszélgetés alkalmából kénytelen volt megállapítani, hogy huzamos időn át semmitmondó,  üres dolgokról folyik a társalgás, és alig esik szódöntő kérdésekről, Isten igéjéről  és annak fő tartalmáról ,az Úr Jézusról. Ezért azután megérthetjük Timóteusnak szóló intését : - Fordulj el a hazug módon ismeretnek nevezett szentségtelen,üres beszédektől…- / II—Tim.6:20-21./                                                           De mit szólna Pál ma , ha kénytelen lenne végighallgatni  hívők egymás között folytatott beszélgetéseit?

Miről beszélgetünk?

Bámulatra méltó, milyen sokáig tud az ember beszélni anélkül, hogy valami lényeges dolgot mondana.  A modern ember szókincse egyre bővül,de gyakran nem értjük, mit akar mondani.  Ezért oly fontos, kivált az Ige hirdetői  számára, hogy érthetően beszéljenek. Úgy, hogy a hallgatóságnak -  legyenek azok egyszerű vagy tanult emberek -  ne okozzon nehézséget a beszéd megértése. Ez nem csak a prédikációra vonatkozik, hanem mindenféle beszélgetésre és szóhasználatra.

A beszéd hatalma:

Jakab apostol ennél mis tovább megy, és szól a beszéddel való visszaélésről. Nyelvünk kicsiny testrész, de nagy károkat tud okozni.  A hívők nyelve viszont arra való,hogy bátorítson, építsen,mások hitét erősítse. Vigyáznunk kell arra :segítünk – e  másokon azzal, amit mondunk? 

Szentségtele fecsegés:

Mindennapi dolgaink nagy helyet foglalnak el gondolkodásunkban, és elvonják gondolatainkat az Úrról.  Nagyon gyorsan megtörténhetik, hogy beszédünk hasonló e világ fiainak beszédmódjához. Ettől pedig óvakodnunk kell, és inkább azt kell tennünk, amit Pál ajánl a Filipieknek:  - Testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes azt vegyétek figyelembe! - / Fillipi.4:8.v/                                                             Szentségtelen  beszéd mind az, amit Isten jelenlétében nem szabad kimondanunk. Gyakorlatilag minden olyan szó / vagy gondolat/, ami valamiképpen megbotránkoztató. Még akkor is, hogyha manapság - szalonképes – lett. Mert Isten  csak azt a beszédet tartja értékesnek, amely a hallgatók építését szolgálja .   Természetesen nem mindig  folyhat a beszéd kizárólag az Úrról és az Úr Igéjéről.  De úgy kell beszélnünk, hogy  a partnerünk meglássa : amit mondunk, arról mindenkor számot tudunk adni a szent Isten előtt.

Üres fecsegés:

Itt felmerül a kérdés: mi az, ami hasznos és építő? Ha a Biblia  azt mondja,hogy  - minden haszontalan szóról, amit kimondanak az emberek számot fognak adni az ítélet napján - / Mát-12:36./ , akkor nekünk is nagyon meg kell  gondolnunk, mit mondhatunk ki, és mit nem kell kimondanunk. És alkalmanként meg kell a nyelvünket fékeznünk.  Ez kertészetesen elsősorban a magánbeszélgetéseinkre vonatkozik. Ugyanakkor azt is végig kell gondolnunk, hogy imaóráinkon,előadásainkon, közös elmélkedéseinken mennyi szükségtelen szó, ismétlés hangzik el. Sőt az is megtörténhet, hogy „tökéletesen megfogalmazott szép szavakkal” kicifrázott imádságok hallatán egy- egy bátortalan testvérünk  nem mer  megszólalni, mert attól tart,. hogy az ő egyszerű néhány szavas imádsága nem lenne oda illő. 

Hova vezetnek az üres fecsegések?

Ha az üres fecsegést már megszoktunk,. akkor az nagyon könnyen „ rákos „ kinövésekhez vezet , ilyenkor a tiszta evangéliumot felhígítják. Józanoknak és meggondoltaknak kell lennünk, és  ennek át kell hatnia az egész beszédünket.                Az Úr Jézus és tanítványai ,valamint az Ó-szövetség szent emberei kevés szóval mondtak el döntő fontosságú igazságokat. Kövessük mi is őket ebben, hogy ne áradjon belőlünk üres fecsegés. / P.L./

-----------------------------------------

         Mini történetek

Hindu tanmese – családok évében

 

Van két testvér. Mindkettő friss, életerős, bátor harcos. Az egyik testvér fogadást ajánl a másiknak:

– Tartsunk versenyt, melyikünk tudja hamarabb háromszor körülrepülni a világot.

A másik elfogadta, mire a kihívó testvér azonnal felpattant csodálatos pávájára és repült, repült, repült és nagyon hamar megvolt a világ háromszori körberepülése. Amikor visszatért, testvére már várta.

– Hát te? Hogyhogy már itt vagy? Háromszor körüljártad a világot? De hát hogyan csináltad?

A testvér így válaszolt:

– Egymás mellé állítottam apánkat, anyánkat, testvéreinket és háromszor megkerültem őket… Hiszen ők az én világom!

A három fa legendája

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer hegycsúcs, ahol három kis fácska állt és arról álmodozott, mi lesz majd belőle, ha megnő.

Az első fácska vágyakozva nézett fel a csillagokra, amelyek úgy szikráztak fölötte, akár a gyémánt. „Szeretnék kincsesláda lenni!” kiáltott fel. „Beborítva arannyal és telve gyönyörű drágakövekkel. Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda az egész világon!”

A második tekintetével követte a kis patakot, ami szokott útján csörgedezett a tenger felé. „Jó volna büszke hajónak lenni” – sóhajtotta – „átszelni a viharos tengert, hatalmas királyokat vinni egyik parttól a másikig! Belőlem lesz a legerősebb tengerjáró az óceánokon!”

A harmadik kicsi fa lenézett a völgybe. Férfiak és nők sietősen tették a dolgukat a forgalmas kisvárosban. „Én egyáltalán nem akarok elmozdulni erről a helyről” – mondta. „Szeretnék olyan magasra nőni, hogy amikor az emberek megállnak, hogy megnézzenek, felemeljék tekintetüket az ég felé és Istenre gondoljanak. Én leszek a legmagasabb fa a Földön!”

Múltak az évek. Eső jött és sütött a nap, s a három kis fa nagyra és magasra nőtt.

Egy szép napon három favágó ballagott fel a hegyoldalon. Egyikőjük megpillantotta az első fát és azt mondta: „Csodálatos ez a fa! Éppen erre van szükségem.” És a fa eldőlt a fényesen csillogó fejsze csapásai alatt. „Most lesz belőlem az a szép kincsesláda” – gondolta a fa – „csodás kincseket kapok majd.”

A másik favágó a második fát szemelte ki. „Ez a fa erős. Pontosan ilyen kell nekem.” És eldőlt a második fa is a fejsze ütéseire. „Végre átszelem a tengert!” – gondolta. „Büszke hajó leszek, királyoknak való!”

A harmadik fa úgy érezte, hogy egy pillanatra a szíve is megáll, amikor az utolsó favágó ránézett. Ott állt egyenesen és magasan, büszkén mutatva az égre. De a favágó nem nézett fel oda. „Nekem bármelyik fa megteszi” – mormogta.

Az első fa egy asztaloshoz került. De az öreg asztalos nem gondolt kincsesládára. Gyakorlott kezei alól egy jászol került ki. A szép fa nem gyémánttal és drágakövekkel lett tele, hanem fűrészporral és szénával az éhes állatok számára.

A második fa mosolygott, amikor a favágó elvitte a hajóépítőhöz. De nem valami nagy és erős tengerjáró hajó készült belőle, hanem a fűrészelés és kalapácsolás után egy egyszerű halászbárka állt a víz partján. Mivel túl kicsi és gyenge volt ahhoz, hogy tengerre szálljanak vele, ezért egy tavon hajóztak rajta egyik parttól a másikig. Minden nap átható halbűz töltötte be és lassan beivódott a hajó deszkáiba, gerendáiba.

A harmadik nagyon meglepődött, amikor a favágó gerendákra hasította és otthagyta egy farakásban. „Soha nem akartam más lenni, csak állni a hegytetőn és Isten felé mutatni.”

Sok-sok nap telt el és sok-sok éjszaka. A három fa már majdnem elfelejtette egykori álmát.

De egy éjjel egy fénylő csillag gyúlt ki éppen afölött az istálló fölött, amelyikben a jászol állt. Vándorok érkeztek és egy fiatal nő fektette gyermekét a jászol puha szalmájára. „Bárcsak jobb helyet készíthetnék néki!” – sóhajtott fel a férfi, aki mellette volt. Az anya megszorította a kezét és mosolygott. A csillag rásütött a fényes és erős fára. „Ez a jászol a legjobb hely neki” – mondta az asszony. És az első fa rájött, hogy most nála van a világ legnagyobb kincse. Ez tette gyönyörűvé az első fát.

Évek múltán egy este fáradt utasok szálltak fel a halászhajóra. Egyikük azonnal elaludt, ahogy a hajó kifutott a tóra. Éjjel hirtelen feltámadt a szél és a víz fölött hatalmas vihar kerekedett. A hajó hánykódott az óriási hullámok tetején. Tudta, hogy nem elég erős ahhoz, hogy az utasokat ilyen nagy szélben és esőben épségben a partra vigye. Ekkor felébredt a fáradt vándor. Felállt, kinyújtotta karját és annyit mondott: „Csend!” – és a vihar elült. Olyan gyorsan, mint ahogy kezdődött. A második fa tudta, hogy a leghatalmasabb király volt ott azon az éjszakán. Ettől lett erős a második a fa.

Egy péntek reggel előhúzták az utolsó fából készült gerendákat is a rég elfelejtett rakásból. Összeácsolták, majd egy tomboló és gúnyolódó tömegen hurcolták keresztül. Megborzongott, amikor néhány katona egy ember kezeit szögezte gerendáihoz. Rútnak és kegyetlennek érezte magát. De vasárnap reggel, amikor a Nap sugaraival fellármázta a levegőt és a Földről az öröm áradt, tudta a harmadik fa, hogy Isten szeretete mindent megváltoztatott. Ha valaki valamikor a harmadik fára gondolt, annak Istenre kellett gondolnia.

 

Pitypangok között

Egy ember elhatározta, hogy gondozni fogja a háza előtti kis mezőt, mert tökéletes angol gyepet akart belőle csinálni. Minden szabad percét a rétnek áldozta. Már majdnem elérte célját, amikor egyszer tavasszal meglepetten látta, hogy a mezőn ragyogó sárga virágú pitypangok virítanak. Kiment, és kiirtotta őket. De másnap újabb két virág tűnt fel a rét zöldjében. Vett egy erős mérget. Hiába, mert ez sem használt.

Ettől a naptól fogva élete a sárga virágokkal folytatott harcban merült ki. Minden tavasszal egyre több virág termett a réten.

- Mit tehetnék? – kérdezte csüggedten a feleségétől.

- Miért nem próbálod meg szeretni őket? – válaszolta nyugodtan az asszony.

A férfi megpróbálta. Nemsokára a ragyogó sárga virágokat már művészi alkotásoknak látta a mező zöld smaragdjában. Attól kezdve boldogan élt.

Idegesítenek az emberek? Miért nem próbálod meg szeretni őket?

-----------------------------------------------------------------------------

 

 

 

Nagyanyám története – majdnem teológia

 

Nagyanyó délelőtti sétáján betért hűsölni kicsit unokájával a székesegyházba. A nap ragyogó fénye bevilágított az üvegablakokon… Elkezdte mesélni, hogy ezek a nagy ablakok szenteket ábrázolnak: Szent Margit, Imre, a Szentcsalád és a többiek…

– De kik azok a szentek? – kérdi érdeklődve az unokája.

Rövid gondolkodás után nagyi ezt válaszolta:

− Hát, akiken át a nap fénye bevilágít világunkba…

Itt kezdődik és tetőzik a dogmatika.

---------------------------------------------

A teáscsésze

 

Egy házaspár elment vásárolni, hogy vegyenek valamit közelgő házassági évfordulójuk alkalmára. Mindketten szerették az antik tárgyakat, kerámiákat, különösen a teáscsészéket. Az egyik kerámia üzletben megláttak egy szép csészét.

A férj megkérdezte az eladót:

– Meg szabad néznem ezt a csészét? Még sosem láttam ennyire szépet.

A boltos a kezébe adta, és miközben csodálta a mesteri alkotást, a csésze – legnagyobb meglepetésére – megszólalt:

– Nem érted, hogyan lehetek ennyire szép? Tudod, nem voltam mindig teáscsésze. Volt idő, amikor vörös voltam és agyagnak neveztek. Mesterem kiásott, megdolgozott, összelapított, meggyúrt újra és újra, én pedig üvöltöttem a fájdalomtól!

– Hagyj békén! – üvöltöttem, de Ő csak mosolygott, és így szólt:

– Még nem.

Aztán egy gyorsan forgó korongra helyezett és én hirtelen csak forogtam, forogtam, forogtam, körbe-körbe.

– Állíts meg! Szédülök! – kiabáltam, de a Mester csak ingatta a fejét és azt mondta:

– Még nem.

Aztán betett a kemencébe. Sosem éreztem olyan forróságot!

Csodálkoztam, miért akar megégetni. Sikoltoztam. Ki akartam jutni.

Láthattam a Mester arcát az üvegen át, és leolvashattam ajkáról, ahogy a fejét rázta:

– Még nem.

Végül az ajtó kinyílt, kitett a polcra. Hűlni kezdtem.

– Most már jobb – gondoltam.

Aztán mindenütt befestett. A festék szaga rettenetes volt. Undorodtam tőle.

– Hagyd abba! Hagyd abba! – kiáltottam. De csak ingatta a fejét:

– Még nem.

Aztán hirtelen újra visszatett a kemencébe. Nem ugyanabba, mint először. Ez kétszer olyan forró volt. Úgy éreztem, megfulladok.

Könyörögtem, mindent megbántam, sikoltoztam és sírtam. Közben láttam, amint rázza a fejét, és azt mondja:

– Még nem vehetlek ki.

Tudtam, nincs többé remény. Végem van. Kész voltam rá, hogy végleg feladjam, mire kinyílt az ajtó.

A Mester kivett, és újra a polcra tett.

Egy órával később elém állított egy tükröt és azt mondta:

– Nézd meg magad!

Amikor a tükörbe néztem, alig tudtam hinni a szememnek:

– Ez nem én vagyok, ez nem lehetek én!? – hitetlenkedtem. – Ez gyönyörű! Gyönyörű vagyok! – kiáltottam.

– Szeretném, ha emlékeznél arra, hogy fájt, amikor gyúrtalak, gyömöszöltelek, de ha nem teszem, kiszáradsz. Tudom, hogy szédültél, mikor a korongon forgattalak, de ha megállítom a korongot, szétmorzsolódsz. Tudom, hogy elviselhetetlenül forró volt a kemencében, és nem értettél, miért teszlek oda, de ha nem teszem, megrepedsz. Tudom, hogy rettenetes volt a szag, amikor bevontalak mázzal és befestettelek, de ha nem teszem, akkor sosem erősödsz meg, és nem lesz színes az életed. És ha nem teszlek újra vissza a másik kemencébe, nem élhettél volna sokáig, nem lennél elég erős. Befejeztelek.

Olyan vagy, amilyennek elképzeltem akkor, amikor hozzáfogtam a munkához.

Így formálja Urunk is az életünket. Néhányan a kemencében vagyunk, üvöltve, sikoltozva: „Engedj ki!”. Néhányan épp színesedünk, és ez kellemetlen, majd megőrjít. Néhányan körbeforgunk, és nem tudjuk, hol vagyunk. Csak azt kérdezzük: „Mi történik velem?” Minden olyan zavaros, de Ő tudja, hogy mit tesz, bízz Benne

---------------------------------------------------------------------

Kötél

Ez egy történet a hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el. De mivel a dicsőséget saját magának akarta, úgy döntött, hogy egyedül mászik fel a csúcsra.

Elindult felfelé. Telt az idő és késő este lett. Ahelyett, hogy éjjeli sátrát elkészítette volna, folytatta a mászást, mindaddig, amíg besötétedett. Sűrű éjszaka borult a hegytetőre. Körülvette a feketeség, a Holdat felhők takarták el, semmi sem látszott.

Ahogy így mászott felfelé, már csak pár lépésre a csúcstól, megcsúszott és zuhanni kezdett. Csak fekete pontokat látott maga körül, és érezte az erőt, ami kegyetlenűl húzta lefelé. Ezekben a félelmetes percekben életének minden jó és rossz  pillanata lejátszódott a szeme előtt. Érezte, hogy milyen közel van a halálhoz. Egyszer csak erős rántás érzett, elakadt a kötél és megállt a zuhanásban. A kötél fájón hasított a tenyerébe.

A teste a levegőben lógott, csak a kötél tartotta. Abban a pillanatban csak azt tudta kiáltani:

- Istenem segíts!

Az égből váratlanul egy mély hang hallatszott:

- Mit akarsz, hogy mit tegyek?

- Ments meg, Istenem!

- Tényleg hiszed, hogy megmenthetlek?

- Persze, hogy hiszem!

- Akkor vágd el a kötelet amivel meg vagy kötve...

Egy pillanatra csend lett. Az ember úgy döntött, hogy mégis teljes erejével kapaszkodik a kötelébe és megvárja a reggelt.

A mentőcsapat mesélte, hogyan találták meg másnap a megfagyott hegymászót. A teste a kötélen lógott, amihez oly görcsösen ragaszkodott. CSAK KÉT MÉTERRE A FÖLDTŐL...

Te mennyire ragaszkodsz a köteledhez? Elengednéd, ha Isten kérné? Soha ne kételkedj abban, ami Istentől jön. Soha ne mondd, hogy elfelejtett vagy elhagyott. Soha ne gondold, hogy nem gondoskodik rólad. Jegyezd meg, hogy mindig jobbján tart téged.

 

 

 

FECSKE .            

 

Figyeljetek! Tanulságos lecke:

Berepült az ajtómon egy fecske,

Aztán neki az ablaküvegnek!

S bennem, láttán, gondolatok keltek:

 

,,Mámorában szédülő fejednek

Fejjel mentél az ablaküvegnek.

Föl nem érted, hogy ahol nincs semmi,

Hogy lehet ott akadálynak lenni?

 

Hogy ott, ahol látnivaló szemmel

A nagy semmi: nekimegy az ember

Valaminek, ami oly nagyon van,

Hogy az ember feje belekoppan.’’

 

Mert nem látja, azt gondolja, nincsen

Se’ mennyország, se’ pokol, se’ Isten.

Mind megannyi valóság, mit ember

fel se’ foghat fecske-értelemmel.

   Sík Sándor; a két középső versszak: Balog Miklós

 -----------------------------------------------

GALILEAI FÉRFIAK .   

 

Galileai férfiak,

mért néztek az égre?

Mért, hogy forró könny fakad

férfiak szemébe? -

Jézus Krisztus visszajön,

Jézus Krisztus él!

 

Galileai férfiak,

mért, hogy tétlen álltok?

Vár a Kelet és Nyugat,

Krisztus bízta rátok.

Hirdessétek mindenütt:

Jézus Krisztus él!

 

Galileai férfiak,

milyen jelre vártok?

Várjatok még tíz napig,

Lelkét küldi rátok.

Nem hagy árván, nem hagy el:

Jézus Krisztus él!

 

Galileai férfiak,

ha majd jön az óra,

élőket és holtakat

hív majd számadóra:

a nagy Bíró visszajön,

Jézus Krisztus él.

 ----------------------------------

Isten érkezése.

S egyszer, mint a tiszta hold a vizen,
Mélyeimnek mormoló vizéből
Fölmerült az Élő Isten arca.

Hírnököt nem járatott előre,
Fullajtár sem harsonázta jöttét:
Nem mehettem hódolón elébe.

Még csak nem is kopogott az ajtón,
Még sem rezzent léptein a padló,
Meg sem lobbant mécsem lángja tőle.

Halkan, halkan, mint beteg fiúnak
Ágya mellé simul édesanyja,
Úgy az Isten: csak hogy egyszer itt volt.

Ráismertem: ez a dajka két szem
Kísérgette kisgyerek koromban
Pilleűző tarka futkosásom.

Ráismertem: lobbanó szemétől
Gyulladoztak hajnal-ifjúságom
Fellegjáró büszke víziói.

Ő nézett rám kisfiú-szemekből,
Szívüknek ha kátét nyitogattam,
És ha mondtam pillangó meséket.

Mintha mindig itt lett volna nálam,
Mintha most már itt maradna mindig!
Mintha most már itt maradna mindig!
 ------------------------------------ 

Isten lánca .

Nem, nem engedlek, fogom a kezed:
Az Isten lánca vagyok én neked.

Kötlek, magadhoz, élő kötelekkel,
Komoly, virrasztó, nehéz szeretettel.

A ködlő múltat, akarom, feledd,
S állj meg hajnalló mélyeid felett.

És nézz magadba boldog félelemmel:
Isten szemével és az én szememmel.

És tépd el mind a félig-fátylakat.
Akarom: láss és megszeresd magad.

Hogy lásd magad: ifjúnak és igaznak,
Erősségnek és mosolygó vigasznak.

Lásd, hogy világol a boldog titok:
A zengő porta, mit Isten nyitott.

Akarom: keljen új életre benned
Alvó dala az építő igennek.

És mosolyogd rám, édes jó barát,
Az erős Isten élő mosolyát.
 ---------------------------------------

JÉZUS ÉS A KERESZT.

Akkor felemelék a keresztet a poroszlók.
És tompán megzördültek a hosszú nagy szegek.
Odalépett. Szemében két csillag remegett.
S az ostor izzó csókja szent vállain piroslott.

Vöröslő fény világolt a Koponyák hegyén,
Az égen torlódtak fekete fellegek.
Már vijjogott a szél, a föld már reszketett.
És recsegett a kárpit a templom rejtekén.

A palota előtt kiáltozott rekedten
A hullámzó tömeg ... kis szegény emberek.
A lét örök forgása egy percre megmeredt
S némán egymásra néztek: Krisztus és a kereszt ketten.

Nagy ismeretlen tűzzel a lét új titka rezgett
Ama szemben és arcon s a töviskoszorún,
És karjait kitárta, szelíden, szomorún,
És magához ölelte a rettentő keresztet.
 ------------------------------------------------- 

Légy csendességben!

Légy csendességben, Isten hogyha hív,
Halkan szólít, mint pásztorhangú síp.
Kelj fel, és indulj engedelmesen,
Kutyuska-vígan, bárány-csendesen.

Ha futni verne vesszős szenvedély,
Ne gondolj vele: menj és mendegélj.
Ha futva hány el bárki, meg se nézd:
Csak el ne vétsed a csilingelést.

Ne nézz se jobbfelé, se balfelé:
Csak az egyenes út az Istené.
Hátad mögött ha mennydörög se bánd,
Te csak sürögj a hívó síp iránt.

Ha éjbe vész is el?tted az út,
Megsimogasd a síró kisfiút,
Ha sívó örvény örvénynek kiált,
Te kikerüld a szepegő csigát.

A hangos ember erőt nem teremt;
Az erőszaknál erősebb a csend.
Ha szeges-öv, ha véres máglyaláng:
Te mosolyogj és mondd, hogy Miatyánk.

S ha tán a hang a véres Hegyre vitt,
Hol elveszik a világ bűneit,
Szelíden lépj a szegezők elé:
A nyírő béres is a Pásztoré.

-------------------------------

EZ EMBER ISTEN FIA VOLT!

 

A munka kész, a megváltásnak

csodája elvégeztetett.

A megváltó az átok fáján

nagy kínok közt kiszenvedett.

A gúnyolódók ajka néma,

szemük merően rámered.

Előbb még büszkén gúnyolódtak:

Most rémtől gyötört emberek!

A nap eltűnik fájdalmában,

a föld remeg és zeng az ég.

A bátor harcos félelmében

reszket s a szeme tűzben ég.

S a marcona és érzéketlen

katona szíve feldobog:

,,Az Isten Fia volt ez ember!

- Ennél többet nem mondhatok!’’

Az Isten fia volt ez ember!

- száll messze időn, téren át.

Az Isten Fia volt ez ember!

- ki viselt töviskoronát.

Az Isten fia volt ez ember!

- harsogja tenger és szelek;

ki parancsolt a hullámoknak,

s az orkán néki engedett...

Az Isten Fia volt ez ember!

- kiáltják százan, ezeren,

ki engemet is meggyógyított,

mikor feküdtem betegen.

Az Isten fia volt ez ember!

- ki az életnek ura volt;

és feltámadván a halálból,

legyőzött Sátánt és pokolt.

Az Isten Fia volt ez ember!

- ki néked, bűnös, megbocsát...

Ó jöjj, s borulj a keresztfához

és ingyen örök üdvöt ád!

        

 

HA MÉLY FÁJDALOM GONDJA NYOM...

 

Ha mély fájdalom gondja nyom,

ne csüggedj el, szívem;

célja van ennek, jól tudom,

könnyíts hát terheden!

 

Nem érted olykor Istened

csodás vezérletét?

Engedd csak fogni kezedet.

Ó tudja, mit, - miért.

 

A szenvedés majd üdvre vál’,

Istennél így van ez.

Lelkem, hát csendben erre várj,

s remélj, a menny tied!

 

Ó, boldog óra, nagy öröm:

Siralmam véget ér!

A pálma int már odafönn,

s csendben közelg felém!

            Németből ford.: Haraszti Sándor

 ------------------------------------------

NE DOBJ KÖVET...  

 

Ítélni könnyű... Megérteni

próbáld a lélek tenger titkát.

Ne prédikálj, te vélt erényes,

ne emlegess te jellemsziklát,

ki azt sem tudod, mit jelent:

bűnbánattal a mélybe’ lent

melletvervén meakulpázni,

magad őszintén megalázni,

bízván erősen, hogy soha

többé nem visz a mostoha

élet kényszere bűnesetbe...

 

Mit tudod te, hogy mi az Élet,

ki gyáva voltál merni egyszer...

Nem rója Isten érdemül fel,

hogy nagy titokban, csendben éled

bűnt sóvárgó életed le.

Elfonnyadsz, várván végre merni,

miként a többi: bűnbeesni.

És közben ébren azt lesed,

botránkozni, hogy min lehet.

 

Követ ragadsz, szirteket tördelsz,

végítéletet emlegetsz...

Karod ereszd le, szállj magadba,

vajon belül milyen lehetsz,

te erénycsősz, gyáva, senki ember?

osonj el csendben, mást mit tehetsz?

Ítélni könnyű... Megérteni

próbáld a lélek tenger titkát.

Vagy ennek híján, te vélt erényes:

görgess magadra szirtet, sziklát.

 

Ne dobj követ a bűnösökre,

akiknek Krisztus megbocsátott.

Kárhoztatástok visszahullik,

farizeusok, tireátok.

   -------------------------------------        

ÜZENET A JÓ ISTENTŐL  

 

A kis virág az útfélen

mosolyogva rád nevet!

Tudod-e, hogy ez csendesen

Istentől üzenet?

Istentől üzenet.

 

Ha kis madár az ágakon

csicsereg egy dalt neked;

örömmel zengi: ,,A dalom

Istentől üzenet,

Istentől üzenet,’’

A hajnalpír, az alkonyat,

hullám egy tó felett:

ember, ó, lássad, értsd meg: ez

Istentől üzenet,

Istentől üzenet.

 

A kis virág, a szélvihar

üzennek szüntelen.

Mondd hát annak, ki jót akar:

Köszönöm, Istenem,

Köszönöm, Istenem!  Németből ford.: Haraszti Sándor

 -----------------------------------

 

ZARÁNDOK ÓHAJA  .- Németből ford.: Haraszti Sándor

 

Fent sok, sok csillag felett

van vágyaim hona.

E földi küzdés helyett

úgy vágyom én oda.

Időzni itt nincs kedvem

nyugalmam nem lelem:

mert folyton kell sietnem

honomba szüntelen.

 

Lakom idegenben bár,

de egy kis türelem,

S kopottas por-sátorom

örökre levetem.

E földnek hiú vágya

nem csábít engemet:

zarándokút botjára

teszem már kezemet.

 

Itt nincsen nékem kincsem,

amit sajnálnom kell.

E világtól a szívem

örömmel  szakad el.

Vidáman énekelve

járok én utamon:

hiszen új napra kelve,

közeleg a nyugalom.

 

Ezért világ, hagyj békén

zarándok útamon.

Célomat csábodért én

cserélni nem fogom.

Túl az atyai házba

örök kincs vár reám!

Ó, ezt megnyerni vágyom

futásom alkonyán!

----------------------------------------------

 

1958. VII. 27. du. Lk- 11: 21- 26.v.olv.   Vigh afi

Jé,- a némából ördögöt űz ki. És a néma beszélni kezd. Mindannyíunkból ördögöt űzött ki. Egy bűn nagyon elszakít Ist,- től. Aki fölvan fegyverkezve , annak békessége van. Az ördög nem nyugszik abba bele, hogy őt kiűzték . Támadásra készül. Minden percben készen kell lenni. Nyugtalan a gonosz lélek. Jé- megáldott  Megszabadított. Veled kell megőrizni a te békességedet. Addig nem nyugszik míg helyét vissza nem veszi szívedet. Borzasztó, ha rá gondolunk ,hogy a kiűzött gonosz lelkek körülöttünk, jár kell mint az ordító oroszlán. Míg Jé,- Kr,- lakik szívünkben, addig nem győzhet a Sátán. Míg a fegyveres őrzi palotáját, addig ott békesség van. De ha egy erősebb fegyveres jő az legyőzi az őrt. A gonosz lélek vissza akar térni régi helyére, Régi helye a te szíved.  Ne örülj ,hogy  szabad vagy,mikor  Jé,- megváltott,  mert a Sátán nem alszik. Csak engem fog kísérteni az a gonosz lélek , aki belőlem kiment. Életünk egy küzdő tér. Állandóan harcolunk a gonosz lélekkel. A leggyöngébb oldalon támad. Vissza akar térni az Ó emberhez. Mindenkinek van gyönge oldala. Aki vissza esik  annak hét szerte rosszabb lesz a sorsa, az Úr csak tiszta, felékesített lakásban szeret lakni. A sátánnak az ilyen szolga nem tetszik. A Sátán szemét dombot csinál szíved lakásából . Hét szerte rosszabb lesz a sorsa,aki vissza tekint. Boldogok, akik magukban hordják Jé,- t. Erős a sátán , de Jé,- Kr,- erősebb , Az Ő nevére reszket a Sátán-. Hívd segítségül az Urat, hogy Őrizzen ő meg a ki és bemeneteledet. Vigyázz a te lelki házadra. Maradj meg Jé,- Kr,- lakóhelyének. Tartsuk meg lakásunkat tisztán, hogy Jé,- Kr,- nak az mindig lakása legyen- . Ámen.                                              

---------------------------------------------------------

Fohász (2)

 

Uram

Felbolydult az élet rendje

Nincs meg bennem a lélek csendje.

 

Körülvesz a tavasz

Uram

Az élet ,

A világ megingatott

A ravasz.

 

Te tudod Uram,

Mit én csak sejtek.

Te adhatod  vissza a lelki rendet.

Te teremtesz szívemben csendet.

Te adod vissza, mi elveszett

Könyörögve kérlek teremts bennem rendet,

Lelki csendet.

 ----------------------------------------------

 

Gondolatom...

Gondolatom : szárnyal, repked

Nálad talán  nyugalmat lelhet .

A lélek harcában Uram

Add meg nekem a békét,

Te aki adhatod  A Lélek menedékét. 

Miért mondok talánt, Mikor Te vagy a biztos

Uram Nálad a kegyelem

Melyet ajándék gyanánt Kínálsz fel , itt s most.

Add meg Nekem kérlek,

A remény tüze mindig szívemben égjen

Uram, Teérted Én csak erre kérlek .

 -------------------------------------------------

 

Hitvallás

 

Te vagy - az élet Ura

Te vagy - a kegyelmi csoda

Te vagy - kiért fáj a lelkem

Te vagy - kiért megszakad a szívem.

 

Tudom, vagy csak sejtem

Te ezt nem akarod

Szíved adtad, életedet

Szent Fiadat - egyetlenedet.

 

Érettem - ki engedetlen

Érettem - ki mindig kérdez

Érettem - kit gyötör az élet

 

Add meg Uram , hogy megértsem kegyelmedet

Add meg Uram , hogy ne legyek engedetlem

Add meg Uram , hogy ne kétkedjek

Add meg Uram, bátran menjek

 

Fájó lelkem

Megszakadt szívem adom

Kegyelmedért cserébe.

 -------------------------------------------

 

Jónásként...

 

Jónásként másfelé indultam

Ninive helyett Tarzuszba  gondoltam:

Rendelt helyem ,

De te visszavezettél engem.

 

Visszahoztál a cethal gyomrában ,

Rendelt helyemre , Ninive városába.

 

Kényszeredetten hirdettem Igédet,

Magam sem hittem , hogy ez elég lesz.

Vártam a pusztulást,

De Te kegyelmeztél,

Ninive városa, el ne vesszék.

 

Haragudtam , a bűnös város

Kegyelme miatt.

Nem értettem mit miért teszel?

Prófétád voltam,

mégis :

Nem

Akartam akaratod,

Mégis haragudtam Reád,

Míg meg nem értettem :

Kegyelmed

Féltő szereteted :

A Megváltó hatalmát

 

Hisz, Te a bűnös ember

Bűnbánatát

várod , s kegyelmezel

neki

Add meg , Uram nekem is,

Hogy tudjak így szeretni.