Ó, NEM HALÁL AZ…
Ó, nem halál az, nem, nem,
Az Úrhoz menni föl,
E bús földről kiszállni,
S ott fönn otthont találni,
Hol csillag tündököl.
Ó, nem halál az, nem, nem,
A menny polgáraként
Édes békében élve,
Jajtól, bajtól se félve,
Élvezni fönn a fényt.
Ó, nem halál az, nem, nem,
Ha Krisztusom fogad,
Ülvén királyi széken,
S kegyelmét osztja nékem:
,,Jöjj s lásd meg arcomat!’’
Ó, nem halál az, nem, nem,
Amerre ő halad,
nyomában járni-kelni,
Kies mezőkre lelni,
Az élet-fák alatt.
Ó, nem halál az, nem, nem,
Koronás fővel ott,
Az égi fény-körökbe
Őt áldunk mindörökre,
Ki bűnből megmosott.
Ó, nem halál az, nem, nem,
Világnak Üdve, Te,
Ha árad bőven s mindig,
Nem csak cseppekben, mint itt,
Kegyelmed tengere! Malan Cézár
ford.: Vargha Tamás

-------------------------------------

TÚL E VILÁGON
Túl e világon, egy áldott reggel,Ha Üdvözítőnk majd megjelen’,
A földi küzdés örömre válik Túl e világon, túl mindenen.
Túl e világon ragyog az égbolt, Nincs viharfelhő, nincs félelem.
Vígság az élet és ott az élet, Túl e világon, ó, végtelen.
Túl e világon majd viszontlátom Sok-sok, szerettem, s érezhetem,
Örök hazámba’ ím igazába’ Búcsú és válás már nem leszen. Virgil P. Brock ford.: Somogyi Géza

------------------------------------

Őszi zsoltár .

Hetek óta egy zsoltárvers kísér, ha ösvényemre sárga levél lebben,
ha őszi lombon át nyár ragyog:
„Éneklek az Úrnak egész életemben. Zengedezek az én Istenemnek
amíg vagyok.”

„Amíg, amíg...” Levelek, évek hullnak. Meddig zengedezhetek még az Úrnak?
Meddig dicsérhetem? Meddig magasztalhatja énekem?

„Ma”! érkezik a felelet utamra pendülő leveleken.

Ma! Mindennap, ameddig tart az élet. Ma! Fakó már a tegnapi dicséret.
Ma! Hisz áldó keze itt van velem, új öröm kísér és új kegyelem.
S amíg peregnek évek és napok, szeretetéből, irgalmából,
mindennap többet láthatok.
Jézus Krisztusban enyém a soha nem halványuló remény!
Sugározó, tiszta fény hull tövisekre, rögökre,
„Éneklek az Úrnak egész életemben” aztán örökre!
Túrmezei Erzsébet (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár

---------------------------------------

FIATAL ÉS VÉN NAPRAFORGÓK.

Hetykén a Napba néznek, fiatalok,
Duzzad bennük az élet; visszaragyog ifjúságuk az égre,
fénylő sárga a kékre.

Állnak, alig emelve csak fejüket barnán, magokkal telve
az öregek, adósai a Napnak,
s fő-hajtva - úgy maradnak. Füle Lajos.
--------------------------------------




AZ ÚR JÉZUS FÁI .
Ott a kedves őszi napsugárba kint,
Gyümölcstől hajol meg a fák ága mind.

Gazdagon, bőséggel termett meg mindenik.
Hű kertészünk szíve úgy örül nékik.

Az Úr Jézus fái emberéletek.
Én is az ő kedves fája lehetek.

Kertjébe fogadta kicsiny életem,
S csupán egy a vágya az óta nekem:

Hogyha majd megérint ősz hideg szele,
állhassak előtte gyümölccsel tele. Túrmezei Erzsébet

-----------------------------------------

Tanít az ősz.

Testvéreim! Nyarunk elillant, mint szélben száll a pára…
Jön, lépeget felénk az Ősz Komoly, nagy számadásra.

Testvéreim! Dús ágainkról lehull a lomb maholnap.
Marad gyümölcs a fánkon? Vagy minden porrá porlad?

Testvéreim! Sok gyűjtött kincsünk veszendő és molyette?
Az Ősz – ha kéri, nem lesz Igazgyöngy egy se benne?

Testvéreim! A hervadásnak pecsétje ég szívünkben…
Hogy állunk ősz elébe? Remegve vagy derűsen?
Gerzsenyi Sándor (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

---------------------------

622
Óráról órára elmélkedem,
Életben, halálban Jézus velem.
Őreá várok, átadom magam,
Minden órában enyém hű Uram.
Refrén: Minden órában, csak Benne nyugszom,
Életerőt nyújt Ő nékem, tudom.
Őreá várok, átadom magam,
Minden órában velem van Uram.
2. Jézusnál szűnik a könny, fájdalom,
Szívét megérinti a sóhajom.
Ha hívom, meghallja esdő szavam,
Minden órában enyhet ad Uram. Refr.
3. Kísértés, próba közt sosem hagy el,
Bánatban vigasztal és felemel.
Bűneim terhét leveszi rólam,
Minden órában gondoz hű Uram. Refr.
4. Igazság szép napja felém ragyog:
Jézus küzd értem, és Ő győzni fog.
Veszélyben oltalmam, erős váram,
Minden órában megvéd hű Uram. Refr.

--------------------------------------------

- Eljön az Úr napja!

Váratlan, mint tolvaj, úgy jön az Úr napja,
hitetlen világra zúdul nagy haragja.

Félve és remegve futnak az emberek,
rejtekhelyet keres felnőtt és kisgyerek.

Sem föld, sem a sziklák, nem rejtik el őket,
Istent káromlókat, ellenszegülőket.

Tikkasztó hőséget, áraszt a nap rájuk,
szomjat oltóvízért kiáltoz a szájuk.

De hűsítő vízre, ők sehol nem lelnek,
hívőket kínoztak, és most, ők szenvednek.

Erdőkben a fákról, földre hull sok fészek,
a józan ember is tántorog, mint részeg.

Szilárd föld alatta, megmozdul, megremeg,
kilépnek medrükből, háborgó tengerek.

Nő a nagy félelem, megrendül föld s az ég,
feltör a kiáltás, jaj nekünk, mi lesz még?

Isten hívta őket, nem törődtek Vele,
s még nagyobb haraggal, fordulnak ellene.

Irtózatos lesz a kínjuk, szenvedésük,
oltalmat keresnek, nem lesz segítségük.

Szívesen töltenék meg, a temetőket,
de a halál messze, elkerüli őket.

Ilyen rettenete lesz, az Úr nagy napja,
ellenszegülőkre, ha lesújt haragja.

Istenem Te óvj meg, ezektől engemet,
emeljed magadhoz, megváltott lelkemet!

Pecznyík Pál Celldömölk 2009. XII. 8.

--------------------------------------