III. Mózes 19,17-18

Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseljed az ő bűnének terhét.

Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr.

„Egy ideje jól tudjuk, hogy a feszültség növekedésével megnő a rákkockázata. Bizonyíték van rá, hogy a hidegnek, vagy a folyamatos nagy hőségnek való kitettség növeli a rákveszélyt. Haragosan, elégedetlenül, féltékenyen, irigykedőn, hosszú gyásszal s más rossz érzelmekkel folytatott élet gyöngíti az ember ellenállását a fertőző betegségekkel szemben, ideértve a rákot is. Érzelmi tényezők, s a feszültség gyöngítik védelmi berendezésünket. Egy kutatás kimutatta, hogy a kedvezőtlen kilátás, a magunkról való kedvezőtlen vélemény és a reménytelenség érzete erősen kapcsolatra hozható a szívbetegséggel és a rákkal. A levert hangulatú emberek közt nagyobb a tüdőrák kockázata.

Idült ingerültség, harag vagy fertőzés, vírusos megbetegedés, korai nemi élet vagy veseátültetés, mind növelik a rákveszélyt. A váltakozó partnerekkel folytatott túlzott nemi élet növeli a méhnyak-és előbőrrákot.

Akik feszültség idején magukba fojtják érzelmeiket, valószínűbb, hogy rákot kapnak, míg a haragvó és támadó szelleműeknek nagyobb a szívroham kockázata.”

Dr. Calvin Thrash és Dr. Agatha M. Thrash:) A Szerkesztő

----------------------------------------------

C. H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza
A MI OLTÁRUNKON KRISZTUS VÉRE VAN
"Azután kenje meg a pap vérrel az Úr színe előtt,
az illatszerfüstölő oltár szarvait... "
3Móz. 4,7.

Füstölő oltár minden hely, ahol a szentek könyörgéseiket és hálaáldozatukat mutatják be. Jó dolog arra gondolni, hohy ez az oltár a Nagy Áldozat vérével van meghintve. Ez teszi istentiszteletünket elfogadhatóvá Isten előtt. Egyszülött fiának vérére tekint, és ezért elfogadja hódolatunkat.
Fontos számunkra, hogy megértsük a bűnért való egyedüli áldozat vérének jelentőségét, hiszen bűnnel szennyezettek még legszentebb cselekedeteink is, és Isten legbuzgóbb megtérésünket, hitünket, imádságunkat sem fogadhatná el, ha nem volna bűneinkért való engesztelő áldozat. Sokan kigúnyolják a "vért", számunkra azonban ez a vigasztalás és a reménység egyetlen alapja. Az oltár szarvaira hintett vér legyen világosan szemünk előtt, mikor Istenhez közeledünk. A vér ad erőt az imádságnak, ezért van az oltár "szarvain". "Az Úr színe előtt" van, azért előttünk is ott kell, hogy legyen. Krisztus vére már az oltáron van, mielőtt mi tömjénnel oda járulnánk. Ott van, hogy hálaáldozatunkat és könyörgéseinket megszentelje.
Gyertek, könyörögjünk bizalommal, hiszen Jézus Krisztus, a nagy áldozat, megáldoztatott, érdeme a miénk. A vér a kárpiton belül van, és a hívők imádságai ezért lehetnek kedvesek Isten előtt.

---------------------------------------------

SOHA NEM HAGY MAGUNKRA
"Nem mondanak többé elhagyottnak..."
Ézs. 62,4.

"Elhagyott" -- milyen vigasztalan szó. Úgy hangzik mint a lélekharang. Mély fájdalmat és nagy bánatot takar. A nyomorúság feneketlen mélysége tátong az "elhagyott" szóban. Elhagyott valaki aki a becsületszavát adta, hogy kitart mellettünk. Elhagyott szeretett rokonunk, apánk, anyánk, mindenki !! Ez valóban rettenetes fájdalom, és mégis el tudjuk viselni, ha az Úr vigasztal meg bennünket.
De milyen lehet az, ha valaki Istentől elhagyottnak érzi magát? Gondoljunk csak a világ legfájdalmasabb kiáltására: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" (Mát. 27,46). Megéreztünk-e már valaha valamit ennek az elhagyatottságnak a keserűségéből? Ha igen, kérjük az Urat mentsen meg bennünket ennek a kimondhatatlan fájdalomnak a megismétlődésétől, hogy soha ne térjen vissza az a sötétség. Rosszakaratú emberek mondhatják a hívőről, hogy "elhagyta az Isten, intézzük el mi is." Ez azonban soha nem megy így. Az Úr szerető kegyelme csakhamar rákényszeríti ellenségeinket, hogy visszavonják azt, amit mondtak, vagy legalábbis elhallgassanak.
Mindennek ellenkezőjéről szól Isten ígérete a vers végén: "Gyönyörködik majd benned az Úr." Ez a vigasztalás örömmé változtatja a sírást. Ti, akik úgy érzitek, hogy elhagyottak vagytok, halljátok meg az Úr szavát: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged" (Zsid. 13,5).

---------------------------------------------

 

Isten meddig tűri még!

Az abortusz gyilkos fegyver, melyet népünk rejteget,
megöli még csírájában, a megfogant gyermeket!
Hangtalanul vádol minket, a sok embrió halott,
mivel elvetélés miatt, élni: esélyt sem kapott.
Titokban a magzatölés, büntetlen kap zöld utat,
és ez által szomorítjuk, minket szerető Urat!
Ezért van a nemzetfogyás, népünk: egyre kevesebb.
E szomorú helyzet ellen, harcunk, mért nem hevesebb?
Ha valaki feljegyezné, abortuszok számsorát,
kiderülne, hogy hány anya, ölte meg, kis magzatát!
Isten a Szent, igazságos, e bűnt, meddig tűri még?
Ám ha egy nap, ítélni fog, gyilkosokra vár a vég!
Borzalmas lesz az ítélet! Attól szív is megremeg,
örök tűz tavába hull az, ki magzatát ölte meg!

Pecznyík Pál Celldömölk 2007. IX. 30.

------------------------------------------------

Vallomás!

Népi költő vagyok, népünk munkás fia, olvasókönyvem rég, az írott Biblia.
Verseimet én nem, tudósoknak írtam, munkásoknak, kikkel dolgoztam és sírtam.

Egyszerű embernek, egyszerű szavával, de, aki nem úszott sohasem, az árral.
Ki üdvösség útját, ifjon megismerte, bár próbák vihara tépte, eső verte.

Megtérésem óta, Jézusról éneklek, gyermeknek, ifjúnak, idős embereknek.
Gondoljanak arra, életük itt véges, jaj, ha keserű lesz az, a mi ma édes?

Előbb - utóbb eljön, az utolsó óra, itt hagyjuk test-ruhánk, égi hívó szóra!
Vagy fény, vagy sötétség, örök hona készen, döntésünkön múlik, mienk melyik lészen.

Csak addig dönthetünk, míg e földön élünk, fényben, vagy sötétben lesz-e örökségünk.
Égi Atyám, versben, imádságban kérem, jusson fény-honába, próbált magyar népem!

Pecznyík Pál Celldömölk 2009. XII. 28.

---------------------------------------------

Gyanta-
Se múlt, se jövő, se jelen,
Se harc, se végzet:
A csöppnyi részt sem ismerem,
Hát az egészet!
Már bújhat tőlem a titok,
Nem loholok, nem kutatok,
Csak nézek.
Már elpihen a gondolat .
Unalmas érverése.
Kék mámorával átitat
A Végtelen vad-íze.
S úgy gyűlik bennem az áhítat,
Mint a fenyőfa-háncs alatt A gyanta méze.

-----------------------------------------------------------

Őszelő.
Rozsdabarna őszi lombok
Hulló pelyhe közt bolyongok
És a hullást hallgatom.
Rozsdabarna bú a fákon,
Barna bánat, őszi mákony
Édessége ajkamon.
Régi módon andalogni:
El-elnézek egy maroknyi
Késve nyíló kankalint.
Zördül lelkem mély avarja,
Hogy az őszi szél fanyarja
Hűvösével megsuhint.
És a zörge rőt avarból
Fölkacsint egy elcsavargó
Elmaradt arany sugár.
S fák közül egy ritka vendég:
El sem könnyezett növendék
Ifjú énem kandikál.
Nézem, nézem nedvesülő
Szemmel, mint egy ágon ülő
Szárnyalibbentő rigót.
Csak a már-már rebbenőnek
Súgom el, hogy őszelőmnek
Ez legelső könnye volt.

-------------------------------------------

UTOLSÓ MUNKÁS
A nap leszáll, és szőlőhegyek ormát
aranyozza az alkony, Istenem.
Munkásaidat látom fent mozogni,
Apró bogárkák, serény hangya-népek,
ki kapál, ki vesszőt metsz, ki szüretel.
Munkálkodjatok, míg nappal vagyon –
mondtad, s elküldted mindannyiokat.
Mentek. Ki hajnalban, ki délelőtt, ki délben.
Verejtékük hullt zord szőlőhegyedre,
És felszállt áldozati páraként
s virágillat lett: édes öntudat
És boldog, tiszta lelkiismeret.
Hogy sürögnek ott fenn a hunyó napban,
aranyként csillan szürke hangya-testük,
már készülődnek lassanként haza. –
Egy óra még, és itt van a sötét.
Sötét, sötét: hogy száll a szörnyű szó,
éjszaka: hogy suhognak szárnyaid,
mily félelmes vagy, mily irtózatos,
még annak is, ki dolgozott napestig,
hát még annak, kit elhagyott a hajnal,
és elhagyott a délelőtt s a dél.
S kit a hanyatló Nap is így talál:
hivalkodva és haszontalanul.
Álltam valami messze piacon,
És tarka rongyként ráztam lelkemet.
Így tűnt a hajnal, így futott a dél,
és így jött rám a késő alkonyat.
Utolsó munkás és utolsó óra –
most itt állok a szőlőhegy tövén,
napszámodba szegődnék, Istenem.
Egy óra még, és itt van a sötét.
Ezt az utolsó órát add nekem! Reményik Sándor.

-------------------------------------------------

HA SZÁMBAVETTED…
Ha számbavetted mind a vétkeid,
Szemed ha metszőn önmagadba látott:
Az ismeretlen sok-sok bűnödért
Még mondj el egy pár miatyánkot!
Mert szüntelen a mi bűnbeesésünk,
Mert végtelen a vétkeinknek száma
S talán nem az a legölőbb csapás,
Mit sújt az öklünk tudva, odaszánva.
A legsikoltóbb seb talán nem az,
Mit oszt a kardunk nyílt, lovagi tornán
S tán az se, mit suttogva, hátmögött
Ejtünk kajánul, titkon és orozván.
A legsikoltóbb, legégőbb sebek
Egy mosolyunktól nyílnak, úgy lehet.
Mely indult jóakarat ösvényén
És öntudatlan gúnyba tévedett.
A legszörnyűbb lavinák úgy lehet,
Indulnak egy elejtett szó nyomán,
Mit elhallgatni – véltük – nincs miért,
S mit elhallgatni jobb lett volna tán.
S mikor egy gyötrődő szív úgy eped
Egy szónkért, mely meg tudná váltani,
S virágoskertből sivataggá lesz.
Mert azt az igét nem mondottuk ki.
Mert elnéztünk a ködös messzeségbe,
A léptünk rajta döngve áthaladt,
Semmit se tettünk – csak nem vettük észre –
És eltapostuk, mint egy bogarat.
Oh végtelen a vétkeinknek száma,
Mi álomroncsba, tört reménybe járunk,
Pusztán azáltal, hogy élünk, megyünk,
Szüntelen egy virágot tör le lábunk.
Ha számbavetted mind a vétkeid,
Szemed ha metszőn önmagadba látott:
Az ismeretlen sok, sok bűnödért
Még mondj el egy pár miatyánkot.
(Tarts őszinte, mély bűnbánatot!!)
Reményik Sándor
(utolsó sor: Borzási Sándor)