Imádság győzelemért

Uram, hogy győzzek a Sátán felett,
Ó, add meg ezt!
Hogy kísértésnek nem engedve,
Fogódzkodjam szent keresztedbe:
Ó, add meg ezt!

Hogy becsvágyban ne legyen részem,
Szerény legyen beszélgetésem,
Ne zúgolódjam, hogyha bántnak,
Ha zaklatnak, vagy megaláznak:
Ó, az meg ezt!

Hogy csendes legyen szenvedésem,
A megpróbáltatások tüzében
Imádságom Hozzád elérjen.
Lelkem karodban megpihenjen:
Ó, ad meg ezt!
M. Dobszay Vilma (Hozsannázó napok, III. 325)

-------------------------

Világmisszió

Bolond vagy te, Pál! - szólt a pogány Fesstus,
Míg ő Agrippa király figyelmét kérve
a megrendítő damaszkuszi élményt
a zsidók királyának elmesélte.

- Majdnem ráveszel, hogy én is keresztyénnek
álljak – szólt a király... - Bár rávennélek!

A két nagyúr dönt: szabadon mehetne,
ha a császárra nem apellált volna.
Így elküldik, hogy döntsön hát ügyében
a világ nagy ítélőszéke: Róma.

S eljut veszélyen, hajótörésen át hová akkor minden út vezetett
s honnan szétáradt, mint szívből a vér
minden fény, tudás, kincs és bölcselet.
Szabad fogolyként él is mint rádiumból,
szívéből sugárzott az Ige szerte.
Nem volt még vasút, nyomda, rádió,
De Európa Krisztust megismerte, mert az apostol
szerény szállásából útnak indult a világmisszió.
Bódás János (Hozsannázó napok, II. 421)

-----------------------------

Hallod-e e jajt?

Jajszót hallok én, Búsan száll felém,
Át halmokon, erdők és völgyek ölén.
E jaj a pogányság szomorú éjéből
Tör elő, fájdalmas, bús szívek mélyéből.
Jól hallom e jajt,Jól hallod e jajt,
Felelni rá mit fogunk mi majd?

A hang egyre szól, Megérti azt jól,
Kit Krisztus kimente az átok alól.
E hangban oly nagy, oly égő fájdalom van,
Panaszos vágyódás hangzik feléd abban:
E jajban, ó, halld, a Jézus sóhajt,
felelni rá mit fogunk mi majd?
Ford. Vargha Gyuláné (Hallelujah! 86)

------------------------------------------
Magamnak… neked… mindenkinek

Ne akarj többnek látszani, mint ami vagy.
Csak az üres kalászok ágaskodnak
- A duzzadón teltek meghajolnak.
S mégis… mindenki tudja, mit takargatnak.

Ne láss többet magadban, mint amit kaptál
A képzelt nagyság… nem más csak jégvirág.
Ennek egy lehelet már a halál ,
Elolvasztja gyökértelen szirmát.

Ne akarj többnek lenni, mint Isten gyermeke.
Aki az Övé… az túl lát az Én bűvkörén
Viharok közt is érzi Mesterét,
És sohasem engedi el annak kezét.

Tedd azt amit rád bízott Isten, légy eszköz,
Aki mindenkinek… mindenkor szolgál.
S ha mégsem vesznek észre… ne bánkódjál,
Végezd a munkád, vigyázz…És imádkozzál.
Tamáska Gyula (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)
----------------------------------------------------------
,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

Küldj el engemet

Titkos magányban áldott csend honol,
Csupán a négy fal körülöttem…
Mégis, oly édes e nyugalom,
Olyan szép, glóriás itt minden!
Szívemben vágyak szellője muzsikál…
Lelkem, mint nyitott virágkehely,
Amelyből csodás illat száll,
Törtet dicsőbb légkörbe fel.

Megváltás drága, szép fénye tündököl,
S az áldott Mester, Isten Fia,
Lehajol, beszél… tekintetétől,
Lehullok mélyen a porba…
Ő beszél nekem és én hallgatom.
- Nézd, mily érett már a gabona,
És mily hamar száll az alkony,
Kevés a munkás, sok a munka.

- Mester, hiszen te tudod, hogy éltem,
Neked adtam szívem, érted ég…
S ha így Hozzád jövök üresen,
Magam átadva, ez elég?…

Így társalogtunk ketten: Jézus és én.
S mégis egy harmadik hang beszél:
- Te gyáva, hiszen nem is oly rég,
Legyőztelek és elcsüggedtél!
Gúnyos mosollyal a Sátán mondja ezt.
Felmutat egy nagy sereg hibát.
No, most már munkálkodni mehetsz,
Légy jó, s majd úgy tégy azzá mást.

Jézus így beszél: mily sok a szenvedő,
Sorstól megtépett, özvegy, árva,
Eszközre van szükség, hogy segítő,
Vigasztal s hű karját kitárja.
- Nézd, óh Mesterem, a lelkem nagyon fáj,
Vágyom zengeni szereteted,
De a kísértő nyomomba jár,
Elrabolja reményemet.

Törjön hát keresztül fájó sóhajom,
A kísértés sötét légkörén.
Mester, magam Neked átadom
S ketten leszünk: az Úr és én.

Sátán gyorsan, legyőzve eltávozott.
Imaszárnyon felvittem lelkemet.
Szent átadással ím hódolok:
- Mesterem, küldj el engemet!
Végréti Irma (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

MAGVETÉS Zsolt 126: 5-6

Ha a nagy Magvető nyomdokába léptél,
ha vállaltad a magvetés szolgálatát:
vállalnod kell vele a zord napokat is,
esőket, szeleket, viharok próbáját,
melyek terheikkel sorra mind megjönnek,
hogy próbára tegyék a te hűségedet.
Számíts arra is, hogy az elhintett jó mag
nem mindig a jó talajba talál,
kövek közé is hull, meg tövisek közé,
ahol fojtogatja a magot a halál.

Ne keserítsen el, ne hidd, hogy hiába!
A magvetés soha, soha nem vész kárba!
És ha forró szelek tikkasztják a vetést,
tudnod kell, hogy itt az öntözés ideje,
s akkor öntözz, öntözz, dús könnyhullatással,
szívedből feltörő, könnyes imádsággal!
A könnyek lágyítják a kőkemény talajt,
utat egyengetnek a gyenge csírának.

Légy fáradhatatlan, mint a nagy Magvető!
Ha munkádat csendes hűséggel elvégzed,
meglátod, megáldja ő könnyes vetésed,
lesz még örömteljes, boldog aratásod! Oláh Lajosné

-------------------------------

VÁLTÓ .- Gerzsenyi Sándor
Letettem, Uram, nevet, címet, rangot
Mert szívemben meghallottam a hangod.
Megutáltam a fellegjáró utat,
Hogy lábadnál alázatot tanuljak.

Körülvettek az irigyek, kajánok...
Igaz barátra most alig találok.
De nincs is már szükség ily irgalomra;
Elég, ha hullok megtartó karodba.

Igéd parancsa visszhangzik szívemben,
Hogy csüggedt karom újra fölemeljem,
S megfáradt lábam egyenesen járjon...
Elindulok. Szent parancsszavad várom.
-----------------------------------------------