Az Úr az én hű pásztorom, És megtart oltalmában, Azért meg nem fogyatkozom Semminemű javában, Mert engem maga legeltet, És beszédével ő életet Gyönyörűséges helyen.

Tiszta vizekre vezérel, Hogy engem megújítson; Megerősít Szentlelkével, Hogy lelkemben vidítson; És mint jó pásztor terelget, Az igaz ösvényen vezet Az üdvösségnek útján.

Ha szinte halálnak járnék Hideg, sötét völgyében, De mégis semmit nem félnék E végső nagy ínségben; Mert velem vagy mindenkoron, Ha te vezetsz, megnyughatom Minden bajos ügyemben.

Lelkemet szent eledellel Élteted asztalodnál, Mert testeddel és véreddel Nagy vigasztalást adtál. Szentlelkednek örömében Részt adsz énnékem nagy bőven, Megtöltvén poharamat.

Irgalmad és nagy jóságod Megelégít engemet, A te anyaszentegyházad Így táplálja lelkemet; És segít, hogy célhoz érve Eljussak a dicsőségre, Hozzád mennybe, Jézusom.
------------------------------------

.

Te vagy földi éltünk Vezércsillaga,
Édes reménységünk, Kegyelmes Megváltónk
Téged rendelt jó Atyánk  Isten Fia,
Azért áldunk örvendezve, Ó drága Jézusunk !

Te hajnalcsillag vagy Éltünk hajnalán,
Hogy kövessünk annak Egész folyamán.
Téged rendelt jó Atyánk Isten Fia,
Azért áldunk örvendezve, Ó drága Jézusunk !

Te reménycsillag vagy életünk tengerén,
Átragyogsz minden bú és baj fellegén.
Téged rendelt jó Atyánk  Isten Fia,
Azért áldunk örvendezve, Ó drága Jézusunk !

Te mint reménycsillag mosolyogsz felénk,
Ha tűrve s Istenben bízva szenvedünk.
Téged rendelt jó Atyánk Isten Fia,
Azért áldunk örvendezve, Ó drága Jézusunk!

És ha leközelget éltünk alkonya,
Te vagy vigasz teljes esti csillaga.
Téged rendelt jó Atyánk  Isten Fia,
Azért áldunk örvendezve, Ó drága Jézusunk !

----------------------

Reményik Sándor,- Kegyelem
 Először sírsz.  Azután átkozódsz.
 Aztán imádkozol.  Aztán megfeszíted
 Körömszakadtig maradék-erőd.
 Akarsz, egetostromló akarattal -
 S a lehetetlenség konok falán
 Zúzod véresre koponyád.  Azután elalélsz.
 S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
 Utoljára is tompa kábulattal,  Szótalanul, gondolattalanul
 Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
 A bűn, a betegség, a nyomorúság,
 A mindennapi szörnyű szürkeség
 Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
 S akkor - magától - megnyílik az ég,
 Mely nem tárult ki átokra, imára,
 Erő, akarat, kétségbeesés,
 Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
 Akkor megnyílik magától az ég,
 S egy pici csillag sétál szembe véled,
 S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
 Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
 Akkor - magától - szűnik a vihar.,                                                                                              Akkor - magától - minden elcsitul,                                                                                                Akkor - magától - éled a remény.                                                                                          Álomfáidnak minden aranyágán.                                                                                                         Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.                                                                                 Ez a magától: ez a Kegyelem.
------------------------------------

 

Reményik Sándor: Ne ítélj

Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.