MAGVETÉS Zsolt 126: 5-6

Ha a nagy Magvető nyomdokába léptél,
ha vállaltad a magvetés szolgálatát:
vállalnod kell vele a zord napokat is,
esőket, szeleket, viharok próbáját,
melyek terheikkel sorra mind megjönnek,
hogy próbára tegyék a te hűségedet.
Számíts arra is, hogy az elhintett jó mag
nem mindig a jó talajba talál,
kövek közé is hull, meg tövisek közé,
ahol fojtogatja a magot a halál.

Ne keserítsen el, ne hidd, hogy hiába!
A magvetés soha, soha nem vész kárba!
És ha forró szelek tikkasztják a vetést,
tudnod kell, hogy itt az öntözés ideje,
s akkor öntözz, öntözz, dús könnyhullatással,
szívedből feltörő, könnyes imádsággal!
A könnyek lágyítják a kőkemény talajt,
utat egyengetnek a gyenge csírának.

Légy fáradhatatlan, mint a nagy Magvető!
Ha munkádat csendes hűséggel elvégzed,
meglátod, megáldja ő könnyes vetésed,
lesz még örömteljes, boldog aratásod! Oláh Lajosné

---------------------------------------------

HA ITT LESZEL.- . Herjeczki Géza, 1977

Jössz már. Tudom. Épp erre vártunk.
Jössz és cselekszel. Kézbe veszed szívünk.
Helyünkre állítasz. És szólsz - a mi szánkkal is.
És hívsz és keresel - a szemünkkel is.
Érzem, hogy jössz Uram. S már gyógyulunk.
És ha már itt leszel - nem tudom, mit teszel,
de a vakok látni fognak, a némák énekelni.
Ha itt leszel, életre kél a holt. ("Szükség újjá születni!")
De csak ha itt leszel, akkor ébred a lét.
S már mozdul is. Mert jössz, Uram,
és itt leszel.
---------------------------------------------------

VÁLTÓ
Letettem, Uram, nevet, címet, rangot
Mert szívemben meghallottam a hangod.

Megutáltam a fellegjáró utat,
Hogy lábadnál alázatot tanuljak.

Körülvettek az irigyek, kajánok...
Igaz barátra most alig találok.

De nincs is már szükség ily irgalomra;
Elég, ha hullok megtartó karodba.

Igéd parancsa visszhangzik szívemben,
Hogy csüggedt karom újra fölemeljem,

S megfáradt lábam egyenesen járjon...
Elindulok. Szent parancsszavad várom.
Gerzsenyi Sándor
-----------------------------------------------
,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

INTELMEK,ÚTRAVALÓUL.

Ne ítélj a látszat után,  Mert tévedés érhet.
A korai ítéletre Rácáfol az élet.
Sokszor ahol rosszat látsz, ott Jó dolog történik;
Viszont igaz, hogy nem minden Arany, ami fénylik.

Ne adj hitelt minden szónak, Mit mondanak néked,
Különösön, ha vádolják Barátod, testvéred.
Kérdezd meg őt, mi a való? S várj a véleménnyel,
Ne válassza lelketeket A rágalom széjjel.

Nem kell mindent elmondanod Amit tudsz másoknak.
Gondold meg azt, hogy szavaid Hatni hogyan fognak?
Építenek-e, vagy rontanak, Gyógyítnak, vagy vágnak?
Ne légy másnak terjesztője, Csak az igazságnak.

De ne nézd el tétlenül se, Ha valaki téved.
Mert egy érték elvesztése Neked is a vétked.
Felelős vagy másokért is, A jó Isten előtt,
Igyekezz hát helyes útra Hozni a vétkezőt. Novák László
------------------------------------------------

KRISZTUSVIRÁG
Az életréten ezer szín világolt…
de megtaláltam a Krisztusvirágot.
Mellette minden fakó, szürke lett,
úgy tündökölt az életrét felett.

„Krisztusvirág! Most megtaláltalak.
Olyan gazdag vagyok teáltalad.
De vár az út a sivatagon át.
Krisztusvirág, hogyan megyek tovább?”

„Szegény zarándok! Veled mehetek.
Csak vedd elő kis piros csereped,
ültess bele és vigy magaddal: áldott,
sivatagban is viruló virágot,
és megtalálni égi kertemet
menj, menj, amerre illatom vezet!”

Azóta én dalolva hogyne mennék!
Kis piros cserepemben égi vendég.
Viszem… vezet… dalolva követem…
És illata átlengi életem.
Túrmezei Erzsébet

-------------------------------------------------

A kereszt

Nehéz az út, a nap pörkölni kezd,
Alább száz kő éle vág,
A hegyre föl- vállán súlyos kereszt
Az Úr roskadva megy tovább.

De itt a cél, elérve Golgotha:
Az Úr meg fog pihenni már? –
Ki súlyos terhét fölvivé oda,
Jutalma ím: kereszthalál.

De Ő magára vette bűneink,
A büntetést viselni kész.
A hulló vérre Atyja rátekint:
Ez bűnt eltörlő szenvedés!

Követni vágyod Mestered s Urad?
Vedd föl te is keresztedet,
Amerre Ő járt, azt a szent utat,
E nélkül járni nem lehet.

S ne csak viseld, mit Jézus rád ad.
Keresztre add önmagad,
A Golgotán, ha „én”-ed már halott
Számodra teljes üdv fakad.

A Golgotának drága titka ez:
Nem érted csak, helyetted is,
Míg bűnödért bocsánatot szerez,
Ítélet ez feletted is.

Onnan felülről int feléd a cél,
Hogy szent örömmel valljad ezt:
„Élek nem én, mert bennem Krisztus él,
Győztes lett rajtam a kereszt!”
Vargha Gyuláné (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

----------------------------------------------

A GOLGOTÁN

Ki ott találkozott Vele,
az találkozott igazán!
Hasonlatos lesz a szeme
azéhoz, ki ott függ a fán.
Vérverejtékes éjszakák
űzték oda egy reggelen,
s azóta fenn a Golgotán
a kereszt alatt jól pihen.

Ki ott találkozott Vele,
az tartozik Hozzá csupán!
nem tagadja meg sohase,
inkább mellette függ a fán.
Míg benne Krisztus testet ölt,
nem fáj az ácsolók szege: -
Az találkozott igazán,
ki ott találkozott Vele!
Kárász Izabella (Fényből fényességet c. kötetből)
-------------------------------

HITVALLÁS 

Felém jöttél, feléd mentem,  enyém lettél, Tied lettem.

Nem kell nékem földi érdem  Te leszel a menedékem;

Te vagy nékem élet, minden,  hatalmas, nagy, örök Isten!

…Rögös úton vad szél fújjon,  förgeteg, zivatar dúljon,

összetörjön föld – göröngyön,  s mindenhonnan vihar jöjjön, -

én Megváltóm, reám várón, hogy a parton jössz már, látom!

    Kárász Izabella   "Fényből fényességet" 182.

I s t e n

Nincsen olyan ember, akit le ne verne
Az életnek ezer gondja, búja, terhe,
Sok szomorúsága, -
Kinek, ha előtte veszve látszik minden:
Ne szállana Hozzád, nagykegyelmű Isten,
Könyörgő fohásza.

Gyönyörű Valóság, ott a fényes égbe’,
Te vagy a csüggedő lelek menedéke,
Vigasza, szerelme!
Mi lenne belőlünk, ha Téged nem tudnánk,
Vészes éjek árnyán merre-hova futnánk
Védelmet keresve?

Mért nem szédít alá meredélyek széle,
Tomboló viharban mért állunk nem félve
Villámok csatáját?
Feldúlt kicsi fészek újra miért épül,
Miért nem félti a szív újra jégveréstül
Zsenge gabonáját?

Ezer sebből vérzők gyógyulást mért hisznek?
Ki adta a reményt a haldokló szívnek,
Hogy megint feléled?
Mért tűnik egyszerre szomorúság, bánat,
S mért apad el könnye özvegynek, árvának,
Ha Veled beszélhet?

Oly jól esik tudnunk, hogy Te élsz felettünk,
S örvénybe süllyedni nem hagyod a lelkünk,
Amelyet Te adtál!
Te vagy a nagy örök, bíztató szivárvány!
Mindent elveszítve mégsem bolygunk árván,
Ha Te, jó Istenünk szívünkben maradtál!
Krüzselyi Erzsébet
(Hozsannázó napok, I.kötet, 16.old)

-------------------------------------------)

Isten nagysága

Teremtő Isten, hová tekintsek,
Hol ne lássam hatalmadat?
A fényes napban, a porszemben
Te megdicsőíted magad!
Égen és földön mindenütt
Dicsőséged lángfénye süt.

Bámultam a végtelen tengert,
S fűszálon függő harmatot,
Hozzám a búsult menny dörgése
S a méhdongás is elhatott.
Néztem vulkán égő poklába,
A fénybogárkát simogattam;
Hallám a vihar szárnyát zúgni,
S az ért kalászt zizegni halkan...

S – Teremtő Isten! – földön, égen,
Léted kiáltá minden nékem!
Tompa Mihály
(Hozsannázó napok I. Kötet, 24.old)

---------------------------------------------
Magasság

Az ember lihegve kapaszkodik
kopár, fehér sziklák mellett.
A függőkocsi lassan emelkedik
tátongó szakadékok felett.
Az autó zúgva, zakatolva
nyeli a szerpentineket,
a repülőgép felhőkkel versenyezve
száll a havas hegycsúcs mellett,
melyre – akár ködbe burkolózik,
akár napfényben szikrázik –
mindenki csodálattal néz fel!

... Te, kinek a Mindenség a trónod,
a gyarló embert szelíden megmosolygod.
mert e hegynek legmagasabb csúcsa
lábaidnak legkisebb zsámolya.
Oláh Lajosné, (Ige és élet c. kötetből)

----------------------------------------------

A 8. zsoltár mai nyelven
(Ahogyan egy lelkész-munkaközösség értelmezte)

Milyen nagy vagy, ember!
Hatalmad van az atomon.
Lábad már a csillagokra vetetted.
Piramisokat és rakétákat építesz.
Nappallá teszed az éjszakát,
Termőfölddé a pusztaságot.

Milyen kicsiny vagy, ember!
Egyetlen parányi kerék üzemedben.
Hetenként negyven órára
felhúzod ugyanazt a csavart.
Meghalsz, és az élet megy tovább.
Ezer mással lakol egy födél alatt,
de senki sem ismer.
Mérhetetlen erőket kezelsz,
de nem tudod, hova vezetnek.

Ki adta dicsőségedet?
Ki aláz alacsonyságodba?
Kinek jelentesz valamit,
ha a magad szemében is olyan
jelentéktelennek látszol,

Ember, ne bízd el magad –
lásd meg, milyen kicsiny vagy!

Így dicséred Teremtődet.
Így bízol Abban, aki szeret téged.
Így szolgálsz teremtett világában Istennek.
(Isten dicsőítése, ember, alázat, önismeret)
Túrmezei Erzsébet