Köszönöm

Köszönöm azt, hogy minden reggel

felébresztesz a napkeltével.

Tehozzád száll imám, dalom,

szent Neved magasztalom:

minden reggel.

Köszönöm, hogy van délelőtt is,

van napsütés, és van vihar is.

Te fújsz el szelet, zivatart,

áldó kezed biztosan tart:

délelőtt is.

Köszönöm, hogy a délidőben

sütkérezem szeretetedben,

hogy vész elől vagy menedék,

éhínségemben táplálék:

a délidőben.

Köszönöm, hogy még délután,

de sohasem idő múltán

segítesz; ha meg-megbotlom,

terhem viszed, ha átadom:

még délután.

Köszönöm, hogy az est sötétje,

melybe beragyog Igéd fénye,

örök értéket rejteget,

így hát meg nem félemlíthet:

az est sötétje.

Köszönöm, hogy az éj csendjében,

kegyelmed biztos rejtekében,

ha fülelek, Te sosem hallgatsz,

vizsgálsz, dorgálsz és híven oktatsz:

az éj csendjében.

Télen, nyáron, ősszel, tavasszal

Te már megvívtál a gonosszal.

Előtted minden térdre hull,

s ha ott leszek majd leghátul:

Neked köszönöm.

Zselyki Irén (Kolozsvár

A BÖLCS INTELMEI       

Ma arra int a bölcs prédikátor,

Legyen helyes értékismeretem,

És döntéseimben legyek bátor.

Ne válasszam a bűnöst, a rosszat,

Mi lelket bénít, azt ne akarjam,

De a jót sem, hanem csak a ‘jobbat’.

Mint Mária, ki Jézus szavára

Figyelt szomjazva, mély áhitattal,

Mert tudta, hogy az válik javára.

Az élet, mint sebes nyíl elsuhan,

És vádol nevetés, habzó pohár,

Részvétlenség nyomán a könnyfolyam.

A tenger mélye őrzi a kincseket,

Míg felszínen a hab fut és fecseg…

Uram, tedd elmélyültté életemet!

                       Gerő Sándor

Egyre följebb

Az ember-erdőben fának születtem,

nem rossz bokornak,

de mord lombok terpeszkednek fölöttem

és eltakarnak;

már napsugár alig hatol szemembe…

Beásom mélyen

magam a földbe, gyökeret eresztve,

hogy bármi tépjen,

és marjon felnövekvő sudaramba,

mert rázna széjjel,

mozdíthatatlanul álljak, dacolva

ezer veszéllyel.

Az ember-erdőben fának születtem,

és nem bokornak.

Sokak szemében gyötrő szálka lettem,

s vadul morognak,

de lombjaim a vihart áteresztik,

megizmosodva.

Sudaraim az árnyakon átverekszik,

föl, a magasba.

Én nem leszek a zúgó ember-erdő

rossz, satnya bokra.

Az őstalajból hízó lelkem felnő

a lomb-habokra,

mert nekem kell a napsugár. Enélkül

nem tudok élni.

Ha fölöttem a végtelenség kékül,

hiába tépi

vihar a törzsem. Békémet kibontom.

Nyugodtan állom.

A zúgó erdő fülébe rikoltom

nagy kacagásom.

Gerzsenyi Sándor, Angyalföld, 1960

(Vallomás c. verskötetből)

SAKKFIGURA  

Egyszerű sakkfigurád vagyok

én Neked, Uram,

lovad, parasztod, futód,

amit akarsz, ahogy akarod.

Sosem akartam király lenni,

bástyának se lennék jó, tudom,

de jó a Te kezedben lenni,

s odaállni, ahova akarod,

ahová bölcs gondolataid

vezényelnek, s veszteg maradni, míg

kegyelmesen új jelt nem ád kezed.

Vidd velem győzelemre gondolataidat!

S ha néha netalán

ki is ütnek démoni erők,

végy kegyelmes kezedbe újra,

rendelkezz velem!

Egyszerű sakkfigurád vagyok

én Neked, uram!

            Füle Lajos

ISTEN OLTALMÁBAN 
(4 Móz 9:21:23)

A drága szent szövetség sátorát
nappal felhő és éjjel tűz takarta,
s míg benne volt a nép erős oltalma,
vezette is a pusztaságon át.

Ez szabta meg a nappalt s éjszakát.
Más útjelző a sivatagban semmi…
Ez adott jelt: maradni kell, vagy menni.
Szent függőség, mely biztonságot ád.

Ma Krisztus az, kire az ember nézzen!
Ki Őt követi, nem jár sötétségben,
s oltalmát mindig megtalálja Benne,

Csak éberen figyeljen rá megint!
Mindegy, mit tesz: megy, vagy marad pihenve,
de mindent csak az Úr szava szerint!
Balog Miklós (Ünneprontás, 70. old.)
 ------------------------------

 Imreh Orsolya

AZ IGAZAK KERTJE

Az igazak kertje Isten udvara
A mennyei kertész vigyáz minden faágra:
Egyformán kedves a kert minden fája:
A legkisebb nyírcsemete és a legszebb platánóriása.
Mindennap öntözi, ápolja, gondozza:
Szeretet, hit, kitartás a fák tápláléka.
Az Atyát dicséri a kert minden gyümölcse:
Kedvesség, türelem, szelídség, szeretet.
De jaj, betegség ütötte fel fejét a kertben,
A fák gyümölcstelenné váltak, zúgolódni kezdtek.
A mennyei kertész siratta fiait, a szeretet fákat,
Mert tudta, hogy gyökerüket valami rágja.
Az ellenség alattomos, mi a gyökeret támadja:
Kevélység, hazugság, kétkedés, harag.
mind azért jött, hogy neked ártsanak –
Ekkor előlépet a szelíd Fiú, a Szent Bárány:
„Itt az én vérem, ez lesz a megoldás!”
Magára vette a fák minden búját, baját,
Meghintette vérrel a kert minden zugát.
A Vigasztaló Szellő körbelengte a kertet,
Élettel telt meg a kert minden levele.
Azóta virul a királyi kert, mint a pálma.
Az igaz virágzik, mint Libanon cédrusa.
A Szent Vér lemossa a beteg gyökereket,
A Szent Szellem által hoznak gyümölcsöket.

Imreh Orsolya

KEGYELEM

Mindennap felveszem a követ,
Ítéletet hirdetek, hogy megkövezhesselek téged,
Testvérem, barátom, férjem, feleségem.
Egy hang a bensőmben csendesen szól:
„Az vesse az első követ, ki bűn nélkül való!”
S ráébredek, valaki engem becsapott,
Én a bűnös vagyok, nem a bíró.
Ki vett rá e szerepcserére?
Bűnös helyett én lettem a vádló.
Ijesztő a valóság, félelmetes!
Mi lesz nevemnél az ítélet.
Bűnös vagy felmentett?
Az ítélet kemény, összeszorított foggal figyelek:
„Jézus vére rajta, így hát ő felmentett!”
Felszusszanok, sírva szégyenkezek.
„Jézusom, miért nem dobtad rám az első követ?”
A csendes hang belsőmben újra szól:
„Ez a kegyelem, kegyelem, szeretet…”

Imreh Orsolya

KRISZTUS BENNED

Ha már látod a gyengében az erőt,
Haragban a mosolygást,
Átok helyett áldást,
Az irigyben jóindulatot,
Benned Krisztus fénye ragyog.
Ha már látod betegben a gyógyulást,
Vak szem helyett látást,
Szorongásban szabadulást,
Sírásban a vigasztalást.
Te már Krisztus szemével látsz!
Skarlátvörös bűnök helyett érzed
A hófehér szentséget,
Fájdalom helyett kegyelmet,
S ha már ellenséged is szereted,
Krisztus benned kiteljesedett.

Győzelem

Valahányszor egy haragosom

a köszönésben megelőztem,

vagy felemeltem, ki legázolt,

átjárt a boldog tudat: győztem!

Szánts meg csak tízzel több barázdát,

szőj pár méterrel hosszabb kelmét,

adj békés szót, kedves virágként

annak, kinek szemét kivernéd,

vagy ételt, italt annak, aki

téged étlen-szomjan hagyott,

készíts eggyel több műszert, inget,

cipőt, rakj jól egy asztagot,

ez valami! Nem hazug frázis,

nem délibáb, nem lanyha álom,

de fogható tett, győzelem

önmagadon és a világon!

Bódás János (Vetés és aratás c. folyóiratból, 13/2, 35. old.)