---------------------------
Szigethy Ferenc ,-A SZERETET DICSÉRETE
Hiába szólok angyalok nyelvén,
Hiába szép a beszédem nagyon,
Ha szeretet pedig nincsen énbennem,
Én Isten előtt csak olyanná lettem,
Mint zengő érc, vagy pengő cimbalom.
És láthatok én, tudhatok jövendőt,
S lehet világos minden nagy titok –
Lehetek én nagy bármely tudományban,
A hitemet bár mindennap megálljam,
Szeretet nélkül semmi sem vagyok.
Ha vagyonomat felétetem mind is
És ha testemet tűzre is adom,
Szeretet nélkül meghalt amit tettem,
Az örök cél lett megcsúfolva bennem,
Az én lelkemnek nincs haszna azon.
Mert a szeretet kegyes, hosszútűrő,
Nem kérkedik az, nem irigykedik,
Nem ismerős a maga haragjával –
Együtt örül az igaz igazsággal,
Hisz és remél a végső ideig.
Hiába szólok angyaloknak nyelvén,
Hiába szép a beszédem nagyon,
Ha szeretet pedig nincsen énbennem,
Én Isten előtt csak olyanná lettem,                                                                                                         
Mint zengő érc, vagy pengő cimbalom
-----------------------------------------------
Fényarcú emberek
Mióta szívemben Isten lett az első,
nem takarja arcát előlem bú-felhő,
s mert élet-utamat Őrá nézve járom,
értelmet nyer ez az én földi világom.
Szeretnék só lenni; élet-ízesítő;
gyertyalángnyi fény, de szívet melegítő;
Ráhangolódni a csodás, „Alaphangra”
rátalálni tiszta mennyei összhangra,
s dúdolni mind-éltig, zsoltáros-vidáman,
hiszen így lehetnénk, barátim mindnyájan
Isten kedve szerint élő, hű gyermekek,
békéjét virágzó, fényarcú emberek.
  Varga I. (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár
---------------------------------

Egy csepp a tengerből
Mennyire változatos a léte,
pedig senki sem aggódik érte,
hiszen csak egy csepp a tengerből,
Nincs színe, fénye, igéző éke,
ő a magányos életek képe,
pedig nagy tettekre lett teremtve.
Társaival ő a tenger árja,
süvítő szél bősz paripája,
inog a bérc, s porlad sziklája.
Alakja mennyire változatos:
pára, harmat, hókristály, csillagos
jégvirág a kis szobám ablakán…
Lent volt a mélyben, komor sötétben
s mint bárányfelhő jár most az égen,
fürdőzik a nap szelíd fényében.
Égi mezőről mégis visszatér,
mert vonzza a föld, hajtja a szél.
Körforgása soha véget nem ér.
*
Csillámló harmatcsepp, bús életem,
Istenre figyelj te szüntelen,
reád nem a föld vár, hanem a menny!
Gerő Sándor  (Harangláb c. kötetből
----------------------------------