Keserves ének

Sárba léptem. Mihelyt

ellenségeim meglátták,

ruhám és arcom is

rút pocsolyával dobálták.

Megbotlottam. Gyorsan

a hátam mögé futottak,

belémrúgtak, s rajtam

egy jó nagyot taszítottak.

Imádkoztam értük…

Ők átkot szórtak fejemre.

Orvosságot kértem;

mérget hintettek sebemre.

Búsan mondtam: megyek…

Ujjongva felkiáltottak.

Göröngyös útamra

búcsú nélkül bocsátottak.

Gerzsenyi Sándor, Rákoscsaba, 1958. (Vallomás c. kötetből, 17. old.)

Annak mondom, aki megbántott

A lelkem ököllel megütötted.

Játékaimat durván kisöpörted.

Rendet csináltál nagy, kemény kezeddel.

Azt gondoltad, hogy jót cselekszel.

Én az ütéstől bizony térdre estem.

Kínban vergődött megvert lelkem-testem.

Az a lökés a porig megalázott.

Sötétnek láttam a világot.

A tetteimet mind mérlegre tettem,

a bűneimet sorra számba vettem.

Azóta én lehajtott fejjel élek,

hallgatag lett bennem a lélek.

Ellened azért szívem mégse lázad,

mikor úrrá lesz rajtam az alázat.

Mert a Megváltó keresztjéhez löktél,

mikor oly nagyon meggyötörtél.

Így tanulok mind jobban elhallgatni,

énemet naponként halálba adni.

Es megköszönni végül neked, testvér.

Hisz mégis csak jót cselekedtél.

Dömötör Ilona (Angyal szeretnék lenni c. kötetből, 46. old.)

VÍVÓDÁS

Nekem még mindig fáj, ha bántanak.

A rágalom mélyen húsomba éget.

Sajog sokáig, hogyha sértenek.

Szívemre veszek sok kis semmiséget.

Nehéz nem ütni vissza, hogyha ütnek,

S hallgatni némán, mint szid a gonosz.

Nehéz köszönni annak, aki sárral

Megdob, becsületemben megoroz.

Jó volna megtanulnom végre már,

Hogy úgy kell tűrnöm, bár keresztre vonnak,

Mint Krisztus hordott minden szenvedést;

S hogy éljek, meg kell halnom önmagamnak.

Nekem szeretnem kell, ha lázadón is;

Virágot szórnom, békét intenem

Annak, ki hírem csúfosan gyalázza . . .

Sok ez nekem. – Segíts rá, Istenem!

Gerzsenyi Sándor, 1958 (Első kéve c. kötetből, 188. old.)

ISTEN FIAI    

Odakínáltad-e bal orcád annak,

ki megütött jobb feleden?

Ha nem tetted, nem tudod még, hogy milyen

a legboldogabb győzelem!

Ha törvény elé vitt galád hamis vád,

és te nem hagytad magadat,

de fogcsikorgó daccal védted rongyod,

… még sohasem volt igazad.

Ha egy mérföldre küldtek, s te kettőre

nem vállalkoztál szívesen,

e szolgaság szép győztes szabadságát

nem ismerted meg sohasem.

Ha nem jutott a szegénynek kezedből

se fillér, se kenyér, se víz,

nábob-kincseid aranygarmadája

rejtve maradt előtted is.

Ha nem szereted s áldod azt, ki gyűlöl

s halálos csapdát von köréd,

nem ismered a megbocsátás édes,

uralkodói örömét.

Visszaütni gonosz is tud, s perelni

vámszedőnek is van joga.

Csak szolgalélek zsarnok, s csak az állat

fösvény, önző és mostoha.

Az ember több! Légy ember: Isten képe,

néked szól a Hegyi Beszéd.

Árassza lényed egy magasabb élet

megtisztult szellemét!

Az égbe ereszd gyökered erősen,

ne ússz az árral ostobán.

Tedd mindennek éppen a fordítottját,

mint amit a világ kíván.

A föld a korcsoké, s a korcs gyáva, hitvány,

bárhogy küzd, el kell buknia.

A bölcs szelíden enged a gonosznak,

teheti, mert bátor, erős és gazdag,

s király, mert az Isten fia!

             Bódás János

A SAMÁRIAI FALU ELŐTT. . .

Lukács 9: 51-56.

Uram Jézus, bejártuk a falut.

Megzörgettünk minden bezárt kaput.

Szállást kértünk, egyszerű nyughelyet.

De nem nyílt szív, nem nyílt ajtó Neked.

A szent város oly megvetett nekik,

Ki arra tart, azt be se engedik.

Pedig van hely. Szükség is lenne Rád.

Gyötrődik és vérzik minden család.

Csak pár órát ha tölthetnél velük,

Megváltozhatna egész életük.

Oly gőgösek, Uram, az emberek!

Nem érdemlik, hogy tovább éljenek.

Ítélj, Uram, égesd meg e falut,

A sok bezárt házat, szívet, kaput.

Ahogy egykor Illés cselekedett,

Kérünk Uram, kérünk égi tüzet!

– Nem tudjátok, sértődött emberek,

Minémű lélek van tibennetek.

Küldetésteket félreértitek,

Idő előtt kérvén ítéletet.

Az idők végén lesz ítélet is.

Megrázza az eget is, földet is.

De ez a kor: kegyelem napja ez.

Nem tűzfolyam, élő víz ömledez.

Nem kényszer ez. Kegyelmes zörgetés.

Kereszthordozó, égi küldetés.

Uratok földre azért érkezett,

Hogy megkeresse, ami elveszett.

            Győri József

GYŐZELEM EZ!   

Mikor elhagyott minden szeretet,

S a bánat mégse zúzza szívedet:

Tudsz-e nevetni, ha mindenki kerül,

Maradni vidám, rendületlenül?

Győzelem ez!

Mikor a sértés szíveden talál,

Jó tett helyébe jót hiába vár –

Adósok mind a hálával neked:

A szíved továbbra is csak szeret:

Győzelem ez!

Ha ki se kérdi, hogy mi van veled,

Rosszindulattal fogják a kezed:

Köddé vált terved vígan látod-é,

Tovaszállt vágyad vígan vágyod-é?

Győzelem ez!

Csak mosolyogják véleményedet,

Jó tanácsod mind gánccsal félretett,

Nem ért meg senki, mert nem is akar,

Van-e ajkadon mosoly, büszke dal?

Győzelem ez!

Mikor készséggel megadod magad,

A szenvedésben Istené szavad,

Örömmel hordod nagy keresztedet,

Lemondasz arról, ki kedves neked:

Győzelem ez!

Nem is gondolsz már magaddal soha,

Virágokat csak másnak szórsz oda,

Arcodról sose tűnik a mosoly,

A háttértben az Úrért dolgozol:

Győzelem ez!

   Kárász Izabella. (Fényből fényességet, 188)