Bezörget mindenütt! (V. Thilo (Ford.: Túrmezei Erzsébet))

Most készítsd, Isten népe, a szívedet elő!
A bűnösöknek üdve, az Isten hőse jő,
Kit irgalomból küld, mint rég ígérte néked,
mert Ő a fény, az élet! Bezörget mindenütt!

Hogy elkészüljön útja, jöjj, építsd örömest!
Ha vársz az égi Úrra, mit gyűlöl, messze vesd!
Mi egyenetlen itt, hegy és halom ledőljön!
A völgy, amerre Ő jön, felemelkedjék mind!

Ó, engem szegényt, Jézus, Te nagy kegyelmeddel,
e szent napokban, kérlek, jöjj, magad készíts el!
Végy szállást énbennem! A szívem legyen jászlad!
És mindörökké áldlak víg hálaénekben.

--------------------------

Ami megmarad... (Dénes Ferenc)

És elmúlik minden, mit önző szíveddel
itt lenn megszerettél és megcsodáltál:
régi életed zilált kerete, tüskés bozótja,
csalfa reménye, fájó szerelme, ábrándos álma,
s a féktelen, ifjú tombolások...
tavaszok, nyarak, bánatos őszök;
mind, mind elmúlnak. Sárguló lombok
zizegve hullanak lábaid elé,
megadva maguk...

Elhagy a barát és ellenség is elhagy...
az élet minden édes melege megfagy,
elszáll a nap, röppenek az évek,
elnémul ajkadon az örömének,
virágillattal együtt száll el
a gyermekcipős, gondtalan élet...
Ifjú álmok mézédes nedűje
s a férfikor dele, fénye, ereje,
temérdek terve, - elmúlik mind.
Ruhád kopik, az arcod ráncos lesz,
sima homlokod gondok, félelmek, könnyek,
fájdalmak ekéje szántja...
görnyed a hátad és vézna lesz a tested...
nehézzé válik durva, nagy kereszted,
s ha leroskadtál kereszted alatt,
mentő kezek éretted nem nyúlnak...
S mikor mindezek végképp elmúlnak,
közeleg a leszámolás napja.
Akkor majd úgy látod, semmid sincs:
Mit viszel magaddal?
Ha minden elmúlik, mi marad neked?

Megmarad könnyed, mit másokért sírtál.
Sóhajod, mit zokogva égbe bocsátottál
betegek, bénák kórházágya mellől.
Megmaradnak az égő, hő imák,
simogató, könnytörlő kezed
elfelejtett jótéteményei...
megmaradnak vigaszszavaid, lelkedben
a lángoló, szent hit,
sebkötözésed, önfeláldozásod,
alamizsnát nyújtó forró szívjóságod. -
És lelkedben az igaz szeretet!
AZ MARAD MEG, AMIVÉ KRISZTUSBAN LETTÉL.

AZ MARAD MEG, AMIT KRISZTUSÉRT TETTÉL!

-------------------------------------

Hozzád kötötten – mégis szabadon!

(Tiele -Winckler Éva (Fordította: Túrmezei Erzsébet))

Elhívtál! – Mérhetetlen kegyelem!
Szolgálatodra! – Drága kiváltságunk!
Szereteted érezve szüntelen,
ha Te vezetsz, béke útjain járunk.

Csak egyet követelsz tőlünk: hűséget.
Jele engedelmesség, bizalom,
magunk új meg új átadása néked,
Hozzád kötötten – mégis szabadon!

----------------------------------

KÖSZÖNÖM, ISTENEM!   (Dénes Ferenc
Hogy szent szíved bús könnyeimre még mindig figyel,
s áldott szavad hangzik még felém…
Hogy utamon nem hagysz magamra,  nem ölsz meg, mint halálra méltót,
de megtapostad ama régi kígyót,
mely tönkretette emberéletünk…
Hogy szívemben van égő vágy utánad,  hogy mindent, mindent megtalálok nálad,
mire szükségem van…
Hogy bűneimet még meg tudom bánni,  az elveszettek sorsát tudom szánni,
hogy szabad sírni, szabad mosolyogni,
s gyarló életemet Tehozzád vonszolni,
hogy egedből még rám ragyog a nap,
s aki hozzád jön, mind kegyelmet kap…
Hogy van még ruhám és van kenyerem,  hogy van még IGE és van KEGYELEM,
s hogy e kegyelemből,  Fiad érdeméért  – ígéreted szerint –
a mennyet elnyerem:  KÖSZÖNÖM, ISTENEM!

-----------------------------------

Dsida Jenő,- Merre száll?     
Madár zeng s villan az égen fut árnya sötéten a réten
fent tűzben két lila szárny ég lent hamuszürke az árnyék
Röghöz tapad életem - ó jaj szállni be bús örök óhaj
örök de örökre hiába embernek földön fut a lába
Valahol fent két lila szárny égrohanók zord és hideg árnyék
botladozom magam össze sebezve messzire - messze
Ó merre száll az a langy dal az a fényes mennyei angyal?
kinek lila szárnya ragyog kinek én csak az árnya vagyok                                                                       ----------------
Tavaszi zsoltár  ,-    
A napsugár tavasztüzétől ha a parancs                                                                                                   megjött az égből, s gyökérből gallyig fut a nedv,                                                                                           a tölgyrügy is ledobja régi zörgő, rezgő                                                                                                megszáradt téli lombját s tavaszi lesz a kedv.
 A Szentlélek áldott tüzétől, Úr irgalma                                                                                        és kegyelméből tisztulásig ha jut a hit;                                                                                         ó-emberünk leomlik rólunk, újjá leszünk,                                                                                                       és jó kovászként keleszti az Úr fiait.
 Fű, fa, virág, újjászült lélek kivirul és ,                                                                                                       él Istenének… Ha új tavaszt ért életed,                                                                                            virágozz, nőj és gyümölcsözzél, megigazulj                                                                                          ott a keresztnél, és nyerjél örök életet!                                                                                                      Dr. Kubacskai Béla.                                                                                                                               (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)