145. zsoltár 14-16,- Az Úr megtámogat minden elesendőt, és felegyenesít minden meggörnyedtet. Mindenki szemei te reád vigyáznak, és te idejében megadod eledelüket.
Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élőt ingyen.

Babits Mihály:- Zsoltár férfihangra  (részlet)

Tudod hogy érted történnek mindenek - mit búsulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet és tengereket,
hogy benned teljesedjenek; - s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet. --
A Szerkesztő

--------------------------------------------

Pilinszky János  ,-PANASZ

Elevenen a csillagok alá,
az éjszakák sarában eltemetve,
hallod a némaságomat?
Mintha egy égbolt madár közeledne.
Így hívogatlak szótalan:
az örök hallgatásból,
idegen egeid alól
valaha is kiásol?
Eljut hozzád a panaszom?
Hiába ostromollak?
Köröskörűl a félelem
zátonyai ragyognak.
Számíthatok rád istenem?
Úgy vágyom közeledre,
dideregve csak hevesebb
a szerelmek szerelme!
Temess a karjaid közé,
ne adj oda a fagynak,
ha elfogy is a levegőm,
hivásom sose lankad.

Légy reszketésem öröme,
mint lombjai a fának:
adj nevet, gyönyörű nevet,
párnát a pusztulásnak.

Rainer Maria Rilke

AZ ÁHITAT KÖNYVE
/részlet/
Szomszédom, Isten, hogyha néhanap
éjjel kemény kopogással zavarlak -
azért van ez, mert lélegezni hallak,
s tudom: szobádban csak te vagy magad.
S ha valamit kivánsz, nincs senki ott,
hogy italt érjen kereső kezed:
figyelek mindig. Adj egy kis jelet.
Közel vagyok.
Nincs más közöttünk, csak vékonyka fal,
véletlenül, mert meglehet:
ha szám vagy szád hívni akar -
a fal reped,
és hang se jelzi estét.
És azt képmásaidból épitették.
S a képek, mint nevek, elédbe állnak.
S ha bennem egyszer fényesség fakad,
mellyel mélyebb létem téged kutat,
elfecsérlődik képkeretre máznak.

És akkor elmém, mely hamar kifárad,
hazátlan lesz és tőled elszakad

Reményik Sándor: Kegyelem.

Először sírsz.  Azután átkozódsz. Aztán imádkozol.                                                                            Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal – S a lehetetlenség konok falán,
Zúzod véresre koponyád.  Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal, Szótlanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,,  Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,  Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva, Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – megszűnik a vihar, Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény. Álomfáidnak minden aranyágán.
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem. Ez a magától: ez a Kegyelem.