A feltámadás napján, késő délután, a Jeruzsálemhez közel fekvő Emmausz felé haladt Jézus két tanítványa. De valami akadályozta a szemüket abban, hogy felismerjék őt.

Egy idegen csatlakozott hozzájuk és így szólt: Ő pedig azt kérdezte tőlük: Micsoda szavak ezek, amelyeket útközben egymással váltotok? Erre ők szomorú ábrázattal megálltak.

 Ő pedig azt kérdezte tőlük: Micsoda szavak ezek, amelyeket útközben egymással váltotok? Erre ők szomorú ábrázattal megálltak.

   Aztán elbeszélték, hogyan csalódtak mesterükben, "aki próféta volt, cselekedetben és beszédben hatalmas, Isten és az egész nép előtt. A főpapok és a mi főembereink azonban halálra ítélték és megfeszítették őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani Izraelt." (Lk. 24:17-21)

  És egyikük, akinek Kleofás volt a neve, azt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, hogy mi történt ezekben a napokban?

"Az idegen ezt mondta nékik:: Mi történt?  Ők pedig elmondták neki, hogy mi minden történt a názáreti Jézussal, „Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izráelt, de hát már harmadik napja, hogy mindezek történtek.

Hanem néhány közülünk való asszony, akik korán reggel a sírnál voltak, azzal döbbentettek meg bennünket, hogy nem találták ott az ő testét. Visszajöttek, és elbeszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy ő él.

 - Óh, balgatagok és restszívűek mindazokat elhinni, amit próféták szóltak! Talán nem kellett mindent elszenvedni Krisztusnak és úgy bemenni az ő dicsőségébe? Mózestől minden prófétán, és az egész Ószövetségen át, elkezdte magyarázni mindazt, amiket megírattak róla.

  Közeledtek a faluhoz, és az idegen úgy tett, mintha tovább menne. Ők erősen kérlelték:
   - Maradj velünk, mert már beesteledik, hisz a nap lehanyatlott! Bement azért hozzájuk, hogy velük maradjon.

 Amikor leült, vette a kenyeret, megáldotta, megszegte és nékik adta. Ekkor megnyíltak szemeik és megismerték, de ő eltűnt előlük. Így szóltak egymáshoz: Érezted, hogy lángolt a szívünk, amikor beszélt nekünk az úton, és mikor magyarázta az írásokat? Abban az órában felkeltek és visszaindultak Jeruzsálembe", nem gondolva a fáradtsággal és a nehéz, sziklás úttal, hogy megosszák örömüket a tanítványokkal.

 Mellénk került Emmausz felé, Menet az út felén
   Hol Kleofás meg én, Lehajtott fejjel lépegettünk
   S nem volt még fölidézni se kedvünk, Ahogy hozzánk csatlakozott
   Mit beszéltek oly szomorún, Egyedül csak te nem tudod
   Hogy Krisztus Keresztre jutott,   Három nap földben volt a teste
   De most már nincsen ott
   Ó ti balgatagok,  Szívetek mily konok
   Izajás nem megmondta-e, Mennyit kell elszenvednie
   Hogy dicsőségébe bemenjen
   Hallva mit mond nekünk ,Repesett a szívünk
   Előttünk próféták repültek,  Nem szegtük le már a fejünket
   És gondolataink mögött,  Csillagfény ütközött"
   (Pierre Emmanuel: Cibus viatorum, részlet, Rónay György fordítása)

-----------------------------------------

Az Emmauszi úton,-Rate This.

Szent Lukácsnak, az irgalmasság evangelistájának az imént egy nagyon szép elbeszélését hallottuk. Olyan családias hangulattal mondta el a történetet, hogyha figyelmesen hallgattuk, akkor szinte éreznünk kellett az Evangélium olvasása közben: valóban mintha Jézus itt járt-kelt volna közöttünk.
Forgassuk vissza az idő kerekét, és menjünk mi is gondolatban Emmauszba. Ahogy így bandukolunk a poros úton tele aggodalommal és mindenféle kétségekkel, panaszkodunk egymásnak, hogy milyen kegyetlen is az élet hozzánk, mennyi gonddal, bajjal kell küszködnünk. Ráadásul még ez is itt van, hogy keresztre feszítették Mesterünket, aki azt mondta, hogy „Veletek leszek a világ végezetéig” , és mégis meghalt. Még hogy meghalt, de most még azt se tudjuk, hogy hol van a holttest, mert a sír, ahova tették, üres.
Valahogy így mehettek a tanítványok is Emmauszba, ilyen kérdésekkel foglalkozva. Egyszer csak egy látszólag idegen ember szegődött hozzájuk, aki úgy tűnt, mit sem tudott az egészről. De amint beszélgetni kezdtek, mégis érezték, hogy a Jézussal való beszélgetés más volt, amint arra a tanítványok később visszaemlékeztek.
Így szegődik nap, mint nap hozzánk is Jézus, nem csak az emmauszi úton, de az élet minden percében. Velünk halad lépésről-lépősre, kérdezősködik gondjaink, nehézségeink felől.                  Épp úgy, mint a tanítványoknak, nekünk is meg akarja magyarázni, válaszolni akar arra a sok miértre, ami életünk során felgyülemlik bennünk. Meg akarja velünk értetni, hogy ennek így kellett történnie, mert így szól az Írás.
Igen, a Messiásnak, mielőtt bement Ura örömébe, szenvednie kellett, mintha előbb ki kellett volna érdemelnie a Mennyország dicsőségét. Neki, aki egyedül bűn nélkül való.
Ha a Messiásnak ennyit kellett szenvednie, akkor mi milyen jogon szenvedés és megpróbáltatás nélkül, csak úgy, könnyedén akarjuk élni életünket?                                                    Gondolj csak, testvérem, az igaz Jóbra, hogy mit kellett elszenvednie, de az Urat mégsem átkozta meg…
Aztán amikor esteledett, a tanítványok kérték a velük menő idegent, térjen be velük.                             És ekkor jött a legszebb pillanat: Jézus a vacsoránál megtörte a kenyeret, és a tanítványok szeme megnyílt.
Ó, mekkora kegyelem egy halandó ember számára! Felismerni egy idegenben az Üdvözítőt. Milyen boldogan tértek vissza Jeruzsálembe, milyen örömmel mondták el, hogy Jézus valóban feltámadt, valóban él!
Ilyen csodálatos módon töri meg Jézus nap mint nap a kenyeret a mi szemünk előtt is, csak a sok gond, nehézség, de sokszor önteltségünk, földhözragadtságunk, büszkeségünk akadályozza meg, hogy ezt észrevegyük.
Velünk járja az élet göröngyös útját, és azon van, hogy betérjen hozzánk, hogy megtörje kenyerünket, vagyis osztozzon sorsunkban. Vinni akarja velünk együtt a terhet, mely alatt sokszor roskadozunk.
Vegyük hát észre, és a tanítványokhoz hasonlóan hívjuk: „Maradj velünk, mert esteledik!”
Biztosak lehetünk benne, hogy meghívásunkat nem utasítja vissza.
Ezért ne csüggedj, testvér, ha nyom az élet terhe, mert maga Jézus az, aki veled halad, és segít vinni a keresztedet. Nézd csak, mit mond a Jelenések Könyvében:
„Mindazt, akit szeretek, korholom és megfenyítem… – és így folytatja – Nézd, az ajtód előtt állok, és zörgetek. Aki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele étkezem, ő meg velem. – Jel 3,19-20.”
Testvérek!
Töltsön el minket a bizalom Krisztus iránt, hogy legyen bátorságunk rábízni életünk minden napját, hiszen Ő már egy összegben megfizetett bűneinkért, amikor irántunk való nagy szeretetének tanúbizonyságaként kiterjesztette kezeit a kereszten, hogy minket magához öleljen. Ennél nagyobb szeretettel sehol sem találkozunk.
Életünk göröngyös emmauszi útját járva ismerjük fel embertársainkban Krisztust.                        Érezzük meg azt, hogy segíteni akar rajtunk. Velünk van akkor is, ha napsugaras az ég, akkor is, ha sötét felhők tornyosulnak fejünk felett, és akkor is, ha nap már lemenőben van.
Hívjuk hát a tanítványokhoz hasonlóan: „ Maradj velünk!” … és hidd el, hogy nem történhet más, csak ez: betér hát , és velük marad. Ámen.