Thaly Lóránt: A szőnyeg.
A végtelenben, tér s időnek
Örök határin messze, túl,
A mindenségnek, múlt s jövőnek
Szövőszékénél ül az Úr.
Szövi száz meg száz emberélet
Szép tarka, hímes szőnyegét,
Hol napfényt sző belé, hol éjet,
Így lesz hol fényes, hol setét.
Szál szálba fonva, vagy bogozva,
Keresztbe szőve át meg át,
Egymás erejét sokszorozza,
És fényt és színt egymásnak ád.
De amint éltünk gyönge szála
Az óriás szőnyegbe fut,
Nem eszmél búja mély okára,
S dicsőségéről mitse tud.
S ha valaki e földről itten
A szőnyeg visszájára néz:
A szíve szinte összeretten,
Oly kuszarajzú az egész.
De fényiben egy szebb jövőnek,
A rokka mellől nézve túl:
Dicső remekmű lesz a szőnyeg,
Mit életünkből szőtt az Úr.

------------------------------------------------

Füle Lajos: A második mérföld.
A második mérföld viszi
előbbre a világot,
s a második mérföld előtt
hányszor habozva állok!
Hiszen az első is nehéz,
mikor magamra nézek.
Lásd, ennyi csak látóköröm!
TE biztos szánva nézed,
URAM, hogy meddő tegnapok
mennyit szememre vetnek...
Megjáratlan mérföldjeit
bocsásd meg gyermekednek!
……………………………………..

Siklós József :BARTIMEUS : „Mk 10,46-52
Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és elég nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, a Timeus fia ült az út mellett. Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: "Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!" Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: "Dávid Fia, könyörülj rajtam!" Jézus megállt és ezt monda: "Hívjátok ide!" Odahívták a vakot ezekkel a szavakkal: "Bízzál! Kelj fel! Hív téged!" Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte tőle: "Mit kívánsz, mit tegyek veled?" A vak ezt mondta: "Mester, hogy újra lássak." Jézus ekkor így szólt hozzá: "Menj el, a hited megtartott téged." És azonnal újra látott, és követte őt az úton. „                                                                                                                        A pillanatot :
Azt kell megragadni! Mikor vakságunkhoz közel jár a fény, a világosság most lehet enyém, A Nagy Vándor most közeleg felém.- Ne hagyj porban, nyomorban, bajban! Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam! Hallgass nyomorult! Te koldus, te senki! Épp elég belőletek már három éve, országutak nyomorult csőcseléke, -A királyságot szervezzük egy végre! Jeruzsálem vár, nincs szükség ma rád! Kushadj a porba, tűnj el, fogd be a szád! Jöjj Bartimeus! Várlak, meggyógyítlak, Mert nincs itt tervem, célom semmi más. Királyságom: szeretet, gyógyulás. Nyíljon szemed, világ, hogy végre láss! S hálaszóra nyílik boldog ajkad, - Csak Dávid Fia könyörülhet rajtad!

---

1Korinthus 16,1–9
A szentek javára folyó gyűjtésnél Pál ezzel a mércével biztatja a korinthusiakat az adakozásra: „ami telik tőle”, ki-ki azt tegye. Az adakozás mércéje leginkább ebben fogható meg ma is. Az özvegyasszonytól, akit Jézus meglátott a templom kapujánál, mindössze annyi tellett, hogy a két fillérjét beletegye a perselybe. Ezzel viszont a legtöbbet tette. Meg is dicsérte őt Jézus a tanítványai előtt e szavakkal: „Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije volt, az egész vagyonát” (Lk 21,3). Nekünk, akiknek több is adatott, csak alamizsnálkodásnak
tűnik a néhány száz vagy ezer forint, amit a gyülekezeti
alkalmainkon a perselybe teszünk. Vasárnap közeledtével gondoljuk át javainkat, s gondoljunk a nálunk szegényebb szűkölködőkre! S miközben megnyitjuk
a pénztárcánkat, hadd nyíljon meg a szívünk is a jókedvű adakozásra! Engedjük, hogy szeressen minket az Isten, azáltal, hogy szeretetből adunk mi is!                                                   Legyünk készek arra, hogy általunk is gondoskodhasson mások szükségleteinek a betöltéséről! Ha így teszünk, tapasztaljuk majd, hogy „nagy és sokat ígérő kapu” nyílik meg előttünk is. Legyünk ennek átélői!