Hogyan gyakoroljuk a közbenjárást .                                                                         Talán soha nem voltak fontosabbak az emberi társadalomban a kapcsolatok, mint ma, legalábbis nem voltunk ennek ennyire tudatában. Valamilyen módon mindannyian szembesülünk ezzel a ténnyel, amikor pl. el akarunk intézni valamit, vagy állást keresünk magunknak, ill. ismerőseinknek...                                                A közbenjárás is kapcsolatokon alapuló tevékenység: valaki(k)ért Valakinél bocsánat, az ítélet elengedésének ill. elhalasztásának a kieszközlése.
Az egyik szókönyv szerint (Bibliai nevek és fogalmak) a közbenjáró „közvetítő személy, aki két vagy több, egymástól elidegenedett ember közt segít helyreállítani a jó kapcsolatot”.
Ez a meghatározás nem teljesen fedi a bibliai közbenjáró fogalmát. A Bibliában ui. sokkal több forog kockán, mint elidegenedés, ill. kapcsolat elromlása. Az egész közbenjárás azért „jött létre”, mert elromlott az „alapkapcsolatunk” a bennünket teremtő Istennel. És ebből sok „bonyodalom” támadt és támad az óta is, amelyek adott esetekben a legsúlyosabb következményt, a pusztulást „vonják maguk után”.
A közbenjáró (k) akkor „lépnek be”, amikor már ki van mondva az ítélet, és nincs mentség látszólag: pl. Mózes, a nagy közbenjáró szembesül Isten jogos haragjával az aranyborjút készítő és azt imádó nép felé (2Móz 32,9–14).
A másik kiemelkedő ószövetségi példa Eszter, a zsidó lányból lett perzsa királyné. Az ő esetében is el volt döntve – visszavonhatatlan parancsba adva – a zsidók elpusztítása. Ekkor kellett közbenjárnia népéért.
Bár a két eset között van különbség (Mózesnek Istennél, Eszternek a királynál kellett közbenjárnia), de megfigyelhetők bizonyos törvényszerűségek ennek a szolgálatnak a végzőinél.
1. A saját érdekeiket teljesen háttérbe szorítva a mások érdekeiért az életüket is kockára teszik, ha kell.
2. Teljesen azonosulnak azokkal, akikért közbenjárnak, még akkor is, ha bűneiket kell magukra vállalniuk (ld. Dániel imája – Dán 9,5–8).-Vétkeztünk, és hamisan cselekedtünk, gonoszságot műveltünk, és föllázadtunk ellened; eltértünk parancsaidtól és törvényeidtől. Nem hallgattunk szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak királyainknak, fejedelmeinknek, atyáinknak és az ország egész népének. Tied, Uram, az igazság, mienk pedig arcunk pirulása: mienk és Júda férfiaié, Jeruzsálem lakóié és egész Izráelé, a közel és távol lévőké mindazokban az országokban, ahová kivetetted őket gonoszságuk miatt, amellyel vétkeztek ellened. Mienk, ó, URam, arcunk pirulása: királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, akik vétkeztünk ellened.”

3. A végsőkig elmennek érvelésükkel (Ábrahám), vagy ha kell, kreatívan adják elő ügyüket (Eszter), hogy elhárítsák a fenyegető veszedelmet.
4. Bár teljesen elkötelezettek a bajbajutottak felé, és szenvedélyesen küzdenek megmenekülésükért, végső soron alárendelik magukat a „fölöttes hatalom” döntésének.
5. Vannak sikertelen közbenjárások is (Ám 7,1–9; Ez 14,13–20).
Mi a helyzet a jelenben? Vannak-e, lehetnek-e ilyen nagy szabadításért közben járó  emberek? Igen.
A Biblia szerint Isten keresi a közbenjárókat. Ezékiel próféta könyve arról tudósít, hogy „Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállana a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam. Ezért kitöltöm rajtuk dühömet, megsemmisítem őket haragom tüzével, fejükre olvasom tetteiket! – így szól az én Uram, az Úr.” (Ez 22,30–31)
Az Újszövetségben Jézus Krisztus az egyetlen közvetítő Isten és az emberek között (1Tim 2,5). Ő tökéletesen betöltötte a feltételeket. Az ő követőiként földi körülményeink között mi is végezhetjük ezt a szolgálatot, is mint az ő munkatársai. Az előfeltétel azonban a krisztusi életvitel, az életszentség. Ez azonban még nem elég ehhez a szolgálathoz (sem). Szükséges hívő önzésünk legyőzése, a krisztusi példa követése, a teljes odaszánás, önzetlenség, és nem utolsó sorban,” szeretet „a mási embertársam felé.
Isten jogos ítélete egyre közeledik a mi világunk, országunk felé is. De ő most is keresi a közbenjárókat, akik odaállnak a résre, Isten elé az országért, hogy megkegyelmezhessen.
„Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az Úr –, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen” – vallja szerető Istenünk. (Ez 18,23)