A KÖNYVEK KÖNYVÉNEK  CSODÁLATA .

Legyőzhetetlen!
Égi dimenziók, örök arányok
Isten diktálta, ember-írta Könyve!
Küzdünk ellened porszemek, parányok...
taposunk vérbe, sárba, könnybe,
és nem bírunk veled.
Te élsz korok felett és föld felett.

Tavaszból őszbe fordul a világ.
Lombjuk hullatják óriási fák.
Az emberiség évezredes tölgye
lassan libegve ejteget a földre
életeket és népeket.
te élsz népek felett és lét felett.

Kezembe veszlek,
és álmélkodva csuda-áhítat
száll a szívemre.
Így olvasta fakó irásidat
Ágoston egyszer... így a reformátor...
S hol egy ezüstszem századok porából?

Eleven-új vagy, s diadalmas-frissen
Szólsz a szívemhez, mintha énnekem
Íratott volna mai nap az Isten.
Úgy változunk mi emberek.
Az apák mások és a fiak mások.
Ma nagyok vagyunk, holnap porszemek,
ma törpe senkik, holnap óriások.
Azt hisszük, még a kelő napba nézünk,
De orvul, észrevétlen este lett.
Te élsz múlás és változás felett.

Hol, aki téged legyőzött,
tér, idő, ember - akárki?...
Hát azok ezreit,
lehet-e megszámlálni, belátni,
akiken te vettél diadalt?
Legyőzött lelkemen
győztesen Te zendíted ezt a dalt.
A Te győzelmed a békém.
A Te diadalod az életem.
Kezembe veszlek hívő áhítattal,
s hatalmad hirdetem.

Te élsz korok felett és föld felett
Te élsz népek felett és lét felett.
Mindenre, amit kérdezve kerestem,
Te győzhetetlen,
Te vagy a diadalmas felelet.

------------------------------------------------
A KÜLÖNÖS RUHA.

Szenvedésed.
Isten-adta ruhád.
Először sehogyan se illik rád.
Úgy találod, hogy nagy neked.
Belenőhetsz, ha békén viseled..

S ha Isten ráteszi áldó kezét,
erőt arra is ád,
hogy úgy viseld végül a szenvedést,
mint drága ünneplőruhát.                                                                                                                   M. Feesche után németből ford. Túrmezei Erzsébet

--------------------------------------------

A LEGNAGYOBB MŰVÉSZET

A legfőbb művészet, tudod mi?
Derűs szívvel megöregedni!
Tenni vágynál, s tétlen maradni,
igazad van, mégis hallgatni.
Soha nem lenni reményvesztett.
Csendben hordozni a keresztet:
Irigység nélkül nézni másra,
ki útját tetterősen járja.

Kezed letenni az öledbe,
s hagyni, hogy gondod más viselje.
Hol segítni tudtál régen,
bevallani alázattal, szépen,
hogy arra most már nincs erőd,
nem vagy olyan, mint azelőtt.
Így járni csendesen, vidáman
Istentől rádrakott igádban.

Mi adhat ilyen békét nékünk?
Ha abban a szent hitben élünk,
hogy a teher, mit vinnünk kell,
örök hazánkba készít el.
Ez csak a végső símítás
a régi szíven, semmi más.
Eloldja köteleinket,
ha e világ fogvatart minket.

Teljesen ezt a művészetet
megtanulni nehezen lehet.
Ára öregen is sok küzdelem,
hogy a szívünk csendes legyen,
s készek legyünk beismerni:
Önmagamban nem vagyok semmi!

S akkor lelkünk kegyelmes Atyja
nekünk a legszebb munkát tartogatja:
Ha kezed gyenge más munkára,
összekulcsolhatod imára.
Áldást kérhetsz szeretteidre,
körülötted nagyra, kicsinyre.
S ha ezt a munkát is elvégzed
és az utolsó óra közeleg,
hangját hallod égi hívásnak:
"Enyém vagy! Jöjj! El nem bocsátlak!“
németből Túrmezei E. átdolgozásában