Hit és látása

  

 

Jézus így szólt hozzá: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”   János evangéliuma 20:29

Ábrahám nem látta Kánaánt, sőt az övé sem lett, hanem jövevény és vándor maradt egész életében ott, az Úr is csak 400 évvel későbbre ígérte meg neki azt a földet - nem látott, mégis hitt.

Ábrahám engedelmes volt, amikor Isten Izsákot kérte égőáldozatul - akkor, amikor már nem volt pótgyereke sem, mert Izmaelt elküldte a pusztába. Az utolsó szálat vágta volna el fia feláldozásával, ami a nagy nép ígéret beteljesedést tette volna teljesen lehetetlenné. Nem volt kiút - mégis hitt. Bár az az egyetlen út, amit el tudott képzelni (Isten fel tudja támasztani a feláldozott gyermeket) nem teljesedett, mert Isten más módját választotta a megoldásnak. Az nem hit, ha mi keresünk megoldást arra, hogy Isten hogyan oldja meg a mi problémáinkat. Boldogok, akik nem látnak - és nem is keresnek megoldásokat - és hisznek.

Jákób hihetetlen hírt hallott 11 fiától, amikor Egyiptomból hazaérve elújságolták, hogy József él. Hihetetlen volt, mert 22 évvel azelőtt látta a cifra ruhát véresen és József azóta sem ért haza. Nem látta Józsefet, de látta a rá jellemző gondoskodással küldött ajándékokat és hitt.

A három héber ifjú tudta, hogy Isten megmentheti őket a tüzes kemence lángjától, de azt is tudták, hogy joga van hozzá, hogy ne tegye meg. Az 50% esély a halálra nem tántorította el őket attól, hogy hűségesek legyenek. Nem tudhatták, mi lesz a történet vége. A hűséget akkor vállalták, amikor nem láttak, hanem hittek.

Tamás látta a feltámadt Jézust, de csak akkor hitt. A többiek elmondása kevés volt neki. Mi nem láttuk, de tapasztaljuk a Rá jellemző gondoskodást és hiszünk. 

Add, Urunk, hogy a látás ellenében is tudjunk hinni!

----------------------

Élet az Úrral

„Nappal kiküldte kegyelmét az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.”

(42. Zsoltár 9. vers)

Sokan úgy gondolják Istent nem, vagy csak alig érdekli a mi mindennapi apró vergődésünk. Így nem is illik a Mindenhatót hétköznapi semmiségekkel zaklatni, csak nagy és magasztos életkérdésekkel járulhatunk Hozzá.

Viszont, a Szentírást olvasva hamar rájöhetünk, mennyire torz istenképet tükröz ez a vélekedés. Hiszen a hithősök egész sora épp azáltal vált példaképpé, mert számukra a vallás és az élet nem volt szétválasztható, sőt legcsekélyebb problémáikkal is Istenhez fordultak segítségért.

Ezért így olvassuk róluk: „Istennel jártak” (1Móz.5:21; 6:9) vagy az „Úr útján jártak” (2Krón.27:6) „az Úr parancsolataiban jártak” (2Krón.17:4; Zsolt 119:32).

Az „Istennel járás” nemcsak a templomi liturgia, az áldozati rendszer megtartását jelenti. Ez a kifejezés azt a képet festi elénk, mikor két ember kéz a kézben sétálnak egymás mellett.

Így mikor a zsoltár szerzője fizikailag ugyan ott bolyong Jordán és Hermon földjén, a Miczár hegyén (7.vers), akkor is Istenhez vágyakozik. Minden lépésnél érzi az Úr szeretetét és kegyelmét és még éjjel is énekel és imádkozik, Megváltójával beszélget.

Az Ige ma tükröt állít elénk, s ha belenézünk a következő kérdés tűnik fel:  

Te mennyire bízol az Istenben?

Fel mered fedni előtte életed legapróbb részletét is?

Felvállalod Őt bármit csinálsz és bármerre jársz?

Meg mered fogni a kezét?

-----------------------------------------

Az ima ereje

„Vigyázzatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek,

mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtlen.”
(Máté 26:41)

Az ima a lélek lélegzése. Nélküle nem lehet keresztény életet élni. Az Istennel való kommunikációban kulcsszerepe van az imádságnak. A bibliaolvasás és az imádság által valósul meg ugyanis a kétirányú kommunikáció Isten és ember között. Ebben a szövegben Jézus arról beszél, hogy a kísértésekkel szembeni védelemben az imának kulcsszerepe van. Ima által lehetünk védve Sátán kísértéseivel szemben. Lukács evangéliuma feljegyzi, hogy Jézus is imádkozott Péterért, mert tudta, hogy Sátán meg fogja őt próbálni: „Monda pedig az Úr: Simon! Simon! íme a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed” (Lukács 22:31-32).

A 19. századi keresztény írónő, Ellen Gould White a következőket írja az imádságról: „Szívünket feltárni Istennek, mint barátunknak, ez az ima. Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem hogy ily módon Istent a szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá.

Mikor Krisztus e földön járt, imádkozni tanította tanítványait. Arra oktatta őket, hogy mindennapi szükségleteiket vigyék Isten elé, és összes gondjaikat őreá vessék. Az az ígérete, hogy imájukat és kérésüket meghallgatja, biztosíték a mi számunkra is. 

Mennyei Atyánk arra vár, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy szüntelenül merítsünk és igyunk határtalan szeretete forrásából. Nem különös-e mégis, hogy olyan keveset imádkozunk?! Isten mindig kész meghallgatni legkisebb gyermekének is szívből fakadó imáját, és mi mégis oly kevés hajlandóságot mutatunk, hogy Isten elé vigyük kívánságainkat. Vajon mit gondolnak a mennyei angyalok a gyenge, elhagyott és kísértésnek kitett emberiségről, mikor látják, hogy Isten végtelen szeretete sokkal többet óhajt nékik adni, mint amennyit kérni tudnának, de ők mégis oly keveset imádkoznak, és oly kishitűek?!

A gonosz sötétsége körülveszi azokat, akik az imát elhanyagolják. A kísértés szavai, melyeket Sátán súg a fülükbe, bűnre csábítják őket azért, mert az ima magasztos kiváltságát nem használják fel állandóan. Miért is vonakodnak Isten gyermekei imádkozni, holott tudják, hogy az ima kulcs a hit kezében, amely megnyithatja a mennyei tárház ajtaját, ahol a Mindenható kincseinek forrásai vannak felhalmozva. Folytonos ima és buzgó éberség nélkül abban a veszélyben vagyunk, hogy hanyagokká leszünk, és az egyenes ösvényről letérünk. Ellenfelünk folytonosan akadályozni akarja a kegyelem trónjához vezető utunkat, hogy a bensőséges imát és hitet nélkülözve, ne jussunk ahhoz a kegyelemhez és erőhöz, mellyel a kísértéseket legyőzhetjük.”(Ellen Gould White, Jézushoz vezető út, Az ima: magasztos kiváltságunk c. fejezetből).

Éljünk az ima nagyszerű, magasztos lehetőségével, hogy rajta keresztül Isten Szentlelke meg tudjon bennünket erősíteni az Úr útján.