„Mert nem az a kipróbált, aki magát ajánlja, hanem a kit az Úr ajánl.”
(Pál apostol 2. levele a Korintusbeliekhez 10. fejezet 18.vers)

Ismerős ajánlása nélkül munkahelyet találni, sőt bármit elérni az életben szinte lehetetlen. S mindez régen sem volt másképp és nemcsak a világban úgy általában, hanem a születő keresztény gyülekezetekben is.

Ennek oka azon vándortanítók megjelenése volt, akikről Pál így nyilatkozott: „ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.” (Apcsel.20:30)

Ahogy az apostol írja; ezek az emberek önmaguk kiválóságát és az apostolok tökéletlenségét hangsúlyozták; „Mert, úgy mondják, a levelei ugyan súlyosak és kemények; de a maga jelenvolta erőtelen, és beszéde silány.” (10. vers)

Erre a vádra válaszolva írja Pál, hogy neki nincs szüksége emberi ajánlásra, egyrészt, mert a Korintusiak személyesen ismerték, másrészt, mert őt nem ember hívta el, és nem ember ajánlja, hanem maga az Úr.

Így idézi Jeremiás (Jer.9:23) szavait: „Aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék.” (17.vers) és utal Salamon szavaira is „Dicsérjen meg téged más, és ne a te szájad; az idegen, és ne a te ajkaid.” (Péld.27:2)

S mit jelent az Úrban dicsekedni? A szövegben szerepel a ’kanon’ kifejezés, melynek jelentése szabályozó, normatíva. Vagyis a keresztény ember életét nem saját szavai, nem is mások szavai hitelesítik, hanem az Isten szabályai szerinti élet.

Ha a mennyországba szeretnél jutni, tégy szert még ma mennyei ismerősre és szerezz tőle ajánlást azáltal, hogy „ama mértéke szerint”, élsz „melyet Isten adott nékünk mértékül.” (13. vers)

---

„Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem. Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülük.”
(139. Zsoltár 13-16. vers)

„A gép forog az alkotó pihen” - hangzik ismerősen Madách Imre, Az ember tragédiája című művének sora, melyben sokak hitetlenkedő véleménye fejeződik ki; ’Elismerem, van Isten, aki megalkotta a világot, de hogy most nem figyel ránk az biztos.’

Hogy is van ez? Tényleg elfordult tőlünk, magunkra hagyott minket a Teremtőnk? A Szentírás úgy mutatja be, hogy Ő nem pihen, a teremtés nincs befejezve a hatodik napon. Persze, már nem új földi fajokat alkot, hanem amire Dávid is utal, az új egyedeket formálja.

S hogy Madách által idézett deista szemlélet mennyire tarthatatlan a Biblia szemszögéből, azt az evangéliumok még inkább bizonyítják. János evangéliumának elején az Igéről (Ján.1:1-3) ír, aki maga az Isten és aki által minden lett, majd úgy folytatja ez az Ige a világba jött (14.vers).

Igen, ez az Ige Jézus. Vagyis Isten nem magára hagyta a fellázadt embert, épp ellenkezőleg, eljött megkeresni, ami elveszett (Luk. 19:10) És ha megtalálja, kijavítja, újjáformálja, újjáteremti az elromlottat.

Ezért olvashatunk arról: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” (2Kor.5:17)

És ezekre a krisztusi elveket élőkre vár az ígéret: „Új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik. Annak okáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben. Akikre az új ég és az új föld vár.” (2Pét.3:13-14)

Ezért a mi Teremtő Istenünk egy szüntelen munkálkodó Örökkévaló Isten, nem lankad, nem fárad (Ézs.40:28). S ma is azon van, hogy felismerjük Őt és munkáját, mely még a bűn által megrontott természet szemlélése kapcsán is lenyűgöző.

Így Dáviddal együtt adjunk hálát neki:

„Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében… Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülük. És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája