1. Amióta megváltottad életem,
azóta van boldogság a szívemben.
Amióta neked adtam mindenem,
Tavaszt hoztál a szívembe, Istenem.
2. Hálás szívvel köszönöm a kegyelmet.
Köszönöm, hogy a barátod lehetek.
A sok próbát/áldást köszönöm most meg néked,
S a szívemben növekvő szent Igédet.
3. Madár dalol, jegenyelomb énekel,
Néped ajkán dicséreted zendül fel:
A mi Urunk, Jézus Krisztus az első,
Az egyetlen mindenható teremtő.
4. Bűnös szívünk sötétségét bocsájtsd meg,
Bárány Jézus szent vérével mossál meg.
Mosd a szívünk, tisztítsad meg egészen,
Néped miatt neved ne érje szégyen.
5. Nyitva már a Szentek Szentje előttem,
Jézus Krisztus nyitotta ki énnékem.
Éjjel-nappal bemehetek meglátni,
Az én Uram dicsőségét csodálni.

---------------------------------------------

Begyógyítod sebeink, elveszed a fájdalmaink
A gyengének új erőt adsz, kegyelmesen megújítasz.
Az áldott orvos közelít, hogy meggyógyítson,
Az áldott orvos itt van, szíved készen álljon!
Begyógyítod sebeink, elveszed minden görcseink.
Tőled nyerünk csak vigaszt, hisz újra helyreállítasz.
Az áldott orvos közelít, hogy meggyógyítson,
Az áldott orvos itt van, szíved készen álljon!

---------------------------------

Csillagvizsgáló.
Van valami szelíd a csillagokban –
Szótlan zsoltárok ismerős dallama jön onnan
s szemeimen át lelkem ölébe csobban.
Van valami szép a csillagokban –
Halkan hívogató isteni szerenád csendülj hát!
s szívemen át hömpölyögj utadon tovább.
Van valami titokzatos a csillagokban –
A hitetlen lélek beleroppan – tengernyi magány –
de hitemmel látom láthatatlan kezeid nyomát. 2006. február. 14

------------------------------------------------

Őszi zsoltár .

Hetek óta egy zsoltárvers kísér, ha ösvényemre sárga levél lebben,
ha őszi lombon át nyár ragyog:
„Éneklek az Úrnak egész életemben. Zengedezek az én Istenemnek
amíg vagyok.”

„Amíg, amíg...” Levelek, évek hullnak. Meddig zengedezhetek még az Úrnak?
Meddig dicsérhetem? Meddig magasztalhatja énekem?

„Ma”! érkezik a felelet utamra pendülő leveleken.

Ma! Mindennap, ameddig tart az élet. Ma! Fakó már a tegnapi dicséret.
Ma! Hisz áldó keze itt van velem, új öröm kísér és új kegyelem.
S amíg peregnek évek és napok, szeretetéből, irgalmából,
mindennap többet láthatok.
Jézus Krisztusban enyém a soha nem halványuló remény!
Sugározó, tiszta fény hull tövisekre, rögökre,
„Éneklek az Úrnak egész életemben” aztán örökre!
Túrmezei Erzsébet (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár

----------------------------------------

Kísértés .

A kék égből halk szellőrezdülésre
úgy hulltak rám aranyló levelek.
Az ősz köszöntött, mert nem vettem észre
s fülembe súgta: „Megismertelek”.

„Kies tavasz hiába indított el,
enyém maradt a szíved ritmusa.
Enyém maradt a dalaid zenéje.
Halálba hull a győzelmes tusa.

Valami nagy tavaszi álom éget,
de lábad ősz avarban botlik el.
Krisztust követnéd, égi fényességet.
de föld kötöz és roskadozni kell.

Csak roskadozz, tündöklő eszményképnek
idétlen, torz valósággyermeke!
Ha majd a kínlódások összetépnek
ájultan hullsz a két kezembe te;

S az őszi erdő újra dalra zendül,
sebzett szívedre száz szépség szakad.
Nem, nem én nyújtom ki a kezem érted…
Sápadtan, sírva visszajössz magad.”

Hallgatva mentem, át a néma kerten
és minden fájt: a cél, a szép, a rend,
melyet én, nyomorult, kitűzni mentem,
hogy elmaradjak roskadozva lent.

Minden úgy fájt. De akkor jött a Mester.
Karjába vett, mint síró gyermeket.
Szava szelíd kötés volt sok sebemre:
„Ne higgy neki! Hisz elvégeztetett!

Ősztől és a téltől, minden ellenségtől,
önmagadtól is megmentettelek.
Hasztalan hullnak kéklő messzeségből,
Szívedre a sárgult, őszi levelek!”
Túrmezei Erzsébet (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

--------------------------------------------------

Vallomás . Zsolt 32:5,- Vétkemet bevallom néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak - és te elvetted rólam bűneimnek terhét. Szela Szereti az irgalmasságot és ítéletet; * az Úr irgalmával tele a föld. **

Ma itt az ősz. S te újra nyílsz szívemben, te húsvét-szülte tavaszi csoda,
bár hervadtál, míg elsuhant felettem a nyári álmok végtelen sora.

Uram, tudod, hogy mennyire szerettem bűnök csalóka, vibráló tüzét;
közel Hozzád, de mégis elveszetten, hamis gyöngyökből fűztem rút fűzért.

Lélektelen kövekből építettem oltárt magamnak, s bálványszobrokat.
Színes palástba bújt csaló szívemben álarc mögé sok bűnös gondolat.

Csodád felől, ó, hányszor ölt a kétség, csak azt becsülve, mit a test szeret,
de most lettél azóta nekem érték, örök tavasz mulandó ősz felett.

Ma itt az ősz. Lassan lehull a lomb már, lehull szívemről a titok-palást,
s míg újra szól az örök drága zsoltár, Uram, fogadd e fájó vallomást.
Balogh Miklós (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)

------------------------------------------------

Tanít az ősz.

Testvéreim! Nyarunk elillant,
mint szélben száll a pára…
Jön, lépeget felénk az Ősz
komoly, nagy számadásra.

Testvéreim! Dús ágainkról
lehull a lomb maholnap.
Marad gyümölcs a fánkon?
Vagy minden porrá porlad?

Testvéreim! Sok gyűjtött kincsünk
veszendő és molyette?
Az Ősz – ha kéri, nem lesz
igazgyöngy egy se benne?

Testvéreim! A hervadásnak
pecsétje ég szívünkben…
Hogy állunk ősz elébe?
Remegve vagy derűsen?
Gerzsenyi Sándor (Balogh Debóra füzetéből, Kolozsvár)