A Lélek ünnepén A Lelket lesem én. A Lelket, amely több, mint költemény. A Lelket, amely sosem volt enyém. A Lelket, amely sosem lesz enyém. A Lélek ünnepén Szomorúan zendül egyetlen igém: „Hogy születhetik újjá, aki vén?”…

 IGAZ BESZÉD HITEM DOLGÁBAN

Most vallani kell, végsőt vallani. - Volt-e hited egy szikra bárcsak? - Pár porszeme reámtapadt Hívő lelkek virágporának. - A virágporral mi lett, mondd meg?! - Áldozatul esett esőnek. Sokszor éreztem idegennek, De néha áldott ismerősnek. - Jézusoddal hogy mint volt dolgod? - S ha. Ködös volt, ködös valami. Legtöbbször a Szépségben láttam. Nem tudok róla többet vallani. - Istent, mondd, érezted-e mint Atyát?- Mutatott néha tiszta utat. De kinek ő csak itt reménye: Minden embernél nyomorultabb - S a Szentlélek szállott-e rád Valaha is szelíd galambként? - Ó ez igaz. Hogy írtam volna Nem önmagamtól annyi költeményt? - A bűnnel, a bűnnel hogy állasz? - Bántam sokszor – most már nem bánom. Kényszerítőn szükségszerű, S magaménak azt sem találom. - De te hirdetted a Kegyelmet! - Most azt mondanám: szent véletlen. Akkor is megduzzadt bennem a szó, Jaj, ha bárkit félrevezettem.

- Hiszel-e a Feltámadásban? - Hagyjátok ezt a bús-édes mesét. Dante vándorolt három túlvilágban. Nekem az ösvény síromig elég.                 / 1936.  /

 GONDOLATOK AZ IMÁDKOZÁSRÓL

Ma este sok kérdés tépett, szaggatott. És egyre sem jött mentő felelet. Testvér, Te hogy gondolod ezeket? Miért imádkozol?… Hogy kiért, tudom: gyermekeidért, És apjokért, a Te jó uradért, Minden testvéredért, És magadért legutolsó sorban. De mért, de mért? Hiszed, hogy aki ott fenn sátoroz, S világokat tengelyük körül Forgatja örök-egy forgással, Akihez a Te imádságod szárnyal: Mi kicsiny dolgainkat számon tartja? Mit tudod Te, mit tudom én, Mit tudjuk mi, mi az Ő akaratja!… Amit elvégzett, meg kell hogy legyen, Változtat-e azon ima, fohász, Imádkozzál bár völgyben, vagy hegyen, Vagy tenger fenekén?… Ó, de ugye a remény, a remény? Vagy talán Te is úgy imádkozol, Mint én, mint én? Hitetlenül, süketen és vakon, Csak, mert valamit még próbálni kell, S mert mást nem tudok, hát imádkozom, Mert különben a szívem megszakad. Ó tudom, Te nem így imádkozol Az érzéketlen csillagok alatt.

Kolozsvár, 1923. január 11.  

ÜNNEPI SÓHAJ         

Félős szeműnek nyújtani,

falhoz szorultnak juttatni,                                          

pénzhez gyávulónak adni

darabokban és egészben

Jézust bátran és merészen!

Hidegen önzőt kérlelve,

céltalan fut rót terhelve

csillogva és tűzzel telve,

hogy átjusson a Karácsony

a mammonból fonott rácson!

Angyali puha pillanat

a célként benned megmarad,

mint bilincs törik a harag.

A munka többé nem robot,