Krisztus megérintése hit által
Mivel pedig Istennek ezek az ígéretei
szent, hiteles, igaz, szabad, békés és minden jósággal teljes igék, ebből
következik, hogy a lélek, amely szilárd hittel ragaszkodik hozzájuk, velük
annyira egyesül, sőt azokat olyan mélyen szívja magába, hogy nemcsak
részesedik, hanem megtelik és megittasodik azoknak minden erejével. Ha ugyanis
Krisztus megérintése gyógyított (Mt 9,20; 14,36), akkor ez a finom lelki
érintés, sőt Isten igéjének ez a felszívása mennyivel inkább közli a lélekkel
mindazt, ami az igéé. Ilyen módon tehát Isten a lelket egyedül hit által,
cselekedetek nélkül, igéjével igazítja meg, szenteli meg, teszi igazzá,
békélteti meg, szabadítja meg, és tölti be minden jóval. És így igazán Isten
fiává teszi, ahogyan János l,12-ben mondja: "Hatalmat adott nekik, hogy
Isten fiaivá legyenek, - azoknak, akik hisznek az ő nevében. És ezek után a cselekedetei is változva, Istenszerintire
,követik a megtért, keresztyén embert. .
Alázatosság
- Az alázatosság nem ismer megaláztatást.
- A kevély bolondja az egész világnak, az alázatosnak bolond az egész világ.
- Minden erő az alázatosságban áll, miután minden kevélység gyengeség.
- Alázatosság a lélek ékessége.
- Alázatosság a bölcsesség alapja.
- Tűzben próbáltatik meg az ezüst és arany, a kedves emberek pedig a megaláztatás kemencéjében.
- Uram, nagyon megaláztak! Segíts hogy önmagamat tudjam megalázni!
- A nagysághoz vezető út: Akarj kicsiny maradni!
- Az igazi nagysághoz az út mindig a mélybe vezet.
- Diogenész:
- Megtaposom Platón
gőgjét!
Platón: - Igaz hogy megtaposod, de egy másik gőggel! - Az alázat kész az Isten akaratát cselekedni. Az ÉN szeretné ezt a látszatot kelteni, és ennek a leple alatt a maga kénye-kedve szerint élni.
- Minél jobban megalázkodol és engedelmeskedsz Istennek, annál bölcsebb és békésebb leszel mindenben.
- Miért nyom le Isten keze olyan sok embert? Mert sokakra úgy talál rá, hogy állnak és csak kevesekre akik térdelnek. Góethe.
- Istennel járva Uram, lelki sebeimre gyógyírként hat Igéd. Szelek szárnyain hordod, ki Reád támaszkodik. Márton Éva
---------------------------------------------------------
Békesség
- Annyi baja és nyugtalansága van az embernek, mint amennyire ragaszkodik ehhez a világhoz.
- Először benned legyen békesség, utána lecsendesíthetsz másokat is.
- “Ne annak örülj, ha minden sikerül, hanem ha a sikertelenséget békével tudod elviselni.”
- “Érdekes természeti törvényszerűség, hogy az a három érték - a boldogság, a szabadság és a lelki béke- , melyre a legjobban vágyunk, csak úgy lehet a miénk, ha másoknak osztogatjuk.”
- “És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké.” (Ésa 32:17)
- “Békét csak akkor sugározhatsz, ha tebenned is megvan.”
---------------------------------------
Elhívás
Ne kérdezd: Kaptam-e elhívást? - hanem valld: Az Úr tanítványa vagyok.Ne kérdezd: Meddig várhatok még? - hanem: Mikor kezdhetek hozzá?
Ne mondd: Alkalmatlan vagyok: hanem: Az Jézus alkalmassá tesz!
Ne mondd: Lám, mi mindent feladtam! - hanem: Íme mennyit nyertem!
Ne kérdezd: Helyeslik-e lépésemet: - hanem: Istentől lesz jutalmam.
Ne mondd: Félek a küzdelemtől, bajoktól. - hanem tudd: Isten ereje erőtlenségeinkben nyilvánul meg. Így vallott Studd Károly, a 19. Század áldott és kipróbált misszionáriusa. HEROLD
---------------------------------
Elveszettség
- Mindenki elveszett, aki nincs a helyén.
- Honnan tudhatnám én - mondhatná valaki: helyemen vagyok-e vagy sem?
Ha van valami közös jellemzője a XX. század emberének, akkor ez: nem találja a helyét. Szüntelenül azt hiszi, máshol vagy mással, vagy másként jobb volna. Úgy forgatja az életét, mint lázas beteg a párnáját, pedig a láz nem a párnában van, hanem őbenne.
Most Isten Lelke keres bennünket: hogy amíg magunkra és Atyánkra ismerünk: hazataláljunk, és békességre jussunk Nála., Dr. Gyökössy Endre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése