Szenvedése után sok
bizonyítékkal meg is mutatta ezeknek, hogy ő él, amikor negyven napon át
megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól.” (Ap csel.
1,3)
I.,-A felolvasott első szava a szenvedésről beszél. A Biblia tanítása
szerint a szenvedés az emberi élet része. Nem lehet elkerülni, kispórolni az
életünkből. Az ember persze szeretné az életét úgy szervezni, hogy ne legyen
benne szenvedés, a bennünket körülvevő világ megpróbálja elhitetni az emberrel,
hogy ez lehetséges is, a fenti Ige viszont arról beszél, hogy Jézus az Isten
fia vállalta a szenvedést.., hogy egész földi életében, különösen halálában
szenvedett érettünk. Isten azért rendeli a szenvedést az életünkbe, mert így
fejlődik a lelkünk. Ahogy a test izmai megerősödnek, a mozgástól és a fizikai
erőfeszítésektől, úgy lelkünk edzéséhez is hozzátartozik a szenvedés a próba. /”Teher
alatt nő a pálma „–mondják/
II.,-Az Ige csodája, hogy a szenvedés után Jézus
megmutatta tanítványainak, hogy ő él. Lehet, hogy sok mindenen keresztül
mentél, betegségen, csalódásokon, fájdalmakon. Lelkedben sebeket és sérüléseket
hordozol, de az Isten kegyelme, hogy élsz, és nem roskadtál végkép össze terheid
alatt, hanem volt és van erőd felállni és újra kezdeni, új erővel, új hittel.
III.,-A szenvedéseket átélt Krisztus az Isten
Országáról beszél. Az emberi szenvedés értelme, célja az Isten Országa. A
szenvedés megérleli a vágyat az Isten országa elérésére. Az Isten országa pedig
vigasztalja a szenvedőt, hogy „a miket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz
a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik.” Ámen
-----------------------------
Némelyek abban a tévhitben ringatják magukat,
hogy Isten eredetileg nem adott feladatot az embernek, s a munka a bűneset
következménye. Ez a meglátás helytelen, hiszen Isten az első embernek azt a
feladatot adta, hogy őrizze és művelje az édenkertet. Az viszont tény, hogy a
méltatlanná vált ember részére Isten megnehezítette a munkát, így az már
fáradságos és orcánk verítékével végzendő munka lett. Pál apostol a linkséget
és némelyek tekergését látva nagyon keményen fogalmaz: aki nem dolgozik, az ne
is egyék.
Sajnos a semmittevésre hajlamos emberek mindig
voltak és vannak, ők azok, akik nem tudnak és nem is akarnak következetesen
dolgozni, akik számára mindig hülye a főnök. Ők azok, akik nem gazdagítják a
munkaadót, tehát nem dolgoznak neki. Természetesen vannak beteg, munkaképtelen
emberek, akik örömmel végeznék dolgukat, de nem tehetik. Nem róluk beszélek.
Vannak, akiket leépítettek munkahelyükön, szívesen keresnének új állást, de
koruk miatt nem találnak, nem róluk van szó.
Mégis kikről van akkor szó? Ezt egy katolikus
lelkésztől hallott történettel szeretném érzékeltetni. Egy „szegény „ember
megkereste a lelkészt azzal a „határozott” felkéréssel, hogy adjon neki pénzt,
hiszen a szent Antal perselybe ilyen célból gyűjtenek adományokat. A lelkész
seprűt adott az atyafi kezébe, hogy némi tevékenységet végezzen, de a felvágott
nyelvű testvér fenyegetőzött, hogy feljelenti a püspöknél, mert a szegények
perselyéből nem ad neki a pap. A lelkész azt válaszolta: igen, a szegények, és nem
a restek részére van a persely.
Kerti munkám közepette azon gondolkoztam, hogy az
unalom minden rossznak a melegágya, hiszen a naphosszat való padon ücsörgés
fáradságát azzal oldja az ember, hogy kipletykálja a másikat. Amikor
mindent észrevesz és megkritizál a másik, mert van rá ideje. Amikor a
munkanélküliek arányát százalékban meghatározzák, akkor a munkaképes lakosság
hetvenöt százalékától visszafelé számolnak, hiszen a lakosság negyede nem
kapható következetes munkára. Végre vegye komolyan az ember: nem tétlenségre,
hanem feladat végzésére lettünk teremtve, végezzük tehát munkánkat jó szívvel
és szeretettel abban a szellemben, hogy az Istentől rendelt feladat, s
végezzük, mert a munka nemesít. Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése