Ágyék vallomása,

Illetlen a téma? Illetlen a vétek!
Hírből sem ismerjük a tiszta szemérmet.
Legyintünk „Pohár víz!” (Divatnak hódolva
feledjük, hogy testünk Szentlélek temploma!)

Úton-útfélen, ha bárhová is nézünk:
ágyék-központúvá torzult emberlétünk.
Már óvoda-bálon kezdődik a téma;
házibuli jelszó: „Meg kell lenni még ma!”

Kirakatszerelem, hogy mindenki lássa;
gyermekáldás helyett - tabletták varázsa.
Partnerválogatás, „kísérleti telep”?
Isten rendje: Ketten új eggyé legyenek!

Sok válási árva, otthontalan élet…
Zsarnoki hatalma a vágynak, a kéjnek…
Bocsásd meg, Úristen, ifjúságom vétkét,
terítsd rám bűntörlő palástod fehérjét,

tékozló fiadra kegyelmed palástját,
rút mezítelenségét hogy többé ne lássák.
Teremts, Uram, bennem rendet, szabadságot,
ajándékozd nekem fénylő tisztaságod!
Siklós József (Hozsannázó napok, III. kötet, 610. old.)

………………………………………………..

Jeruzsálem siratása.
,, Jeruzsálem, Jeruzsálem, ki megölöd a prófétákat… hányszor akartalak egybegyűjteni…”                    Máté,- 23,27

2.
Nem használt néked, - vigasz volt,
vagy ostor – a prédikáció,
a prédikáció.
Kemény vagy, mint a szikla, és nehéz, akár a só!
Most kérve kérlek, jajgatok, talán
meghallod keserű dalom,
talán e jajból szívedig elér
az érted égő fájdalom?
Egy ország hallja meg sírásomat,
s hogy érted szenvedek.
Mit bánom én, ha csúffá teszlek is,
kiteregetem szennyesed
Mit bánom én, ha megkövezel is,
mint Jeruzsálem megkövezte,
ki hozzá küldetett.
Nem hallgathatok. S most kétségbeesve
E versben sírok érted,
hátha ettől meglágyul kő-szíved
s tán ezt jobban megérted?

3.
Ó, mennyit birkóztam veled már,
te óriási, lomha szikla!
Úgy nehezülsz, akár a hegy,
kínlódó vállaimra.
Nyögve emellek. Megfeszül
testemben az izom s a lélek:
százados, fülledt fekhelyedről
ha kigördíthetnélek!
S ha mozdulsz is, (már azt hiszem
hogy indulsz, indulsz vége)
csak visszahullsz megint a régi
halálos tespedésbe.
Örök harc ez, mint Sisiphus
meddő kőgörgetése.
Félek, egyszer alád esem
és agyonnyomsz, akár a férget,
Ó Jeruzsálem, megölöd te
előbb-utóbb a prófétákat,
kik viaskodnak érted.

4.
Már gondoltam, alád gyűjtök
minden próféta-átkot,
mindent, mit bárki Isten-küldött
elsírt, vagy elkiáltott.
Alád gyűjtöm, mint puskaport,
hogy felrobbantsalak,
hadd tűnjön ki, ami arany
s hadd repüljön szerte belőled
a hitvány salak!

Már gondoltam, elhagylak, mint a pásztor
az örvénybe hullt nyájat,
hisz úgyse tud rajta segíteni,
és már halálrafáradt.
Elhagylak! Ha te konokul
veszni akarsz, hát vessz el!
De tart a Küldetés, a nagy Parancs:
az Isten nem ereszt el
Maradok hát s gyötrődve látom:
Rajtad a rohan, vad
idő hogy pusztít… Jaj, pásztor vagyok
s számot kell adnom rólad!