Ő pedig
felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden
igével, a mely Istennek szájából származik.” (Máté evangéliuma 4. fejezet 4. vers)
Egy ember a körülményektől függően átlagosan 4-6 hétig bírja
élelem nélkül. A hosszú böjt következtében leeshet a vércukorszint, melynek
folyományaként fejfájás, szédelgés, koncentrálóképesség romlása, zavartság,
görcsök és kóma is felléphet.
Ha valaki nem alszik eleget, csökken a teljesítőképessége,
ingerültté válik. Négy nap múlva már hallucinálni kezd, majd tíz nap után olyan
súlyos egészségkárosodást szenved, melynek vége halál.
Víz nélkül maximum 3-4 napig bírja az ember. Bár már enyhébb
folyadékhiányos állapotban is fejfájás, gyengeség, zavartság jelentkezik.
Súlyos kiszáradás esetén pedig szintén várható, hogy a létfontosságú szervek
felmondják a szolgálatot és bekövetkezik a halál.
Egy ember - a búvárokat leszámítva - átlagosan fél- másfél
percig bírja levegő nélkül. Ezután ájulás következik, majd az agy négy és fél
percen túl visszafordíthatatlan módon sérül, végül öt perc múlva beáll az
agyhalál.
S mi a helyzet a mentális dolgokat illetően?
Mivel társas lények vagyunk, mit gondolsz, meddig bírnád egy
luxuslakásban egyedül, hermetikusan elszeparálva a külvilágtól (se mobil, se
pc, se wifi!) és megfosztva minden társas kapcsolattól (sem ember sem állat,
sem növény)?
S ennél egy súlyosabb kérdés:
Mondd: Meddig bírod Isten nélkül?
„Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk.” (Apcsel.17:28)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése