“Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem a mim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!” (ApCsel 3,6)

Egy csodálatos gyógyítás történetnek lehetünk a részesei, ha elóvassuk a történetünket. Péter nem mindennapi csodával gyógyít, figyeljünk csak: aranyon és ezüstöm nincs, de a Názáreti Jézus Krisztus nevében mondom, kelj fel és járj. Ahhoz azonban, hogy megértsük a csodát, szükség az előzményeket is megnéznünk. Jézus ígérete szerint elküldte Szentlelkét követőinek, és mintha kicserélték volna őket! Péter prédikált, és több ezer ember hallotta őt és hitt a szavainak és együtt dicsőítsék Istent. A félénk tanítványok immár bátor hitvalókká lettek, akik csodákat tettek, ahogy a mai történetünkből is kiderül. Vajon mi észrevesszük ezeket az életünkben, hogy van csoda, vagy csak átsiklunk a mai történetünkön, mondván, hogy ilyen nincs. De Igen vannak ma is, a 21. században is vannak csodák, csak észre kell vennünk. Hogy hogyan?- kérdezhetnénk. Úgy ha emlékezünk a Jézusi ígéretre, hogy Ö ott van mellettünk és Pünkösdkor elküldte nekünk a Szentlelkét és igy mi is hitvaló keresztyén emberré válhatunk. Igy nekünk is más lesz az életünk és észrevesszük a  csodát, hogy van gyógyulás Krisztus által nem más által csak általa meggyógyulhatsz, és megváltozhat az életed, ha hiszed. Legyen e mai történet tanulságos számunkra, imádkozzunk a betegekért és mindenkiért, hogy minél többen tapasztalják meg a csodát és velünk együtt dicsérjék az Urat. Ámen!

-------------------------

„Mindnyájan pedig, akik hívének együtt valának és mindenük köz vala” Ap. csel. 2,44

Napi ige: Ap. csel. 2,42-47

Egységben az erő. Ez egy jól ismert igazság, amit nagyon sok tapasztalati valóság bizonyított már a történelem során. Az egység viszont olyan érték, amely nagyon törékeny, könnyen elveszíthetjük. Az első emberpár harmóniában, úgyszólván egységben élt Istennel és a teremtett világgal, azonban a kísértő megbontotta ezt az idilli állapotot. Az ő munkája pedig az évezredek múltával sem változott, továbbra is maradt az a szétdobáló (diabolos), amely álnokul és sokszor észrevétlenül befurakszik a legösszetartóbb közösségekbe is. Ezt követően pedig egymás ellen hangolja az emberek gondolatait mindaddig, amíg a családi, baráti, gyülekezeti vagy egyéb kapcsolatok meg nem szakadnak. Mit tehetnénk mi ellene? Felvehetjük vele a harcot, de idővel kiderül, hogy saját erőnkből csak kisebb sikereket érhetünk el, a döntő győzelem így, sajnos mindig az övé lesz. Két választási lehetőségünk marad: vagy leszünk a szétdobáló játékszerei vagy hittel fordulunk ahhoz, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Ez a hit tette lehetővé az első gyülekezet számára is azt, amit a mai ige elmond róluk: „Mindnyájan pedig, akik hívének együtt valának és mindenük köz vala”. A legnagyobb kapcsolópont ezeknek az embereknek az életében a Jézusba vetett hit volt. Ez pedig olyan értékkel bírt bennük, hogy minden más jelentősége eltörpült mellette, így tudtak mindenen megosztozni. Ennek ismeretében az első kijelentése ennek az áhítatnak csak féligazság, mert az igazi erő abban a Jézus Krisztusban van, aki ezt az egységet létrehozza és megtartja. Fordulunk hozzá hittel és bizalommal. Ámen!

-----------------------------

„Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték a többi apostoltól: Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?” ApCsel 2,37

Olvasandó: ApCsel 2,37-41

A vád, mely Péter prédikációjában elhangzott (23. és 26. v.), eltalálta a hallgatók szívét és miután megkeresztelkedtek, háromezer lélek csatlakozott a tanítványokhoz. Péter igehirdetése tehát hatásos volt. Úgy gondolom, hogy ennek minimum két oka van: Szentlélek tette képessé az apostolt a szólásra, ugyanakkor személyesen ismerte Krisztust.

Vajon mennyire hatásos a mi beszédünk? Ha nem övezi kellő érdeklődés, vajon mi lehet az oka? Talán önmagunkban bízunk, és nem kérjük Isten Lelkének erejét, vagy nem ismerjük eléggé Krisztust, nem olyan személyes a kapcsolatunk Vele, mint Péternek volt?  Vajon beszédünkben mennyit szólunk önmagunkról, és mennyit Istenről? Mit teszünk annak érdekében, hogy hatásosabb legyen szólásunk?

A Wall Street Journal néhány évvel ezelőtt készített egy felmérést nagyvállalati felsővezetők körében arról, hogyan érzik magukat, mialatt kollegáik előadásait hallgatják. Az eredmény igen lehangoló: 84 százalékuk unatkozott, majdnem elaludt, és csupán 3 százalékuk tartotta érdekesnek és érdekfeszítőnek az előadást. A kérdés számunkra is feltevődik: igehirdetéseink, baráti vagy hétköznapi beszélgetéseink, bibliaóráink, áhítataink mennyire találják szíven a hallgatót/olvasót?  Lehet, hogy van egy harmadik dimenziója is a sikertelenségnek, ugyanis, ha „angyalok nyelvén szólok is, de szeretet nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc és pengő cimbalom.” Ez a szeretet fedezet és garancia arra, hogy beszédünk nem marad a szavak szintjén.  Ámen!