A kopár fa ,-(Antal Ferenc)

Láttam egy fát, Magas volt és kopár, Ágai közt elsurrant  A szellő,   
 S átröppent felette A madár. Szomorú volt a kép, Kopár fa, levéltelen,.                                                                Az élete reménytelen.

A nagy életerdő sűrűjét Életfák sora tölti be,
Egyik virágba borul, Másikon már gyümölcs virul.
Egyik zöldell, Életet lehel, Másik kopár,
Ó, jaj, Reá már az elmúlás vár.

Embersorsok erdejében Élünk mindannyian,
Mert megszülettünk. S míg itt vagyunk,
Amíg el nem megyünk,Teremnünk kell, teremnünk!

Talán ma, Talán holnap,
Amíg el nem megyünk, Alkotónknak kell
Jó gyümölcsöt teremnünk,Hogy kopár fák ne legyünk!

-------------------------------

Ami megmarad... (Dénes Ferenc)

És elmúlik minden, mit önző szíveddel
itt lenn megszerettél és megcsodáltál:
régi életed zilált kerete, tüskés bozótja,
csalfa reménye, fájó szerelme, ábrándos álma,
s a féktelen, ifjú tombolások...
tavaszok, nyarak, bánatos őszök;
mind, mind elmúlnak. Sárguló lombok
zizegve hullanak lábaid elé, megadva maguk...

Elhagy a barát és ellenség is elhagy...
az élet minden édes melege megfagy,
elszáll a nap, röppenek az évek,
elnémul ajkadon az örömének,
virágillattal együtt száll el
a gyermekcipős, gondtalan élet...
Ifjú álmok mézédes nedűje
s a férfikor dele, fénye, ereje,
temérdek terve, - elmúlik mind.
Ruhád kopik, az arcod ráncos lesz,
sima homlokod gondok, félelmek, könnyek,
fájdalmak ekéje szántja...
görnyed a hátad és vézna lesz a tested...
nehézzé válik durva, nagy kereszted,
s ha leroskadtál kereszted alatt,
mentő kezek éretted nem nyúlnak...
S mikor mindezek végképp elmúlnak,
közeleg a leszámolás napja.
Akkor majd úgy látod, semmid sincs:
Mit viszel magaddal?
Ha minden elmúlik, mi marad neked?

Megmarad könnyed, mit másokért sírtál.
Sóhajod, mit zokogva égbe bocsátottál
betegek, bénák kórházágya mellől.
Megmaradnak az égő, hő imák,
simogató, könnytörlő kezed
elfelejtett jótéteményei...
megmaradnak vigaszszavaid, lelkedben
a lángoló, szent hit,
sebkötözésed, önfeláldozásod,
alamizsnát nyújtó forró szívjóságod. -
És lelkedben az igaz szeretet!
AZ MARAD MEG, AMIVÉ KRISZTUSBAN LETTÉL.

AZ MARAD MEG, AMIT KRISZTUSÉRT TETTÉL!

---------------------------------------------

Hozzád kötötten – mégis szabadon!

(Tiele -Winckler Éva (Fordította: Túrmezei Erzsébet))

Elhívtál! – Mérhetetlen kegyelem!
Szolgálatodra! – Drága kiváltságunk!
Szereteted érezve szüntelen,
ha Te vezetsz, béke útjain járunk.

Csak egyet követelsz tőlünk: „hűséget.”
Jele engedelmesség, bizalom,
magunk új meg új átadása néked,
Hozzád kötötten – mégis szabadon!

---------------------------------------

KÖSZÖNÖM, ISTENEM!   (Dénes Ferenc)

Hogy szent szíved bús könnyeimre még mindig figyel,
s áldott szavad hangzik még felém…
Hogy utamon nem hagysz magamra,  nem ölsz meg, mint halálra méltót,
de megtapostad ama régi kígyót,  mely tönkretette emberéletünk…
Hogy szívemben van égő vágy utánad,  hogy mindent, mindent megtalálok nálad,
mire szükségem van…
Hogy bűneimet még meg tudom bánni,  az elveszettek sorsát tudom szánni,
hogy szabad sírni, szabad mosolyogni,  s gyarló életemet Tehozzád vonszolni,
hogy egedből még rám ragyog a nap,  s aki hozzád jön, mind kegyelmet kap…
Hogy van még ruhám és van kenyerem,  hogy van még IGE és van KEGYELEM,
s hogy e kegyelemből,  Fiad érdeméért  – ígéreted szerint –
a mennyet elnyerem:  KÖSZÖNÖM, ISTENEM!

-----------------------------------------