ELŐSZÓ HELYETT

És elindultam, mert indulni kellett. Ahogyan téli reggeleken a
csoszogó bakancsok viszik a szikár arcú öregeket a
korai marhakúrálásra, úgy vittek fűzetlen éveim
túl már a férfikor pár lépcsején, s az úton
batyumból ki-kilógott, mint ama
bakancsokból a kapca,
egy-egy kökényektől
pelyhedző kivájtszemű domb,
egy-egy szederjessszélű havasi táj.
És mentem, kicsavart nyakkal utamon,
utánam csaholtak a fenyvesek, mint gazdáját féltő eb, szívemen
már akkor volt egy-két seb. De menni kellett,
s hogy visszataláljak -mivel kenyerem nem volt -szúette
bölcsőm megőrzött darabjait szórogattam el az úton.
Mert menni kellett, ez volt a fátum,
bár nem nógatott senki.
És vagyok tíz év után is a túlsó part,
a Dunántúl, (egy kényszerrezervátum),
a szülőföld könnyeivel küszködő-kesergő indiánja.

------------------------------------

A győzedelmes élet.

Mit tudsz róla? ... Ismered? Megpróbáltad már élni?

Nehéz! ... De nem lehetetlen... -Titka az erőben rejlik:

amit imában kell kérni. A győzedelmes élet:

nem csak szándék, remény. -Örökös harc önmagad ellen,

amiben – észrevétlenül kristályosodik a jellem.

A győzedelmes élet... Nem csak a jövőbe való nézés,

a jelen szenvedése, öröme. -Hidd el, számodra is ez lesz...

A mennyország küszöbe. 1970. 03. 10.

-------------------------------------

A keveset is áldd meg, Jézusom

Amit én tudok Rólad, még nagyon kevés...

Terített asztalodon csak morzsa-szedegetés.

Szabad szemmel a déli napba nézés,

S titkaid erdőjében ösvénykeresés.

Amit én tudok Terólad, nagyon kevés.

Még nem hitalap...Hajszált eresztő gyökér,

Ami, ha majd megszentelt talajodba ér:

Akaratod szerint nő, lombosodik, él.

És akkor...Ha megértem, élem igédet...

Rügybe fakasztod gyermeki hitemet.

S harmatként szórod rá békességedet.

Mindezt kegyelemből...Mert szeretsz engemet.

Hajolj le hát hozzám. Nyisd ki szirmaimat,

Hogy be tudjam fogadni áldásaidat.

S ne csak kérjem. Értsem is csodáidat.

A legnagyobbat..., hogy hallod imáimat.

1972. 05. 20

-------------------------------------

A Krisztus igája

Nem két hosszú és két rövid fa

vassal határolva.

Nem ábránd-kocsit húznak vele

virágzó pázsitra.

Nem is emberek faragják azt

hitvány, csomós fából.

Nem sebez, nem folyik vér nyomán

sohasem a vállból.

Nem is egy darab száraz kenyér

mit nevében adok.

Nem azok a jótettek, melyért

dicséretet kapok...

Amellyel mindig bírod tűrni

élted szúrásait.

Mellyel betömöd naponként a

szenvedés árkait.

Krisztus igája többet kíván,

mint sírni sírókkal.

Sokkal többet, mint bólogatni

folyton jajgatókkal.

Az Ő igájával nem lehet

bérc fölött repülni.

A Krisztus igájában el kell

énünknek törpülni.

A Krisztus igája nem tétlen,

örök csoda-várás.

A Krisztus igája részemre

áldott szív-kitárás.

Krisztus igája az én sorsom,

Mit kedvvel hordok.

Mert könnyű és gyönyörűséges,

nem bántanak gondok

A Krisztus igájával én

Krisztus útját járom.

Mellyel más utakat kerülök,

azokra nem vágyom.

Mellyel megbocsátok, ha fáj is

a szeretetlen tett.

Mellyel azt vallom, hogy boldog az,

ki békességet vet.

Húzzad te is, mert viselője

kibír minden terhet.

Húzzad te is, mert hordozója

öröklétet nyerhet.

Húzom én is, mert minden terhe

nekem gyönyörűség.

Húzom én is, mert érte a bér

nékem-az üdvösség.

1948. 10. 04

-------------------------------------