Fil 3, 7-8,- De én mindazt, ami nekem nyereség volt, a Krisztusért kárnak ítéltem. Sõt ezen felül most is kárnak ítélek mindent, az én Uram Jézus Krisztus ismeretének mindent túlhaladó nagyságáért. 

Pál minden drága kincse veszendõbe ment. Most így szól: „Mindent kárnak ítéltem" - mindent, ami nekem olyan értékes volt. A befejezett múlt idõvel, amit itt használ, azt fejezi ki, hogy ez az ítélete végleges és így is marad. Nem mindenki ad fel annyi mindent megtérésekor, mint Pál. Õ egyszerûen mindent kárnak és szemétnek ítél Jézus Krisztus megismeréséhez viszonyítva. Szemei megnyíltak és tudja, hogy mi mindent kapott Krisztusban, akivel összehasonlítva minden más csak értéktelen, sõt káros. Mert a legnemesebb és legdrágább dolgok is kárunkra vannak, ha akadályoznak minket Krisztus megragadásában, vagy okot szolgáltatnak arra, hogy õt ismét elveszítsük. Mindazt, ami útját állja annak, hogy Jézust megnyerjük, egyenesen gyûlölnünk kell (Luk 14, 26). Aki a földi javakon elakad, nem tudja birtokába venni a legfõbb jót. Aki arra törekszik, hogy emberek értékeljék, azt Isten nem fogja értékelni. Aki testi örömöknek hódol, nem talál lelki örömöket.

Senki nem lett még azzal szegényebb, ha az Úrért mindattól távol tartja magát, ami õvele nem egyeztethetõ össze, sõt így lesz az ember valóságban gazdag. Krisztusban minden magasabb és igazibb értelmet nyer (Fil 3, 9-10). Nincs az a földi származás vagy elõjog, ami ehhez lenne fogható. Tagjai leszünk Isten népének, mely fölötte áll mindenféle nemzetnek. Olyan kegyelmi ajándékokat kapunk, amelyek minden természeti adottságot felülmúlnak. Olyan öröm jut a birtokunkba, melyhez képest minden földi öröm és jó értéktelen és semmi. Az új élet célkitûzése toronymagasságban lesz minden földi célkitûzés felett. Isten Lelke olyan buzgóságot ébreszt bennünk, melynek forrása többé nem a becsvágy, hanem az Isten iránt való szeretet. Új képzettségünk és tudásunk túlszárnyal majd minden földi ismeretet (1 Ján 2, 20), mert Isten Lelke vezet be minket Isten titkaiba és érteti meg velünk az õ útjait. Helyes ön- és istenismeretünk lesz. Elõzõleg az ember vak, önmagát imádja és Istent nem becsüli. Szegényes kis önigazságunk helyét isteni megigazulás váltja fel, mely Istennek tetszõ és õt szolgálja (Róm 5, 1).  Carl Eichorn

--------------------------------------------

II. Mózes 23,28.- Darazsat is bocsátok el előtted, és kiűzi előled a Khivveust, Kananeust és Khitteust.

Hogy mik voltak ezek a darazsak, azon ne töprengjünk. Isten külön

hadserege, amelyet elküldött népe előfutáraként, hogy szurkálják az

ellenséget és könnyűvé tegyék Izráel győzelmét. Istenünk a maga

választotta módon harcol népéért. Gyakran meggyötri az ellenséget, még mielőtt a tulajdonképpeni csatára sor kerülne. Időnként úgy

összezavarja az igazság ellenségeit, hogy az igazaknak ahhoz már semmit sem kell tenniük. A levegő telve van titokzatos hatásokkal, amelyek gyötrik Izráel ellenségeit. Azt olvassuk a Jelenések könyvében, hogy „segített a föld az asszonynak" (Jel 12,16).

   Ezért soha ne féljünk. A csillagok is lelkünk ellenségei ellen

harcolnak, míg pályájukat befutják. Gyakran, mire a küzdőtérre érünk, már nem találjuk ott az ellenséget, aki ellenünk támadt. „Az Úr harcol értünk, ti pedig maradjatok veszteg" (2Móz 14,14). Isten darazsai többet érnek, mint saját fegyvereink. Mi még álmodni sem merünk olyan győzelemről, amilyet az Úr a maga fegyvereivel ki tud vívni. Engedelmeskedjünk ezért a missziói parancsnak, induljunk a népeket meghódítani Krisztus számára, és meg fogjuk látni, hogy az Úr már járt előttünk és előkészítette az utat. Így a végén örömmel valljuk majd: „Szabadulást szerzett jobbja, az ő szent karja'' (Zsolt 98,1). C.H.Spurgeon